Századok – 1998

Folyóiratszemle - Darwin John: Imperializmus és viktorianizmus: A területi növekedés kérdése VI/1452

1452 mi változások és bizonytalanságok által felkavart érzelmeit - a feketék rovására. Még a 20. századi Amerika is tovább erősítette a lojális, szolgai, örökké vigyorgó, együgyű feketékről kialakult képet olyan hirdetésekkel, mint például az Uncle Ben rizsé. Mivel a sztereotip kép olyan mélyen beleivódott a köznapi emberek lelkébe, rendkívül nehéz azt kitörölni onnan. Fanon is és Du Bois is felfigyelt erre a jelenségre; az utóbbi azt javasolta, hogy a vicceket, az anekdotákat, a dalokat, a történeteket mind át kellene írni, hogy az emberek másként gondolkozhassanak magukról és másokról egyaránt. A társadalmi beidegződések ilyen revíziója viszont szinte lehetetlen feladatot jelent. A modern társadalomban a szólásszabadság nem teljesen független a tőkétől és a tőke által kialakított hatalmi viszonyoktól. Ennek megfelelően a filmekben, a televízióban, a rádióban és az írott sajtóban meglehetősen visszhangtalanul maradnak az ez irányú kísérletek, mert csak szűkebb körhöz érnek el. Ez a jelenség viszont meggondolásra és némi borúlátásra ad okot, hiszen — fejezi be Thomas С. Holt a tanulmányát — a látszólag triviális jelenségek az idők során rendkívül komoly következményekkel járhatnak, ahogy azt a faji kérdés az Egyesült Államokban is példázza. The American Historical Review, Vol. 100. No. 1 (February 1995), pp. 1-20. Ma. T. John Darwin IMPERIALIZMUS ÉS VIKTORIANIZMUS: A TERÜLETI NÖVEKEDÉS KÉRDÉSE John Darwin, az oxfordi Nuffield College történésze először a "formális" és az "informális" imperializmust határozza meg tanulmánya elején: az előbbi az adott terület közvetlen bürokratikus ellenőrzését és a szuverenitás elvételét jelenti, míg az utóbbi esetében kereskedelmi, befektetési, diplomáciád kapcsolatokon keresztül történik meg az illető terület külföldi uralom alá vonása. Ez utóbbi esetben még számolni lehet az időnként alkalmazott fegyveres beavatkozással is az "anyaország" érdekeinek érvényesítése érdekében. Jóllehet a szakirodalom az informális gyarmatosítást általában a kisebb országokhoz köti, John Darwin véleménye szerint az egyik legjobb példát ezen a téren a viktoriánus Nagy-Britannia szolgáltatja. A feltevés azonban számos kérdést vet fel: mivel lehet magyarázni azt, hogy à terjeszkedés az informális imperializmus formáját öltötte ott, ahol az ilyen formában ment végbe; miért pont azokon a területeken alkalmazták a britek ezt a formát, ahol alkalmazták; s végül, az informális birodalomnak miért csak egyes részeit vonták be később a formális birodalomba? Mindezeken a kérdéseken túl ott van még egy általánosabb probléma is: a viktoriánus imperializmus logikus, átgondolt politika eredménye volt-e, vagy inkább ad hoc lépések együttese, amelyek szinte véletlenszerűen adták azt az eredményt, hogy Nagy-Britannia a 19. század legnagyobb gyarmattartó országává vált? Sok szempontból még mindig J. Gallagher és R. Robinson immár klasszikusnak számító tanulmánya, a "The Importance of Free Trade" (Economic Historical Review, VI (1953)) az irányadó, amelyben a szerzők a terjeszkedést a körülmények által meghatározott tisztán taktikai lépések sorozatának fogják fel. Követőik, némileg leegyszerűsítve, az alábbi meggondolásokon nyugvó modellt állították fel: 1. az informális terjeszkedés elsősorban a költségek és egyéb kényelmi szempontok miatt vált a viktoriánus kor közepén a brit vezetés által preferált módszerré; 2. az informális terjeszkedést csak ott váltotta fel formális imperializmus, ahol — szemben a magán, érdekekkel — nemzeti érdekek forogtak kockán; 3. ott került sor fegyveres beavatkozásra vagy annexióra, ahol a helyi .válságok az európaiak érdekeit sértő "kormányzati válságokká" fajultak, elsősorban 1880 után Afrikában; 4. különösen nagy figyelmet fordítottak a britek az indiai szubkontinensre, s az itt szerzett tapasztalatok nagy befolyást gyakoroltak a formális imperializmus máshol alkalmazott módszereire, és 5. a korábban hiperaktív birodalomépítés 1880-at követően inkább defenzívvé és az eseményeket követővé vált, azaz, Nagy-Britannia status quo hatalommá vált. A modell bírálói elsősorban ez utóbbi pontot kérdőjelezik meg: szerintük a viktoriánus kereskedelmi és pénzügyi terjeszkedés egészen a 20. század első évtizedéig igenis nagyon erőteljes volt és a korábbi aktivitás nem veszett el, csak némileg más formákat öltött. John Darwin szerint a szóban forgó kérdések megválaszolásához figyelembe kell venni a korabeli brit társadalom pluralitását, a perifériákonjelentkező brit érdekek sokféleségét, valamint a nemzetközi gátló tényezőket is. A kiindulópont a Gallagher és Robinson által középpontba állított szabad kereskedelem lehet. A két kutató arra a megállapításra jutott, hogy a brit magánérdekek jelentették a legnagyobb hajtóerőt a birodalmi terjeszkedésnél és az informális