Századok – 1998

Történeti irodalom - Nagy István– F. Kiss Erzsébet: A Magyar Kamara és egyéb kincstári szervek (Ism.: Ress Imre) I/280

280 TÖRTÉNETI IRODALOM Végül az 1945-89 közötti korszakot, a „kommunista rezsim" időszakát ismertetve a könyv szinte kizárólag az etnikumok helyzetének alakulásával foglalkozik. A román belpolitika történe­téből is a közvetve vagy közvetlenül idetartozó kérdéseket ragadja ki, főleg az erőltetett iparosítás, az urbanizáció, a falurombolás problémáit. Az összesíthető végeredmény több mint lehangoló. A közölt adatok alapján a második világháború előttihez viszonyítva minden etnikum rosszabb hely­zetbe került. A több évtizedes román nemzetiségi politika a magyarság ismert, s a könyv által is bemutatott háttérbe szorulását és lakossági arányszámának csökkenését eredményezte, a német, valamint a kisebb lélekszámú — mint például a zsidó vagy az örmény — etnikumi közösségeket pedig egyenesen a felbomlás állapotába juttatta. Bár arra nincs okunk, hogy kételkedjünk a „kommunista korszak"-ról írottakban, azt a történelmi összképet, amely szinte kizárólag negatív intézkedésekből és káros következményeikből állt össze, hiányosnak és torznak érezzük. Még arra is elégtelennek, hogy magyarázatot adjon a szerző által kiemelt figyelemben részesített rendszerváltásra, az 1990-es évek történéseire. Beszámol ugyan arról, hogy a közösen végrehajtott felkelés közelebb hozta egymáshoz a nemzetiségeket, a románokat és a magyarokat, de arról is, hogy ezt követően „Románia pluralista demokratikus állammá fejlődése" mégis „nehézkesebben megy végbe, mint az egykori keleti blokk más országa­iban". Magyarázatként pedig hozzáfűzi, hogy „a régi struktúrák és mentalitások nem tesznek lehetővé gyorsabb váltást". (147. o.) A „régi struktúrák" esetében az olvasó feltehetően elsősorban az 1945, esetleg az 1918 után kialakult intézményeket és azok politikai gondolkodásra és mentalitásra gyakorolt hatását érti, s ebben az értelemben valóbem kaphatunk — legalábbis részbeni — magyarázatot a könyv által is megemlített nem várt eseményekre: a „posztkommunisták" 1990-es választási győzelmére, vagy általában a nacionalizmus és a magyarellenesség továbbélésére és más jelenségekre. De Harald Roth ennél messzebbre megy. Ő a Habsburg-hagyományok máig élő hatását látja a választások, főleg a 90-es évek helyhatósági választásainak eredményeiben, abban, hogy az Ókirályság területén a posztkommunisták a szavazatok több mint felét, Erdélyben viszont kevesebb, mint egyharmadát kapták meg. Ez — szerinte — „a Románián keresztül húzódó politikai, kulturális és vallási határ­vonal világos jele". (150. o.) Annak ellenére azonban, hogy kételkedünk a történelmi hagyományoknak a napi politika eseményeire gyakorolt közvetlen hatásában, azzal messzemenően egyet tudunk érteni, hogy „Kelet-Közép-Európának ebben a régi határtérségében is van remény a 'nyílt társadalom' megvalósulásá­ra". (151. o.) S azt a feltételezést sem utasíthatjuk el, hogy e remény realizálásának esélyeit növelheti az a regionális öntudat, amely — a szerző utalása szerint — Erdély sajátos történelmének a terméke. A megvalósítás azonban összromániai ügy, feltéve persze, hogy „Kelet-Közép-Európa régi határtér­ségének" fogalmán nemcsak a recenzens, hanem a szerző is egész Romániát érti. Tokody Gyula Nagy István - F. Kiss Erzsébet A MAGYAR KAMARA ÉS EGYÉB KINCSTÁRI SZERVEK Magyar Országos Levéltár, Budapest 1995. 575. o. A Magyar Országos Levéltárban több mint negyven esztendeje kezdődött meg az 1867 előtti kormány hatóságok forrásanyagának analitikus elemzését és tematikus leírását tartalmazó ismertető leltárak készítése. A levéltári kiadványok közül ez a leltártípus nem hálás műfaj, hiszen az igazgatás-és hivataltörténeti összefüggések aprólékos feltárása mellett az eredményes munka nélkülözhetetlen előfeltétele a forrásanyag elmélyült ismerete, amelyhez sokéves szolgálat és tapasztalat szükséges. Különösen áll ez a megállapítás az újkori magyarországi pénzügyigazgatás több mint három évszá­zadot átfogó, jelentős hiányokkal fentmaradt levéltári anyagára. A kincstári igazgatásban az 1529-től 1848-ig terjedő hosszú periódus alatt számos szervezeti, hatásköri, területi és ügyviteli változás történt, s olyan különböző szerkezetű, felépítésű és tartalmú fondok sokasága keletkezett, hogy azok feltárására egyetlen kutató ereje és teljes élete sem bizonyult elegendőnek. Levéltáros-törté­nészek egész sora hosszú éveken keresztül fáradozott azon, hogy a mostani kötettel — a királyi jogügyigazgatósági levéltárat és a neoabszolutizmuskori pénzügyigazgatási fondokat kivéve —- lé­nyegében teljessé vált az E-szekcióban egyesített kincstári levéltárakat bemutató leltári trilógia.

Next

/
Thumbnails
Contents