Századok – 1998
Tanulmányok - Dombrády Lóránd: A hadba lépés felelősségéről III/517
532 DOMBRÁDY LORÁND Bárdossy maga sem tartotta ugyan kizártnak az orosz agresszió lehetőségét, azonban a kormányzónak az ő megkérdezése nélküli elhamarkodott döntése bántotta önérzetét. A katonák győzedelmeskedtek felette, neki hagyva a felelősséget. Habár a háborúba lépést várhatóan aligha lehetett volna megakadályozni, ő még várt volna. Talán jobb pozíciót is el lehetett volna érni. A beszélgetést szükségesnek tartotta a saját maga felelősségvállalásának megindoklásával befejezni „Nekem kell-e vállalni a felelősséget ezért a háborúért vagy át kell hárítani az utódomra? Úgy gondolom az ország semmit sem nyerne az utóbbi megoldással, hiszen ha most visszavonulnék, utódom csakis a németek embere lehetne. Márpedig ő bizonyára messzebb elmenne, mint ameddig én szándékozom menni."39 Ugyanerről a népbíróság előtt a következőket mondta: "Igen könnyű lett volna nekem lemondani, elmenni, hogy átadjam a helyemet Barthának vagy Werthnek, aki abban a meggyőződésben élt, hogy miniszterelnök lesz. Igen könnyű lett volna a személyes felelősséget elhárítani, ha az ember nem érezte volna azt a nagy erkölcsi kényszert, hogy ha már ez a borzasztó dolog megindult, akkor állítsunk féket ennek a végzetes pusztításnak az útjába, hogy ne sok magyar vér pusztuljon el.4 0 A kormányzótól utólag semmit sem tudunk meg a nála történtekről. Az ötvenes évek elején közreadott emlékiratában meglehetősen felületesen, szinte kívülállóként ír a háborúba lépésről. A törvény biztosította államfői jogaira és felelősségére s azok érvényre juttatására mindig nagy súlyt fektető Horthy, ezúttal saját jól felfogott érdekében is, megfeledkezett a hadiállapot kimondásának körülményeiről s az abban játszott, bár törvényes szerepéről. Úgy állítja be a történteket, mint akit félrevezetett a környezete. Bárdossyt egyértelműen bűnbakként szerepelteti, aki szerinte eltitkolta előtte a moszkvai magyar követ táviratát, melyben a szovjet külügyi népbiztos magyar semlegesség esetén támogatást ígért Dél-Erdély kérdésében. Arról nem szól, hogy a távirat tartalmának már a diplomáciai viszony megszakítását követően történő megismerése vajon megváltoztatta volna-e a kassai incidens után hozott döntését. A viszszaemlékezésben Bárczy Istvánra hagyatkozva részletesen foglalkozik még a kassai bombázás provokatív jellegének leleplezésében önmagának pozitív szerepet tulajdonító Krúdy Ádámnak a háború után kitalált és terjesztett, az idők folyamán többszörösen cáfolt történetével. Elmarasztalja Bárdossyt Krúdy azon állítólagos képtelen állítása miatt is, hogy elhallgatta előtte annak jelentéseit, sőt „Krúdy századost hallgatásra is intette".41 Szintén cáfolnunk kell a kormányzói visszaemlékezésnek a Hitler június 21-i üzenetével kapcsolatos megállapításait is. Hitler levelében „azt kívánta — így Horthy —, hogy üzenjünk hadat a Szovjetuniónak", amire ő nemleges választ adott. „Közöltem, hogy Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy Oroszországnak — méghozzá minden kihívás nélkül — hadat üzenjen. Az ilyen lépés a két ország méretei között fennálló igen nagy különbségre és erőink csekély voltára tekintettel valóban nevetségesnek látszott előttem."4 2 39 Uo. 100. 40 Bárdossy-per I. i. m. 85. 41 Horthy Miklós: Emlékirataim. Európa, 1990. 250-251. Korábbi kiadások: Buenos Aires 1953., Toronto 1974. 42 Uo. 252.
