Századok – 1998

Folyóiratszemle - Hi-Szok Dzsong: M. P. Pogogyin és a Cirill-Metód társaság a XIX. század 30-as –50-es éveiben a szláv egységről VI/1441

FOLYÓIRATSZEMLE 1441 politikai rendszer (főleg válságkori) megcsontosodása és a legális társadalmi-politikai tevékenység lehetetlensége a radikális ifjúságot a harc szélsőséges formáihoz, a hatalom erőszakos, terrorral való megdöntése (megragadása) felé közelítette. Ennek a gyakorlatnak voltak a tipikus példái a Narodnaja volja (Népakarat) terrorakciói 1879-től. A 20. sz. elején azonban még 1917 tavasza előtt voltak újabb, „politikai sebészi", alkotmányos rendszerátalakítási kísérletek is. A szerzők ezek közül Nyikoláj Nyikolájevics nagyherceg cárrá koronázását bátortalan, udvari körökbeli fordulat szándékának tartják. A polgári liberális oppozíció kísérletei 1915-16-ban (a IV Állami Duma Progresszív Blokkja, N. Maklakov, majd az A. Gucskov - M. Tyerescsenko - N. Nyekraszov triumvirátus udvari fordulatra irányuló tervei) valóságosak, de eredménytelenek voltak, így az uralkodó körök tehetetlensége miatt a monarchia ilyetén átalakulása lekerült a napirendről és jött 1917 februárja. Voproszi Isztorii, 1995. 5-6. 40-61. K. J. Dzsong Hi-Szok M. P. POGOGYIN ÉS A CIRILLMETÓD TÁRSASÁG A XIX. SZÁZAD 30-AS - 50-ES ÉVEIBEN A SZLÁV EGYSÉGRŐL (Összehasonlító történeti elemzés) A szerző joggal utal bevezetőjében arra, hogy — noha megszaporodtak a szláv egységgel kapcsolatos elképzelések — a múlt század második negyedének orosz és ukrán föderációs irányzatai több aspektusú vizsgálata mindeddig elmaradt. Pogogyin, bár szembeállította a szláv és a nyugat-európai fejlődést, mégis megpróbálta felvázolni az emberi társadalom általános fejlődésmenetét. Szerinte ebben Oroszország játszana főszerepet. Köztes helyzete, államiságának genezise és „a társadalmi békén nyugvó" egyedülálló fejlődése a cároknak nemcsak a szlávok között, de Európában, sőt az egész világon egyfajta integráló küldetést biztosít. Pogogyin korai műveiben jól nyomon követhető az egyeduralom apológiája, a nemzeti konzervatív patriotizmus és (a német romantikus történetfelfogás nyomán) a szláv világ idealizálása. Pogogyinra hatottak az 1830-40-es években a Habsburg-birodalom szlávok lakta részein tett utazásai. Nyugtalanította például a déli és a nyugati szlávok kulturális hagyományainak megkopása, az utóbbiaknak a Nyugathoz való vonzódása. Ezt azonban a nyugati intrikával, az egyeduralom, a népiesség és a pravoszlávia kapcsolatának hiányával, és nem azzal magyarázta, hogy a szláv értelmiség haladó része elítélte az orosz önkényuralmat és népeik jövőjét a Nyugathoz kötötte. Miután Pogogyin úgy vélte, hogy a szlávok (különösen a szlovákok és a kelet-galíciai ukránok) Habsburg-ellenes harcukban a pánszlávizmustól áthatva az oroszokra fognak támaszkodni, kulturális felemelkedésüket és politikai küzdelmüket elősegítő lépéseket sürgetett. Egyesítő tényezőkként hangsúlyozta a vérségi, a nyelvi és a kulturális rokonságot. Szólt a szláv nemzetek felszabadításáról, sőt Európa megújításáról, de hallgatott a politikai szabadságról. Pogogyin a Habsburg-birodalom bukása után az Oroszország védnöksége alatti föderáció létrejöttét tartotta legvalószínűbbnek. A krími háború idején úgy vélte, hogy az osztrák és a török állam elleni harc tömöríti egységbe az alávetett népeket. A szláv szövetségben az orosz nyelv természetes összekötő kapocs, Oroszországnak fontos, hogy Európa többi részétől szövetségesei határolják el és lényeges, hogy Pogogyin csak a fenti két birodalom szláv alattvalóit tekintette (a hivatalos orosz politikának megfelelően) az új föderáció teljes jogú tagjainak. A nemzeti felszabadulás állt az első helyen a Cirill-Metód Társaság programdokumentumaiban is, azonban ennek eléréséhez legfontosabbnak a vallásos értékek megújulását tartották. A szerző részletesen szól arról, hogy a Társaság koncepciója kialakításánál támaszkodott a korábbi dekabrista dokumentumokra, szoros kapcsolatuk volt az ausztriai szláv mozgalom ideológusaival és a célok realizálására szolgáló eszközök tekintetében liberális és radikális irányzatokat különböztet meg. Az elsőt (ide tartozott pl. N. I. Kosztomarov és V M. Belozerszkij) a békés propagandába és az ifjúság nevelésébe vetett hit, míg a másodikat (így T. G. Sevcsenkót és N. I. Gulakot) az erőszakos fordulat előtérbe állítása jellemezte. A programokban megfogalmazódott az orosz egyeduralom és a bürokrácia vallásos és történeti megalapozottságú bírálata. Pl. a korabeli egyenlőtlenséggel szembeállították az idealizált szláv múltat. Úgy vélték, hogy a szlávok az önkényuralom elleni harc jegyében egyesülnek a jövő föderációban. Belozerszkij, miután úgy látta, hogy az önálló Ukrajnát nem tudják létrehozni, a keresztény igazságosságon nyugvó, a testvéri szláv népeket egy családba tömörítő államot kell kialakítani.