Századok – 1998

Folyóiratszemle - Gajduk Ilja V.: Szovjet politika az amerikai-vietnami háborút illetően VI/1486

1486 FOLYÓIRATSZEMLE nyek csak erősítették ezt a tendenciát: elég itt az Eichmann-perre, a jelentősebb náci bűnösök nyugat-németországi perére gondolni, vagy arra a törvényre, amely még szigorúbb fellépést ren­delt el a Harmadik Birodalom fennállása alatt atrocitásokat elkövetők ellen. A "nagypolitikában" mindez úgy nyilvá­nult meg, hogy a korábban a németek ellen a norvégekkel együtt harcoló Willy Brandt lett a kancellár, aki 1970 decemberi varsói útja alatt nyilvánosan megkövette a zsidókat és a lengye­leket. Altalánosságban: Brandt OsípoZtítk-jával nem fért össze a német sérelmek túlságosan han­gos hangoztatása. Megszaporodtak azok a tör­ténelmi munkák, amelyek a német nyelvű kö­zösségek társadalmi, gazdasági és kultúrális é­letéről szóltak az I. világháború előtti békeidők­ben, amikor a Párizs környéki békék és azt kö­vetően fellángoló nacionalista és soviniszta in­dulatok nem mérgezték meg a kapcsolatot a né­metek és a nem németek között Közép- és Kelet-Európában. Az 1970-es elején kezdődött enyhü­lés művészeti téren is hangsúlyeltolódásokat ho­zott: Helma Sanders-Brahms Deutschland, ble­iche Mutter (1980) című filmjében az 1945-ben rövid időre felszabadult főhősnő szabadságának és függetlenségének a szövetséges — amerikai — katonák erőszakoskodása és a visszatérő német férfiak basáskodása vet véget. A kor egyik legnagyobb sikerű alkotását, Edgar Reitz Hei­mat-ját a felmérések szerint körülbelül 25 mil­lióan látták — legalább részben, amikor a német televízió 11 részben levetítette azt. A film egy német város történetét dolgozza fel a I. világ­háború végétől az 1980-as évek elejéig, nagy teret szentelve a náci korszakban történteknek. Az 1980-as években azonban újabb fordu­lat következett be: a Szabaddemokrata Párt fel­bontotta a koalíciót a Szociáldemokrata Párttal és a Helmut Kohl vezette konzervatív Keresz­ténydemokrata Unióval együtt alkotott kor­mányt. A nemzetközi politikában pedig Ronald Reagan elnök 1985-ös látogatása elevenítette fel a háborús áldozatok kérdését, amikor egy olyan temetőt választott koszorúzási helynek — Bit­burgőt — ahol Waffen-SS katonák is voltak. Kohl kancellár a helyszínen a háború és a totalitárinus rendszerek áldozatairól beszélt, míg Reagan elnök egy sajtókonferencián kifejtette, mely sze­rint az SS-katonák ugyanúgy a nácizmus áldo­zatai, mint a koncentrációs táborokban meghal­tak. Az amerikai-német csúcstalálkozó után Hel­mut Kohl Hannoverbe utazott a háború után Szi­léziából kitelepítettek találkozójára. Nagyjából ugyanebben az időben robbant ki a német tör­ténészeket rendkívüli mértékben megosztó His­torikerstreik (történészvita) a nemzeti szocializ­mus és a holocaust helyéről a német történelem­ben. A szinte könyvtárnyi mennyiségű, külön­böző színvonalú könyv között meg kell említeni Andreas Hillgruber Zweierlei Untergang: Die Zerschlagung des Deutschen Reiches und das Ende des Europaeischen Judentums (Kétféle összeomlás: A Német Birodalom bukása és az európai zsidóság vége, 1986) című munkáját, a­melyben a szerző a kelet-poroszországi német katonai vereségre és a német lakosság azt kö­vetően bekövetkezett elűzésére koncentrál. Hillgruber arra a következtetésre jut, hogy ez a két esemény pecsételte meg a Német Birodalom sorsát. Ebből a szempontból helytelen a Vörös Hadsereg előrenyomulását "felszabadításként" leírni. Ernst Nolte ugyancsak egyenlőségjelet tett a zsidók kiirtása és a 20. század minden más­fajta állami terrorja között. Olvasatában maga a fogalom a francia forradalommal született meg és a tetőpontját Sztálin rémuralmában érte el. Nolte tézise nagy vihart kavart: igaz, a sztáli­nizmus bűnei ismertek voltak korábban is, de az események ilyen jellegű értelmezése megfosz­totta Auschwitzet egyediségétől. A másik oldalon Saul Friedlander, Michael Stürmer és Joachim Fest arról elmélkedett, hogy a németek történel­mi amnéziában szenvednek, míg Jürgen Haber­mas azt vetette a másik oldal szemére, hogy er­kölcsileg megengedhetetlen az áldozatok és a bű­nösök összekeverése. A vita azonban nem ért itt véget: a német újraegyesítést követően tovább folytatódott szinte változatlan hevességgel. Elie Wiesel amellett tört lándzsát, hogy a németek által az európai zsidóság ellen elkövetett bűnt semmihez sem lehet hasonlítani, míg vele szem­ben Peter Glotz kitartott amellett, hogy a ge­nocídiumnak több fajtája is létezik, s ezek közé tartozott a németek kiűzése és meghurcolása a háború után. A Der Spiegel felmérése szerint a megkérdezett németek háromnegyed része Glotzzal értett egyet a vitában s a Die Zeit a szovjet csapatok Kelet-Németországból való ki­vonulásakor szalagcímben szögezte le: "A háború csak most ért véget!". The American Historical Review, Vol. 101, No. 4 (Oktober 1996), pp. 1008-1048. Ma. T. Ilja V. Gajduk SZOVJET POLITIKA AZ AMERI­KAI-VIETNAMI HÁBORÚT ILLE­TŐEN Ilja V Gajduk, a moszkvai Orosz Tudo­mányos Akadémia Egyetemes Történeti Intéze-

Next

/
Thumbnails
Contents