Századok – 1998
Tanulmányok - Hermann Róbert: A Drávától Schwechatig. Az 1848 őszi hadiesemények a Dunántúlon és a Felvidéken. 1848 szeptember – november. Jellacic horvátországi csapatainak támadásától Simunich kiszorításáig II/327
A DRÁVÁTÓL SCHWECHATIG 349 olasz sorezredi, illetve egy nemzetőr zászlóalj alkotta. Mertz mit sem tudott a Jellacic betöréséhez fűződő osztrák érdekekről, de szívesen megőrizte volna az erődöt a császárnak (és nem a királynak). Az erődben lévő magyar nemzetőrök, illetve Komárom város polgársága azonban meghiúsította szándékát. így eredménytelenül próbálta meg szeptember 15-én becsempészni az erődbe a galíciai 12. (Vilmos) gyalogezred egy zászlóalját, sőt, másnap, szeptember 16-án az erődben lévő itáliai 23. (Ceccopieri) gyalogezredi négy század is elhagyta Komáromot. Batthyány szeptember 20-án felszólította az erődben lévő cs. kir. tiszteket, hogy nyilatkozzanak: akarnak-e a magyar alkotmány védelmében Jellacic ellen harcolni vagy sem? Szeptember 26-án a többség igennel válaszolt. Ugyanakkor Batthyány intézkedett, hogy Majthényi István alezredes, a várban lévő nemzetőrök parancsnoka a továbbiakban Mertzcel egyetértésben, de szükség esetén nélküle is intézkedhessen az erőd biztonsága érdekében. Szeptember 29-én, a pákozdi csata napján a várban lévő 62. (Turszky) gyalogezredi 1. zászlóalj legénysége letette az esküt a magyar zászlóra. Ezzel az erőd magyar kézre került. Mertz elhagyta Komáromot, s az erőd parancsnokságát az Országos Honvédelmi Bizottmány az ezredessé előléptetett Majthényira bízta. Október 6-án Jellacic Mosonból megküldte Majthényinak Latour felszólítását: nyissa meg az erőd kapuit a bán csapatai előtt. Majthényi nem válaszolt a felhívásra, hanem védelmi előkészületeket tett.66 A Komáromnál kevésbé kiépített Lipótvár őrségét 1848 szeptemberében a 17. (2. román, besztercei-naszódi) határőrezred 1. zászlóaljának négy százada alkotta. A zászlóaljat még 1848 júliusában hozták ki Erdélyből a Délvidékre, de megbízhatatlansága miatt kivonták a hadszíntérről. A zászlóalj katonáinak egyetlen vágya az volt, hogy mielőbb elhagyhassák Magyarországot. Az erődöt az értékelte föl, hogy 1848. szeptember 19-én a Szlovák Nemzeti Tanács által szervezett csapatok Miavánál betörtek Észak-Magyarországra. A Tanács vezetői a támadás tervét és időpontját egyeztették Jellaciccsal, s bírták Latour cs. kir. hadügyminiszter támogatását is. A fölkelők létszáma 500 főről rövidesen 5-6000 főre növekedett (egyes adatok 8-15 000 főről beszélnek). Az első előőrsi összeütközésre szeptember 21-én Brezovánál került sor. Az ellenállás megszervezését nehezítette, hogy a szlovák fölkelők ellen kirendelt csapatok többségét nem magyar kiegészítésű csapatok, a 23. (Ceccopieri) gyalogezred egy gyenge százada és a 6. (Wallmoden) vértesezred öt százada alkotta. A sorgyalogosok szeptember 22-én Brezovánál megadták magukat, a vértesek pedig rövid csatározás után visszavonultak. A környék mozgósított nemzetőrsége ezúttal azonban egyenlő ellenfélnek bizonyult. Szeptember 26-án Szenicénél verték vissza a szlovák fölkelőket, s ezzel megkezdődött azok lassú demoralizálódása. Másnap, szeptember 27-én még megtámadták és kilábolták Oturát, de már 28-án a 34. (Porosz herceg) gyalogezred két százada kiűzte őket onnan. A döntő összecsapásra szeptember 28-án Otura és Miava között került sor. Az említett két század sorgyalogos és néhányszáz nemzetőr támadása után a fölkelők egy része futásban keresett menedéket. Miután immár több mint két sorezredi zászlóalj, többezer nemzetőr és négy dragonyosszázad vonult ki ellenük, szeptember 28-ról 29-re virradó éjjel a fölkelők visszavonultak Morvaországba. 66 Szinnyei József: Komárom 1848-^9-ben. (Napló-jegyzetek). Bp., 1887. 4-32.; Wilhelm Bichmann: Geschichte des к. u. к. Infanterieregiments Nr. 62. Beszterce, 1909. 178-184.; Hermann: Klapka 47-53.
