Századok – 1998

Dokumentumok - Urbán Aladár: Csáktornyától Velencéig. Csány László kormánybiztos jelentései a Dráva-vonalról és a visszavonulás állomásairól II/417

DOKUMENTUMOK 425 fegyvereket, a ki állíttandó csekély számú somogyi őrseregeknél, igy ezen arányban szinte a zalainál is meg hagyni méltóztassék. Pécsvártul Hardegh vasas ezered stábját gróf Teleky Ádám vezér őrnagy úrral tovább nem tudjuk utasíttani, egyébként is nem tudhatnánk reájok nézve rendeltetésök helyét ki jelölni, méltóságod rendeletét tartom arra szükségesnek. Egy óra előtt az öszhangozó tudósíttások aggasztók, egyikének tartalma szerint holnapi napon át törni készül vonalunkon az ellenség. Én azt ily rögtön bekövetkezőnek nem hiszem, de még is meg tettem el távolíttására, vagy föntartóztatására a kellő rendeléseket, Gróf Teleky vezér őrnagy úrral nem fogunk ott hiányozni, hol jelenlétünket az események követelendik. Mai napon Zágrábbul vett tudósíttás szerint, a határ vidékből minden mozdulható embert ki mozditt Jelásics, egy előre készpénz fizetést nekiek nem ád, egyedül kenyérrel és hússal látja el őket, fegyverük mennyire nékiek szuronyos nem keriilt, elég vadász puskákkal pótoltatnak. Az újonan ki mozdíttandóknak száma 36 ezerre tetetik, ezek ugyan nem leendnek mind velünk szembe szállíthatók, de mint tartalék sereg az országba használhatók. Ruházatot Steier országbul kapott, e részben a szállittások czukor hordókban tétetnek, most újra egy fél ráketa battériája van útban. Illir zászlóval toborzók küldettek Steier országba, Carinthiába és Camioliaba, átaljában nála az energia a lehető leg nagyobb mértékben fejtetett ki, és pénzek küldettek számára visza fizetés fejében az olasz országba tanyázó határ őröktől 90 ezer forint aranyban. Egy szerb által Gróf Ausperg vas hámorában Staierban különféle golókre tetetett rendelés, de azokra csak 300 forintok előlegeztettek, az egész fizetés Liczendorfemál rendeltetett meg, ki ezt azonban einem fogadta. Schvarczenau Eszéki dandárnok fel szollított a János dragonyosok elhelyhezése végett, kik Szerémet gyáván elhagyva nyakunkra rendeltettek én a szükséges rendeleteket elszállíttásukra meg tettem, de még a Baranya megyei al ispántul meg jelenésökröl tu­dósíttást nem vettem. Hamegérkezének arrul mai napon érkezett jelentésében bizonyosan említtést tett volna, a gyanúsíttásoknak ezen saját szerű napjaiban, reám is azon gya­nusíttás ragadott, hogy azok talán továbbá is Szerémbe maradandnak. A lovasság eddigi hiányát Jelasics az úgy nevezett szabadosokkal pótolja, ezek közül 12 százat szándékozik Slavoniaba szállítani, ezek ugyan huszárainkal csúful járnak a küzdelemben, de mint nyugtalaníttó csapat még is használható. írásom közben jött a tudósíttás Muraközbül is az ottani Jelásics táborának át törő szándokárul, én azt hiszem egy helyen domonstral, más felül be ront, de ez egy két nap alatt történni nem fog; ugyan írásom közben értesíttetett Teleky vezér őrnagy Kresz könnyű lovasságnak Zomborba történt rendeltetéséről, vajha oda inkább a közelben lévő Pécsvári Hardech vasasok utasíttattak volna. Ez itteni állásunknak és az általam vett tudósításoknak hű rajza, melyek bár minő aggasztók legyenek is, reám nézve csüggesztő hatással nincsenek, mi tenni fogunk mindent, mit tőlünk a kötelesség szent érzete követel, és amit feladatul nékünk tisztelt kormányunk ki jelölt. Hazafiúi őszinte tiszteletemet jelentem. Kanisán Sep­tember 3-án 1848. Csány László BM ein. 1848:833.

Next

/
Thumbnails
Contents