Századok – 1998

Dokumentumok - Urbán Aladár: Csáktornyától Velencéig. Csány László kormánybiztos jelentései a Dráva-vonalról és a visszavonulás állomásairól II/417

420 DOKUMENTUMOK Jovics Esszék vári parancsnok úrnak értesittéséhez képest, mindennap várható, hogy Vukovárnak Jelasics által történt elfoglalása után, a 4-ik honvéd zászlóalj felfog szóllittatni a várhai szolgálatra; én nem tartok hívebb vár őrzőket ezeknél, azért oda utasitvák általam, hogy az első felszóllittásra száljanak be a várba. Ha a Ministeriumnak nem sikerülend О Felségétül parancsot kieszközölni Je­lasichnak terve megváltoztatására ugy Veröcze megyét is visszafoglalandja, mert mi innét legfeljebb nemzeti őrseregeket tudnók segédkezül küldeni, miket Jankovics főispány Úr elfogadni sehogy sem akar. A Duna bal partján történt hirbül és a hirlapokbul tudomásra jött csúfos meg­tiltása után3 az őr seregeknek, itt az őrseregekbei bizalom nem meggyengült, hanem megsemmisült; - de én jóllehet a Duna balparti események után vérmes reményt nem táplálok, még is megvagyok arról győződve, hogy a Dráva vonalon felálított nemzeti őrseregek Jelasicsot sackba tartják; és ha kenyér törésre kerülne a dolog, egy része minket sárba nem hagyna, különössen ha jobb és bal szárnyán és tartalékul sorkatonaságot alkalmazhatunk. Mind inkább meg győződök arról, hogy tökéllyetesen és tellesen igazságom volt Ottinger vezér őrnagy ellenében. Ha meg nem tudám jókor, instructiója ellenére kiadott parancsát, ugy hiszem, hogy [Jellasics] Muraközt már birná - mint bírja Szerémet, tudván, hogy ellenszegülésre nem talál Muraközben, varasdi tanácskozmány után — most a dolog másképen áll — védeni fogunk mindent, ahogy erőnk engedi. Gr. Teleki vezér őrnagy úr, ugy bánik velem mint illik katonai parancsnokhoz, meg mondja egyenesen véleményét, és ez jól van, ha nézetben nem egyezünk, fel terjesztjük azt, határozzon a Ministerium, addig én a felelősséget viselem. Vannak dolgok, miket a stratégiai tekintet talán így, a politikai amúgy kíván intéztetni, -vágynák, miknél a strategiaval politikát kell kapcsolatba hozni. Most is forog fen köztünk illy kérdés; - határozni fog a hadügy minister, és én meg fogok nyugodni kötelességem tellesítése érzetében. 30-n Aug. meg fogjuk tekinteni a Dráva alsó vonalt, itt most a katonai felálítás valóban helyesen és jól történik. Hazafiúi igaz tiszteletemet jelentem. Kanizsán 29 Aug. 1848. Csány László OHB 1848:2618. Az utolsó két bekezdés Csány s. k. írása. 2. Kanizsa, 1848. augusztus 30. Csány László Kossuthnak az önkéntes nemzetőrség szervezéséről Méllyen tisztelt Minister Ur! Nem hiszem, nem hihetem, hogy önkéntes nemzeti őrseregeket betű szerinti értelembe véve, lehessen rövid idő múlva kiállitani; addig a míg azok létre jövendenek a Dráva vonalt védetlenül hagyjuk-e? Jelasics most Slavoniát foglalta és foglalja el, ha itt sachba nem tartatik, egész erejével vagy a ráczoknak nyújthat segédet, vagy áttörve az itteni Dráva vonalon útját kénye kedve szerint intézheti, azért én szük-3 Jűl. 17-18-án a tolnai nemzetőrök engedély nélkül — és a váltás érkezését meg sem várva — elhagyták a verbászi tábort. Csány a szept. 5-én Kossuthoz intézett levelében a Pest megyei és a kun nemzetőrség „elszaladásáról" ír.

Next

/
Thumbnails
Contents