Századok – 1998
Közlemények - Gángó Gábor: Eötvös József Ausztria nemzetiségeinek egyenjogúsításáról című röpirata és 1848–49 nemzetiségi mozgalmainak néhány aspektusa II/371
386 GÁNGÓ GÁBOR megmutatja, hogy a nemzetiség jogalapja az arisztokrácia jogalapjával (kiválóbb képességek, örökölhetőség) azonos, annál inkább, mivel az arisztokrácia kialakulásának történeti magyarázata az egykori külön nemzetiségben keresendő. Eötvös ezek után kitérőt tesz: dicsérő szavakat mond a nemesség érdemeiről, és ezzel mintegy „ráhangolja" az olvasót annak befogadására, amit nemsokára látni fog, de ami az elmondottakból nem következik: a nemzetiség nemcsak romboló erő, de érték is. Ehhez az út egy újabb, immár a második kitérőn keresztül vezet. Eötvös figyelmünket „az újkor két legnagyobb eseménye",7 3 azaz a reformáció és a francia forradalom felé fordítja. E mozgalmak egészen vázlatos összefoglalásával azt bizonyítja, hogy a régivel szemben fellépő új elvek képtelenek az önkorlátozásra: „Az emberiségnek vagy meg kell változtatnia szellemi irányát, vagy a végső célig kell azt követnie."7 4 Az elvek kimondója „ahhoz a magvetőhöz hasonlatos, aki a magot a földbe elveti. Kezében tartja a jövőt: de ha egyszer elvetette, akkor már nem akadályozhatja meg, hogy a mag önnön természetadta erejének megfelelően fejlődjék".7 5 Vagyis: vigyázat! a nemzetiség elve, ami eddig támadó erő volt, maga is támadásnak van kitéve: a szabadság és egyenlőség elve fenyegeti. „Hihetjük-e azt" — kérdi itt, tagadó választ várva, Eötvös —, „hogy az a hatalom, amelyik sem a vallás, sem a társadalmi viszonyok előtt nem rettent vissza, engedményeket tesz a nemzetiség elvének?"7 6 E ponton azonban már — mintegy alig észrevehetően — átértékelte a szabadság és az egyenlőség fogalmát, és nemcsak pozitív tartalommal tölti meg az egyenlőség korábban 'törvény előtti egyenlőség' értelemben vett negatív minimáidefinícióját, hanem az „állam minden lakosának egyenlő jogokat" fordulat után a szövegbe csempészi az „és a többségnek abszolút hatalmat"7 7 tartalmat is, majd óvatosan az utóbbira helyezi a hangsúlyt. Azaz: ne sajnálják Ausztria népei, ha le kell mondaniuk a népszuverenitás elvén alapuló többségi képviseleti rendszerről, mert az nemzeti törekvéseiket veszélyeztetné! III. fejezet. A nemzetiségi törekvések és a létező államok antinómiája E fejezetben Eötvös a nemzetiség fogalmát ismét új értelemben használja. Látszólag a nemzetiség organikus felfogását fogadja el, mondván, „Ahogy a természet az egyes embereket eltérő erővel és képességekkel áldotta meg, és ahogy e képességek a körülményeknek megfelelően különféleképpen fejlődnek, úgy ez a népekre is vonatkozik. Ez a különbözőség az, amit a »nemzetiség« szóval jelölünk"7 8 , s ennek értelmében az embereket megillető negatív szabadságjogokat a nemzetiségeknek is megadná: „Minden egyes embernek egyenlő joga van képességeinek és erejének szabad kifejtéséhez addig, amíg ez a másik ember szabad fejlődésével összeegyeztethető. Ugyanehhez megvan a joga minden nemzetiségnek is: ez nemzetiségi feljogosítása. Ezt a jogot önálló individualitástól, legyen az akár 73 Eötvös, i. m., 26. 74 Eötvös, i. m., 27. 75 uo. 76 Eötvös, i. m., 30. 77 uo. 78 Eötvös, i. m., 35.
