Századok – 1998
Közlemények - Gángó Gábor: Eötvös József Ausztria nemzetiségeinek egyenjogúsításáról című röpirata és 1848–49 nemzetiségi mozgalmainak néhány aspektusa II/371
EÖTVÖS A NEMZETISÉGEKRŐL 1848-BAN 395 egyesületekben minden lehető egyéni szabadságot biztosítanak nekik. [...] Ahol az alkotmány biztosítja az egyének egyenjogúságát, ott a nemzetiségek egyenjogúsítása elveszti gyakorlati jelentőségét. Ahol mindenkinek ugyanannyi joga van, mint a másiknak, ott egyik nemzetiség sem tekinthető az állam által előnyben részesítettnek. "11 8 Nem szükséges meggyőzőbb bizonyítékot keresni arra, hogy Eötvös nem feledkezett meg a magyar érdekekről 1848 után, mint e bekezdést. Eltekint ugyanis az általa megfogalmazott felismeréstől a nacionalizmus kirekesztésre törő versenyszelleméről, és hajlandó az alkotmányban elégséges garanciát látni a kisebbség jogainak védelmére. Részrehajló jóindulatának legfőbb tanúja a történeti tapasztalat: 1867 után, amikor Magyarország visszanyerte történeti jogait, éppen hogy nam volt elég a nemzetiségi törvény az egyéni szabadságjogok védelmére, és a többségi nemzet túlkapásai éppen azokat az iskolákat és egyesületeket szüntették meg Eötvös halála után, amelyekről itt beszél, és amelyeket második minisztersége során létrehozott. Befejezés. Ausztria, az egyéni szabadság őrzője A Befejezésül szolgáló fejezet Eötvösnek a francia példára vonatkoztatott népszuverenitás-kritikáját tartalmazza. Ezekben (az Uralkodó eszmék-ben is megtalálható) fejtegetésekben Eötvös ismeretesen a népfelség és az egyéni szabadság összeférhetetlenségét mondja ki: „Ha a szabadság a népszuverenitás fogalmának megvalósításából áll, és az egyenlőséget az államhatalomban való egyforma részesedésben keresik, akkor szükséges: 1. Hogy az államhatalom köre egyre inkább kiterjedjen. [...] 2. Hogy annál szűkebbre legyenek vonva az egyéni szabadság határai, minél messzebbre terjed az államhatalom felségterülete. [...] Ebből következik, hogy mivel a politikai szabadság megvalósításának érdeke minden egyes embertől személyes önállóságának feláldozását kívánja, azért minden egyes ember azt fogja követelni, hogy legalább e fogalom valósuljon meg tökéletesen, és hogy valósággá váljék a köz politikai egyenlősége és uralma. Csodálkozhatunk-e tehát, hogy e körülmények között az emberek nem tudnak megállni a politikai egyenjogúsítás követelésénél, hanem szükségképpen a viszonyok tényleges egyenlőségének kívánata felé haladnak tovább?"11 9 E gondolatok nem kitekintő függelékként állnak a nemzetiségi kérdést tárgyaló röpirat végén, hanem logikusan kapcsolódnak a korábban kifejtettekhez. Eötvös itt visszájára fordítja a mondottakat: nemcsak a nemzetiségelv köszönhet sokat az egyéni szabadság elvének, hanem egyben a birodalom népeiben élő nemzeti gondolat lehet ezen elv letéteményese és védője Európában, szemben a kommunizmus felé haladó Franciaországgal: „[...] a népek sorsán őrködő gondviselés jótéteményét fogjuk látni az ausztriai nemzetiségek ébredésében. Be kell látnunk, a gondviselés nem engedi, 118 Eötvös, i. m., 130. 119 Eötvös, i. m., 139.
