Századok – 1998

Dokumentumok - Urbán Aladár: Csáktornyától Velencéig. Csány László kormánybiztos jelentései a Dráva-vonalról és a visszavonulás állomásairól II/417

428 DOKUMENTUMOK barátom. Ma őreiknek üterére tapintok, - csak két zászló aljai tudjam is meg állatni a sarat, horvát uraim izzadni és vérzeni fognak a magyar föld el foglalásában, - igaz, hogy az még is sikerülend nékiek, pedig ennek nem kölle be következni. Miért kelletett el vinni az[t] is ami volt?9 Sír bennem a lélek, ha meg gondolom, milly hibák történtek. Mi nem tehetünk róla tisztelt barátom, már most oda fogok törekedni, és ha sor katonáink el nem hagynak, ki is viszem, hogy drágán jusson a gaz ellenség minden arasztnyi földhöz. Isten tartsa Ont mélyen tisztelt barátom, leg őszintébb tisztelettel vagyok tisz­letője s hű barátja Csány Kossuth min, ir. 137. A levél Csány s. k. írása. 8. Kanizsa, 1848. szeptember 6. Csány László Jellasics készületeiről és haderejéről Méltóságos Minister elnök Ur! Ma regveli 3 órakor jöttem ide visza Csáktornyárul, hogy elrendezvén az el­rendezendőket, ismét Letenyére mehessek, a szükségessé vált hídnak elkészíttésére. Túl a Dráván ugy álnak a dolgok, hogy nincsen ezen tul biztos nap a betörés ellen. Muraköz védelmét elhatároztuk, tartani fogjuk a mig csak lehet, sorkatonáink száma csekély, őrseregeinkre kell támaszkodnunk. A bécsi pacificatiorul itt még mit sem tudunk, de tartok tőle, hogy a felső pa­rancsnak Jelasics engedelmeskedni nem fog. Verőczén egyenesen ki nyilatkoztatta bejövetelét, nem a nemzet, hanem annak ministerei ellen. Ma beküldjük Zágrábba Gróf Schmidegh Kálmán és Almásy György urat meg kérdezendők, mit jelentsenek nagy szerű készületei. Nagyittás nélkül mondhatni, hogy seregeinek száma öszvessen ha 40 ezernél nem több, bizonyosan nem kevesebb, Steier ország szélén Polstrau körül austriai katonaság őrvonalt képez. Ha lehet kérve kérem a segélyt, de minél elébb; lehet, hogy olyant kérek mit adni nem lehet, ez esetben teszünk mit tehetünk. Leg őszintébb tiszteletemet nyil­váníttom. Kanisán September 6-án 1848. Csány László BM ein. 1848:894. 9. Kanizsa, 1848. szeptember 6. Csány László Kossuthnak a drávai sereg katonai és pénzügyi helyzetéről Mélyen tisztelt Minister Ur! Fejlődnek az események. Hiszem, hogy meg kísértetik Jellasics részéről a be rontás. Nem nagyíttom katonái számát, ha azt 40 ezerre teszem, nagy részt rosszul van ruházva, de fel fegyverezve. Stayer országban Poltocsan (?) felé osztrák katonaság 9 A kitétel feltehetően az aug. elején a Dráva-vonalról a verbászi táborba rendelt katonai erő elvezénylésére utal.

Next

/
Thumbnails
Contents