Századok – 1998
Tanulmányok - Korom Mihály: Az Atlanti Chartától a potsdami kollektív büntetésig.(A magyarországi német kitelepítés történetéhez) III/553
AZ ATLANTI CHARTÁTÓL A POTSDAMI KOLLEKTÍV BÜNTETÉSIG 575 parancsként fogva fel, a rendelettervezetet elfogadta, és némi kiegészítéssel december 29-én 12,330/1945. M. E. számú, a magyarországi német lakosságnak Németországba való áttelepítéséről szóló rendeletként már meg is jelentetteß8 Már a rendelettervezettel szemben is rögtön éles ellenvetések hangzottak el. A már idézett Kertész István újabb szóbeli figyelemfelhívó és tiltakozó jegyzéket állított össze december 15-én, amelyet a külügyminisztérium eljuttatott a nyugati missziók vezetőihez, és az eddigi nem egyértelmű megnyilatkozásaik után kérték a hivatalos és végleges álláspontjuk ismertetését. Újra megerősítették a kollektív büntetést elvető álláspontjukat és kifogásolták, hogy kivételt a kitelepítési kényszer alól csak az kaphat, aki valamelyik demokratikus pártnak a tagja, mert így a semmiben sem vétkes többség is büntetést kapna. Hasonló tiltakozást fogalmazott meg miniszterének a belügyben — szintén 15-én — Bibó István, aki magas funkciót viselt ott. 0 „a tavalyi zsidó deportálásokra emlékeztető" akcióvá fajulhatónak nevezte a rendelet előírásait. Különösen a német anyanyelvűek, de magukat magyar nemzetiségűeknek vallók érdekében és a precedens-teremtés ellen emelt szót.5 9 Mindkét tiltakozás új rendelettervezet-szöveget is javasolt, de azok felhasználására nem került sor. A SzDP-ben is éles bírálat hangzott el a rendelettel szemben, követelve a németek differenciált megítélését. A bírálatok érvényesítésére ekkor azért nem kerülhetett sor — bár a miniszterek többsége jogosnak tartotta azokat —, mert utóbbiak „azt a nézetet képviselték, hogy Magyarország—bármilyen is volt a múltban az álláspontja—e rendelettel csak a győztes nagyhatalmak parancsát hajtja végre".6 0 Ezt az indoklást hajlandók voltak a rendeletet indokló bevezetőben is feltüntetni. Tehát a magyar kormány előtt akkor nem úgy állt a kérdés, mint több politikai elemző vagy kutató írta, hogy saját akaratából, saját kezdeményezésre vagy a Szovjetuniót kiszolgálandó hozott olyan rendeletet, amely a kollektív büntetést alkalmazta, hanem elsősorban külső nyomásra, a három nagyhatalom döntésének a Szovjetunió által magyarázott és utasításként végrehajtásra továbbadott intézkedésére, s a valamennyi győztest képviselt hatalom fegyvereivel szavatolta annak teljesítését. A nyugati nagyhatalmaktól sem kapott az ország—bár helyenként sejttették kedvezőbb tartalmú véleményüket —, éppen a döntő pillanatban legalább azok egyértelmű és nyílt kifejezésével biztatást az ilyen „utasítások" mögött meghúzódó tényleges tartalom felismertetésére. Többször éppen az ellenkezője történt: a hallgatással vagy a magyar álláspontot helyeslő, de nyíltan mégsem elfogadó magatartással hozzájárultak a kollektív büntetés magyaror sz ági érvényrejutásához .Ebben csak ezek után — b ár mégsem elhanyagolhatóan —játszott szerepet a Magyarországon is megjelent nacionalista németellenes hangulat s az erre is támaszkodó vagy a szovjet érdekeket is szem előtt tartó politikai erők negatív tevékenysége. Mindezek együttes, de nem azonos sűlyű hatására jött létre a SzEB 1945. november 28-i utasítását követően a kollektíven büntető kormányrendelet. Ezért az egyáltalán nem tükrözhette a koalíciós pártok együttes és a magyar kormány többször is kifejezett, a kollektív, a származási és anyanyelvi okkal indokló büntetést elutasító állásponiját. Ez preambulumként ben-58 História, 1996. 7. sz. 12-16. és Kertész, Stephan i. m. 20-22. 59 Magyar Nemzet, 1989. III. 4. (Bibó tiltakozó memorandumát és javasolt új rendelettervezetét közli Fülöp Mihály.) 60 Kertész Stephan: i. m. 24.
