Századok – 1998

Tanulmányok - Korom Mihály: Az Atlanti Chartától a potsdami kollektív büntetésig.(A magyarországi német kitelepítés történetéhez) III/553

AZ ATLANTI CHARTÁTÓL A POTSDAMI KOLLEKTÍV BÜNTETÉSIG 557 úgy próbálta beállítani, mintha a nyugatra gördülő front „nyomta volna ki" a német lakosságot, s ezzel már kész, befejezett tények keletkeztek volna. A fenti jelenségek hatására a háború végén és azt követően a szóbanforgó balti és a háború előtti lengyel területekről 1150 ezer, a Szovjetunióhoz és Lengyelországhoz csatolt volt német területekről közel 7 millió németet evakuáltak, ill. üldöztek el. Erről a „hadműveletről" közölte 1944. február végén Nichols angol követ Benessel a következőket: „... a krími tárgyaláson Sztálin azt mondta, hogy az a dolog nem lesz tárgyalás anyaga, mert a németek Lengyelországból többségükben maguk is elmenekültek, vagy el fognak menekülni, szóval az ügy rövid úton lesz elintézve"? Sztálin ezt a „rövid úton" való elintézési módot szerette volna Potsdamban is elfogadtatni, de Inába, kompromisszumra kényszerült. Hasonló módon gondolták a szélsőséges nacionalista csehszlovák politikai erők kiűzni Szlovákia területéről 1944 őszén a németeket és a magyarokat is. Mégpedig az 1944. augusztus végén kitört szlovák felkelés megsegítésére szeptember 8-án indított kárpát-duklai hadművelethez kapcsolva. Az északról dél felé haladó szovjet és csehszlovák erők támadásának kellett volna kiszorítani előbb a szepesi szászokat, majd a magyarokat is. Ezt mint feladatot így fogalmazta meg a csehszlovák hadtest lapja 1944. október 6-án: „... megtisztítani Szlovákiát teljesen minden betolakodótól és árulótól.... Csak most kezdődik a Köztársaság megtisztítása a németektől, magyaroktól, árulóktól. ' '8

Úgy tűnik, a csehszlovák nacionalisták annyira bíztak a sztálini eljárásban, hogy az ekkor induló magyar fegyverszüneti tárgyalásra nem is küldték el a magyarok kitelepítésére irányuló igényüket. A duklai áttörés azonban nem járt sikerrel. Mind Magyarországot, mind pedig Szlovákiát a román átállás következtében délről, délkeletről érték el és vették birtokba a szovjet seregek. Ennek az elképzelésnek a sikertelensége később visszatükröződött mind a politikusok, mind pedig egyes történészek megnyilatkozásaiban. Pl. K. Gottwald, a CSKP legfőbb vezetője, 1945 márciusában a Benessel folytatott moszkvai tárgyalásán, miután megállapította, hogy a magyarok kitelepítését a nyugati hatalmak nem támogatják - kijelentette: „Sokat segíthet a Vörös Hadsereg. Azonban minden attól függ, hogyan fejlődik a katonai előnyomulás... Szlovákiában most több magyar van, mint azelőtt, mert a Vörös Hadsereg délről nyomult észak felé, és nem volt hová futniuk. Ha máshová nem küldhetjük őket, akkor bizonyosan munkára fogjuk."9 1979-ben pedig egyik történész a következőket írta le: „Az egyesült szovjet-román hadsereg dél felől hatolt be Csehszlovákia területére, tehát Magyarországról és Szlovákia Magyarország által megszállt részei felől. Ellentétben például a szepesi németekkel, akik túlnyomó többségükben nem várták meg a front megérkezését, hanem a visszavonuló német és magyar egységekkel nyugat felé költöztek Ausztriába és Németországba, a magyaroknak nem volt hová futni."1

0 A hadműveletekhez kapcsolódó kiűzés elmaradása után a benesi diplomácia ismét működésbe lépett és 1944 november végétől több alkalommal is fordult a három nagyhatalomhoz, hogy a Magyarországgal, majd Németországgal kötendő fegyver-7 Dokumenty z_hist. i. m. 750. Idézi Janics K.: A hontalanság évei, 88. 8 Za svobodné Ceskoslovensko, 1944. okt. 6. Idézi Janics K.: A hontalanság évei, 88. 9 Cesta ke kvétu. Praha, 1965. (Dokumentumgyűjtemény) 418. Idézi Janics K. i. m. 91. 10

S. Cambel: Slovenská agrárna otzka, Bratislava, 1972. 99. Iédzi Janics K. i. m. 89.