Századok – 1998
Történeti irodalom - Pest-Pilis-Solt megye XVI–XVII. századi dica- és dézsmajegyzékei. (Előmunkálatok Pest megye monográfiájához) (Ism.: Bánkúti Imre) II/489
TÖRTÉNETI IRODALOM РЕ ST-PILIS-SOLT MEGYE XVI-XVII. SZÁZADI DICA- ÉS DÉZSMAJEGYZÉKEI (Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 1. Szerk. Asztalos István) Közreadja Szakály Ferenc Budapest, 1995. 227 o. Pest megye önkormányzata elhatározta a megye történetének megíratását, s e célra létrehozta a Pest Megye Monográfia Alapítványt, amely a nagy munka megalapozásaként megjelentette Szakály Ferenc forrásösszeállítását. A könyv két időhatára: 1550 és 1686, Buda felszabadítása. Szakály Ferenc munkáját két alapvető tény jellemzi: az egyik a precizitás, amellyel a nem könnyű szövegek kiadását végezte, gondosan összevetve azokat az eddig megjelent hasonló forrásokkal, valamint a további (talán soha be nem fejezhető) feltárások, pl. a török összeírások kiadásának lehetőségeiben reménykedve. A másik az optimizmus: ha országos méretekben megjelenik a hasonló források egésze, és ha persze végül tudományos konszenzus jön létre felhasználásuk számszerű eredményre való átváltására: „felettébb közel kerülünk az ország lakossága összlétszámának kiszámításához." Ez tehát a nagy cél, amihez azonban persze még messze vagyunk. De az is nagyon fontos, mondhatni taktikai cél, amiért ez a kötet is napvilágot látott: a helytörténet. Ezt persze a legtágabban értelmezve: településhálózat, család- és társadalomszerkezet, vallási és nemzetiségi viszonyok, gazdasági struktúra stb. És ha megelégszünk csak ezekkel a közelebbi célokkal, az is jelentős előrelépést jelentene a távolabbi stratégiai eredmény eléréséhez. Akár a közelebbi, akár a távolabbi célt tekintjük is azonban, Szakály Ferenc könyvének kiadása magától értetődően veti fel: mikor jelenik meg az 1686-1715/20 közti évek anyaga? A felszabadító háborúk és a Rákóczi-szabadságharc viharos éveiben ugyanis sok, különböző célú (adózási, katonai, birtokügyi stb.) összeírás keletkezett, ha nem is mindig az egész megyére, csak egyes körzeteire. A részadatok azonban nélkülözhetetlenek az összeredmények kontrolljához. Szakály Ferenc példaszerű munkája alkalmat ad a recenzensnek arra is, hogy az ilyen típusú forrásokkal kapcsolatban néhány gondolatot megemlítsen. A legfőbb gond: a jegyzékekben szereplő számadatok és a valóság viszonya. Mennyiben tükrözik az összeírások a tényleges állapotot? Maga Szakály Ferenc is jelzi ezt a problémát: „... miként az sokszor első pillantásra is felismerhető, számos dika- és tizedjegyzék inkább afféle 'kívánságlistának', semmint a valóság tükröződésének fogható fel..." (13. old.) A jegyzékekből az is kiderül, hogy a legtöbb nem a helyszínen, hanem a település vezetőinek, vagy megbízott (hites) embereinek az összeíró székhelyére való beidézése és bemondása alapján készült. Ez persze nem növelte az adatok hitelességét, hiszen tudjuk, hogy a parasztnak, mezővárosi polgárnak, tekintve a vállát nyomó sokféle terhet, egyáltalán nem volt érdeke, hogy vagyoni helyzetéről valóságos képet adjon. Az összeíróknak különben legtöbbször sem lehetőségük, sem idejük nem volt a helyszíni munkára, amelyet a katonai helyzet, a közbiztonság hiánya, a nagy távolság, időjárási viszonyok tettek lehetetlenné, nem is beszélve arról, hogy az összeírok közeledésének hírére a lakosság gyakran egyszerűen elhagyta faluját. Egy későbbi példa az összeírások „valós" adataira: amikor a szécsényi konföderáció 1707-ben áttért a dikális adóztatásra, az ónodi országgyűlés megyénként 2-2 dikátort küldött ki a munka elvégzésére. Az összeírás el is készült, s a kassai országgyűlés (1707. december) véglegesítette a dikaszámokat. Az összeírok adataihoz képest azonban a fejedelmi kancellária lényeges módosításokat hajtott végre, főleg a városok dikaszámában. A konföderáció ellenőrzése alatt álló 22 város 44 051 3/4 összeírt dikaszámát 109 832 1/4 dikára, tehát több mint kétszeresére emelte! Hogy a kancellária, majd az országgyűlés mire alapozta ezt az emelést, nem tudjuk, csak gyaníthatjuk. íme néhány elgondolkoztató példa: Kassa 1 248 3/4 összeírt dikaszámát 8000-re, Eperjesét 1953 helyett 10 000-re, Lőcséét 3543 1/4 helyett 13 000-re növelték. Némely vármegyék dikaszámában is történt néha elég jelentős (10-30%-os) emelés, de ilyen kirívó mértékű korrekció csak a városoknál fordult elő. (N. Kiss István, Az 1707. évi Rákóczi-féle dicalis conscriptio. In: Rákóczi-tanulmányok. Szerk.
