Századok – 1998

Folyóiratszemle - Moeller Robert J.: Háborús történetek: egy használható múlt keresése a Német Szövetségi Köztársaságban VI/1484

1484 FOLYÓIRATSZEMLE újjá akarták varázsolni a világot. Ebből következően nehéz szétválasztani a Baloldal történetét az amerikai reformmozgalmak történetétől. A wilsoni progresszívektől kezdve a New Deal liberálisaiig sokan folyamodtak a marxizmus elemző módszereihez és szívesen működtek együtt olyan szocialistákkal, mint Mother Jones, Florence Kelley és Sidney Hillman. Az 1960-as években Martin Luther King, Jr. nagymértékben átvette a marxista Bayard Rustin és Michael Harrington szegénységkritikáját, s önmagát demokrata szocialistának tartotta. Michael Kazin személyes véleményével zárja a munkáját, amennyiben leszögezi: a baloldaliak Amerikában még mindig nem találtak semmilyen alternatívát egy olyan, Marx és Engels által megálmodott vi! ág ellenében, amelyben „az egyes emberek szabad fejlődése az összes többi szabad fejlődésének az előfeltétele lesz. ... Ezért az álomért, ...más név alatt, újra harcba kell szállni." The American Historical Review, Vol. 100. No. 5 (December 1995), pp. 1488-1512. Ma. T. Robert J. Moeller HÁBORÚS TÖRTÉNETEK: EGY HASZNÁLHATÓ MÚLT KERESÉSE A NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁGBAN A Harmadik Birodalom története mindig is az egyik legvitatottabb kérdése volt a nyugatnémet történetírásnak és közvéleménynek. A vita a II. világháború befejezésének 50. évfordulóján újabb szakaszába lépett, amikor a Frankfurter Allgemeine Zeitung hasábjain 1995. április 7-én körülbelül 300 közismert német személyiség — politikusok, újságírók, tudósok — arra szólították fel az embereket, hogy ne csak a náci terror végére, hanem egy másik eseményre is emlékezzenek: az ország kettészakadására és a keleti országrész leigázására. A Der Spiegel ekkoriban végzett közvéleménykutatása szerint a megkérdezett németek 36 százaléka úgy vélekedett, hogy a holocausthoz hasonlóan az emberiség elleni bűntett volt a németek tömeges kitelepítése a keleti területekről. Robert G. Moeller, az irvine-i egyetem történésze arra vállalkozik esszéjében, hogy kimutassa: a németek áldozatainak és a német áldozatoknak az egy lapon említése nem előzmény nélküli, hanem már az 1940-es évek végén és az 1950-es években jelentkeztek az ezirányű kísérletek az NSZK-ban. A német áldozatok között elsősorban szovjetek által elűzött nők, férfiak, gyermekek szerepeltek, valamint azok, akik hadifoglyokként a Szovjetunióba kerültek. Ami a számokat illeti: nagyjából 12 millió menekült élt az NSZK-ban 1950-ben, s 3 millió német katona esett szovjet hadifogságba, akiknek egyharmada sohasem tért haza. Robert G. Moeller vitába száll azzal az általánosan elteijedt elképzeléssel, mely szerint a németek egyfajta tudatos amnéziát erőltettek magukra a náci múltat és a háborút illetően az 1950-es években. Ellenkezőleg: az elsősorban Németország keleti részéből, valamint Kelet-Európából elűzött németek nem engedték, hogy a többiek elfelejtsék a rajtuk esett sérelmeket. A németek egy része tudatosan karolta fel ezeket a törekvéseket, mert így a náci múlttal kapcsolatos kínos kérdéseket részben a szőnyeg alá lehetett söpörni és minden németet Adolf Hitler áldozataként bemutatni. A kérdés hivatalosan már Konrád Adenauer első Bundestag-beli beszédében, 1949. szeptemberben nyilvánosságot kapott, amikor a kancellár arról beszélt, hogy az új demokratikus köztársaság kötelességei közé tartozik — többek között — a hadifoglyok és más, jogtalanul fogva tartott emberek hazahozása, valamint a háború német áldozatairól való gondoskodás is. Az A-denauer-kormány egyik tagja, Hans-Christoph Seebohm pedig később arról beszélt, hogy a németek legalább annyit szenvedtek a szovjetek kezében, mint amennyit a zsidók a náci uralom alatt. A kancellár számára azonban elsődlegesen a német népre maradandó és sötét árnyékot vető holocaust kérdésének a megoldása bírt elsőbbséggel, noha a saját pártján belül és a közvélemény egy része is hevesen támadta, amikor a még törékeny nyugatnémet gazdaság ellenére elkötelezte országát a zsidó áldozatoknak adandó jelentős összegű jóvátételi fizetésekre. A nyugatnémet parlament még az Izrael állammal kötött megállapodás évében, 1953-ban törvényt fogadott el a nácizmus többi áldozatának a kárpótlásáról is egyéni igények alapján s elsősorban az egyes tartományok kezdeményezésére támaszkodva. Constantin Goschler azonban a dokumentumok tanulmányozása során arra a megállapításra jutott, hogy a jóvátételre jogosultak sorába sokan nem kerültek be: kimaradtak a homoszexuálisok, a rabszolgamunkára Németországba hurcolt külföldiek, az árják és nemáiják közötti szexuális kapcsolatot tiltó faji törvények által érintettek, s mások mellett a romák sem. Mindenesetre a zsidó kárpótlással könnyebbé vált a nyugatnémet kormánynak a háború többi áldozatairól is nyíltabban beszélni, illetve, a kormány nagyobb teret adott a háború német áldozatainak arra, hogy széles körben megismertessék sorsukat és képviseljék érdekeiket. Külön