Századok – 1998
Közlemények - Velich Andrea: A céhrendszer alkonya? A vezető londoni céhek a 15–16. század fordulóján I/183
LONDONI CÉHEK A 15-16. SZÁZAD FORDULÓJÁN 189 lobbyzás egyik csatornáját jelentette. A végleges karta megszerzése megfelelő támogatás hiányában ugyanis olykor nagyon elhúzódott, így a támogatókban nem bővelkedő ónműveseknek 20 évet kellett várniuk, mire 1474-re közel 200 font ellenében hozzájutottak ahhoz.2 3 Am a kiváltságlevél és a céh bejegyzése volt az ingó-, illetve ingatlan szerzés előfeltétele, illetve a címer- és a pecséthasználatra jogosító pátenshez is csak ezt követően juthattak hozzá. Ez persze nemcsak egy újabb jelentős állomást, de nagyobb kiadást is jelentett a céh történetében. A textilkereskedők címerük kérvényezésekor 6s 8d-t fizettek ki a nótáriusnak, majd további 5 shillinget annak bekereteztetésére. A pecsétet pedig 55s 15 d-ért készíttették el. Címerük végül beüvegezve székházuk halijába került, s a címer eszmei értékét mutatja, hogy rögtön egy olyan festményre is megbízást adtak, melyen új címerük is látható.24 További nehéz feladatot jelentett őrzésük és karbantartásuk is. A vaskereskedőknek 1503-ban 13 címeres zászlójuk volt, melyeket rendszeresen nem kis összegért mosattak és javíttattak.25 A kiváltságlevél, a pecsét és a címer megszerzése után a céh szabályzatának megfogalmazása és leíratása — ehhez új könyv beszerzése, borítása, gyakran lakattal való ellátása, megírásához írnok alkalmazása —, majd elfogadtatása és becikkelyezése következett, mely további jelentős tételt képezett a számlakönyvek kiadási oldalán. Mindezen drága pénzért nagy fáradsággal beszerzett okmányokat féltett kincsként a céh lelakatolt ládájában őrizték, s a láda kulcsait nagy körültekintéssel a céhvezetőkre bízták. Ha a négy közül egyetlen kulcs is eltűnt, akkor azonnal új lakatot készíttettek, nehogy azok illetéktelen kézbe kerüljenek. Ugyancsak nagy tisztelet és becsület övezte a céh egyenruháját, egyrészt mert egyenruha varratását a londoni másfélszáz céh közül alig harminc engedhette meg magának, s így az viselőjét a londoni hierarchiában előkelő helyre érdemesítette, másrészt a libériás céheken belül viselésére a privilegizált kisebbségnek is gyakran 10-15 évet kellett várnia. Az egyenruha elnyerésének idejét számos tényező határozta meg, köztük a mester kora és szakmai híre mellett megfelelő kapcsolatai, illetve a céhvezetés libériás tagok számának változtatására irányuló pillanatnyi törekvései. A 15. század elején a libériás céhek még nyitottabbak voltak az egyenruhás tagok felvételében, a nagyobb céhek egyenruhás tagjainak száma elérte a mesterek összlétszámának kétharmadát. A 15. század végétől azonban a monopóliumaikat a féltő, mind oligarchikusabbá váló kereskedőcéhek az egyenruhás tagok felvételének korlátozására törekedtek, így amíg a fűszerkereskedők céhében a 15. század elején még 103 egyenruhás mester volt, addig a 15. század második felétől számuk 1470-re 75 főre csökkent a korlátozások miatt.26 Ez a céhtagságnak — a korábbi kétharmaddal szemben — már csak harmadát tette ki. Más céheknél is a libériás tagok számának és arányának csökkenése figyelhető meg, a textilkereskedőknél 1493-ban már csak 80, a szabóknál 84, a kereskedőknél 66, míg az aranyműveseknél már csak 51 egyenruhás tag volt a korábbi 100 körüli létszámmal ellentétben,2 7 s az egyenruha elnyerését — az amúgy is dráguló egyenruhaárak mellett 23 J. Hatcher - T. C. Barker: A History of the British Pewter. 149. (Longman, 1974) 24 Drapers' WA. fo. 68. 25 Ironmongers' WA. fo. 93. (The Guildhall Library, London) 26 Thrupp. Grocers. 254. 27 A. H. Johnson: The History of the Worshipful Company of the Drapers. 148. (London, 1922) - a továbbiakban Johnson.
