Századok – 1998
Tanulmányok - Korom Mihály: Az Atlanti Chartától a potsdami kollektív büntetésig.(A magyarországi német kitelepítés történetéhez) III/553
AZ ATLANTI CHARTÁTÓL A POTSDAMI KOLLEKTÍV BÜNTETÉSIG 573 követően minden megnyilatkozásában, beleértve a kiadott rendeletet is, ezt mondva és utóbbiba bele is írva tette meg lépéseit. Viszont a később a magyar kormány tudomására jutott szöveg, amit a SzEB tagjaival teljesen ismertetett Vorosilov, másként szólt és mást is tartalmazott. Az 500 000-et csak keretszámként és az ütemezést csak javasolt ajánlatként tartalmazta. Ugyanakkor azt is közölte a marsall, hogy a magyar kormánytól kért és kapott információt, jószerint inkább 350 000 kitelepíthető sváb lesz. (Bár, láttuk, hogy a kormány kényszerített helyzetben hivatalosan utóbb 303 000-et korábban pedig200 000-et javasolt csak kitelepítésre.) Vorosilov közléséhez azonban sem az angol, sem az amerikai tábornoknak semmi észrevétele nem volt.52 A magyar kormányfő egyrészt Vorosilov utasításainak megfelelően utasítást adott a belügyminiszternek, Nagy Imrének, a követelt kitelepítés és rendelettervezet elkészítésére, másrészt pedig hozzájárult, hogy a külügyminiszter jegyzékben forduljon a nagyhatalmakhoz, reálisabb képet adva a németek magyarországi számáról és a magyar álláspontról. A Kertész István által összeállított jegyzék az 1941-es népszámlálás alapján adta meg a már idézett számokat és azt a következtetést vonta le, hogy a hitlerizmus támogatásában vétkes németek száma alig haladhatja meg a 200 000-et. Tehát a közvetlen hozzátartozókkal együtt a kiutasítandók száma 200-250 000 között mozoghat. A már december 1-én elküldött jegyzéket — Kertész István szerint — kihasználta a kormány, „hogy kinyilvánítsa, ellentmond meggyőződésének az, hogy magyar állampolgárokat pusztán nemzetiségi származásuk alapján kitelepítsenek. A kormány ellene van egy ilyen eljárásnak és mindenfajta kollektív büntetésnek. Ennél az oknál fogva kívánatosnak tartja azt, hogy csak azok a németek legyenek kiutasítva, akik Magyarország ügyét a hitlerizmusnak tett szolgálataik révén elárulták."!5 3 Közben, december 5-én megindultak a csehszlovák-magyar lakosságcsere-tárgyalások, amelyeken Kertész István is részt vett. Benes újra megpróbálta rávenni a magyar felet a tényeknek meg nem felelő álláspontja elfogadására, hogy ti. Potsdam elvben hozzájárult a magyarok kitelepítéséhez is Csehszlovákiából. A német kitelepítéssel lenne is hely, hogy azokat a magyarokat, akik nem férnek bele a csereakcióba, áttelepítsék Magyarországra. Ez ismét világossá tette, hogy a hazai németek és a felvidéki magyarok kitelepítésének gondolata és terve szorosan egybekapcsolódik a csehszlovák és szovjet törekvésekben. Az egyidőben való megoldási kísérlet is erre utalt. A magyar fél nem fogadhatta el ez az átlátszó manővert. Érvelésében támaszkodott a nyugati nagyhatalmak ezzel ellentétes álláspontjára, amelyet az amerikai megbízott Budapesten újra megerősített ekkor is. Viszont örömmel fogadta a csehszlovák diplomácia azt a magyar álláspontot, mint „a Potsdamban egyeztetett elvek elfogadását", hogy bizonyos számú vétkes németet Magyarország kész kitelepítem. Ezt az álláspontot a szovjet és csehszlovák propaganda úgy terjesztette külföldön, mintha a magyarok magukévá tették volna a kollektív felelősségre vonás elvét. Ezért a hazai erőfeszítéseket a csehszlovákiai magyarok kitelepítése ellen az igazságot nem ismerő diplomáciai körökben kezdték értetlenül fogadni. A prágai amerikai nagykövet erről külügyminisztériumának december 11-én a következőket írta: „A magyar álláspont meghökkentő következetlensége, amelyet nem szabad szem elől téveszteni, az az elhatározás, hogy kitelepíti a német kisebbséget Magyarországi-ól, miközben 52 Lásd az 50-es és 51-es hivatkozás szövegeit. 53 Kertész, Stephan i. m. 15-17.
