Századok – 1998

Figyelő - Erényi Tibor: A nemzeti ünnep és a pártok (1848-ról 1948-ban) II/477

FIGYELŐ 481 Szabó és Révai művét nehéz egybevetni. Az előbbi terjedelmes monográfia, az utóbbi a történelmi publicisztika körébe tartozó (némelykor azonban ezen túlmenő) írások összességükben szintén vaskos együttese. Szabó Ervin független tudós, Révai viszont pártpolitikus. A manipulatív szándék, a historizálás hiányzik Szabó Ervinnél, Révainál viszont nagyon jelen van. A tárgyalt kort mindketten jól ismerve, mindketten szembe kerültek a nagy problémával: a kapitalizmus vélhetően ,jobb", mint a feudalizmus, de igazából majd jobbnak bizonyul-e? A reformkor számos nagy alakjának ez a dilemmája: a „várurak" uralmát felváltja majd a „gyárurak", vagy éppen a „bankurak" hatalma. Ráadásul a kapitalizmus nagyra növeli a rettegett „pauperismust". Révai — amennyire lehet — átsiklik e probléma felett. Szabó Ervin munkájából azonban kiderül, hogy még a céhmunkások körében is éltek bizonyos aggodalmak. Végül is a többség a céhek felszámolását szorgalmazta, de voltak olyanok is, akik csak reformokra törekedtek. Szabó idéz egy kérvényből, amely a céhek megszüntetését követek, de addigis azt kívánja, hogy a céhmunkások „mestereiknekbizonyos keresetre szerződött társai" legyenek. Sőt, mi több, egy másik követelés így szól: „A segédek belevonása a kiképzési és jóléti institúciók igazgatásába."9

Az iparűzés szabadságáért nem mindegyik céhtag lelkesedett. Általában: a mindennapi élet képe inkább Szabó kevésbé „politikus" írásából bontakozik ki, mint Révai nem egyszer szónoklatként ható szövegeiből. Táncsicsot mindketten nagyra becsülik. Szabó azonban rámutat arra, hogy 1848 júniusa után már mindinkább elszigetelődött. „A liberális, sőt a radikális sajtó sem lelkesedett többé érte, és nem kívánta a nép megnyugtatásának tisztét - reá bízni, legszívesebben hallgatott róla. A mérsékeltebb és a konzervatív sajtó pedig, s főként maga a nemzetgyűlés hangulata egészen ellenségessé vált. Előbb azt mondták róla, hogy korlátolt, hogy bolondos; később a miniszterelnök lapja, a Pester Zeitung egyenesen kiírta róla, hogy bolond."10

Révai tudja mindezt, de eddig — politikai okokból — munkájában már nem jut el; a súlypontot nem a szórványosan jelentkező úgynevezett kommunisztikus eszmékre, hanem az idealizált „nemzeti egység"-re helyezi, ami persze a bécsi udvart szolgálókat, ezt a „maroknyi kisebbséget" nem foglalja magában. Az MKP tudományos folyóiratának, a Társadalmi Szemlének (1948 január) vezércikkét M. A. (Mód Aladár) írta. Rámutat, hogy 1848 a klasszikus polgári forradalmak utolsó szakaszának, a Kommunista Kiáltvány megjelenésének az éve. A forradalmak bukásáért a nagypolgárságot, a liberalizmust teszi felelőssé. A munkásság harca — úgymond — az egész nép, az egész nemzet harcává szélesedett ki. 1848 müvét csak a szocializmus fejezheti be. A cikk gondolatmenete nem különbözik Révai felfogásától. Ugyanebben a számban S. Sándor Pál ír hiteles, tudományos tanulmányt Az agrárkérdés 1848 előtt címmel. Ugyanez mondható el Pach Zsigmond Pálnak a februári számban megjelent tanulmányáról (A tőkés fejlődés feltételei a magyar mezőgazdaságban 1848-ban.) A márciusi szám ismét Mód cikkét hozza: A diadalmas 48. A dokumentum: Marx beszéde az 1848-as forradalomról (1856. április 14-én a chartisták ünnepi gyűlésén hangzott el Londonban.) Haraszti Sándor ugyanebben a számban az 1848-as parasztmozgalmakról, Nemes Dezső pedig a munkásmozgal-9 I. m. 158-159. 10

I. m. 268.