Századok – 1998

Történeti irodalom - Font Márta – Szvák Gyula – Niederhauser Emil – Krausz Tamás: Oroszország története (Ism.: Bodnár Erzsébet) VI/1410

1412 TÖRTÉNETI IRODALOM fejedelmi udvar központja Halics helyett Lvov lesz a 14. század elejére. Majd Lengyelország és Litvánia terjeszkedésének eredményeként a fejedelemség 1386 után a Jagellók államának részévé válik, a Russia-Minor név is ekkortól állandósult. Novgorod fejlődését taglalva fontos megállapításokat tesz. Novgorod a Kijevi Rusz időszakában annak részét alkotta, a regionális különbségek a 13. század folyamán létrejött megosztottság nyomán erősödtek fel. A Kijevi Rusz egykori területéből lényegében Novgorod maradt meg függetlennek és épített ki önálló állami struktúrát. Az önálló államiság tudattartalma jelentkezett a „Goszpogyin Velikij Novgorod" (Novgorod Nagyságos Úr) fogalom használatában. A tatárjárástól a 14. század végéig tartó időszakot Novgorod fénykorának tarthatjuk, amikor a belső autonómiáját külső tényezők nem fenyegették. A szerző hangsúlyozza, Novgorod története mindenképpen különleges figyelmet érdemel, mert egy, a Rusz egészében bennerejlő fejlődési utat járt be, a politikai struktúráját sem a tatár, sem a lengyel-litván uralom nem formálta át. Szoros kapcsolatban maradt a korabeli Európával, s a novgorodi fejlődés során csírájában olyan elemekkel találkozunk, amelyek az egész európai fejlődésben jelen vannak. Novgorod társadalmi mobilitása, rétegződése sok vonatkozásban emlékeztet a nyugat-európai kereskedővárosok polgárságának összetételére, de lényeges különbség is mutatkozik, hiányoznak a társadalmi rétegződés jogi kritériumai, Novgorodban nem léteznek kézművescéhek. Úgy véli, Novgorod gazdasági hanyatlását nem a Moszkvához való csatlakozás, hanem a Baltikum kereskedelmének 15. századvégi - 16. század eleji általános hanyatlása eredményezte. Novgorod kulturális fejlődésének sajátosságait az évkönyvírást képviselő öt kódexcsalád, a középkori eretnekmozgalmak, a törvénymásolatok is megmutatják, ezt a speciális novgorodi szellemiséget tükrözi az északi bilinaciklus. A novgorodiak egyedit alkottak az építészetben, kiemelkedő a grekofil felfogású festőiskolájuk. A következőkben a Moszkvai Rusz vizsgálatakor a szerző azt a tényt hangsúlyozza, hogy kiemelkedése egyáltalán nem volt véletlen, mivel több fontos kereskedelmi útvonal metszéspontjában feküdt, így kedvező földrajzi helyzetének köszönheti azt. A források Moszkvát 1147 óta említik, fejedelemséggé a 14. század elején emelkedett, ezzel alkalmassá vált „az orosz földek gyűjtésében" betöltött szerepre. A (nagy)fejedelmi udvar ügyeit a „putyi"-nak nevezett intézmények végezték, azokból fejlődtek ki a 16. század prikázai. Bemutatván a moszkvai (nagy)fejedelmi udvar, a dvor tisztségeinek megoszlását és működési mechanizmusát, aláhúzza, hogy az erősen emlékeztet a tatár ordura. Szerinte a tatár intézmény- és közigazgatási rendszer átvétele a korai időkben spontán módon következett be, amikor 1240-1300 között az északkeleti Rusz közvetlen tatár irányítás alatt állt. A moszkvai fejedelmek a tatárokkal együttműködtek, az ezáltal teremtődött relatív biztonság segítette elő Moszkva megerősödését, s tette lehetővé „felemelkedését". Végezetül számba veszi a 15. században lezajlott, a kutatók által orosz „prereneszánsznak, reneszánsznak" nevezett kulturális fellendülés eredményeit, a történetírás, az építészet, a fal- és ikonfestészet kimagasló alkotásait. A következő korszak, a Moszkvai Oroszország szerzője, Szvák Gyula a vizsgálódása kezdetén az orosz fejlődést az európaival összevetve azt emeli ki, hogy a „hosszú" 16. század orosz földön nem volt oly hosszú és eredményes, mint Európában. Az orosz történelemben e fontos század III. Iván uralkodásával (1462) kezdődött és az első Romanov trónra lépésével (1613) zárult. Az éghajlati és földrajzi viszonyok függvényében alakuló népesség jelentős része falun élt, csupán 2-3%-ot tettek ki a városlakók. Az egész korszakban az orosz fejlődésre a nem teljesen zárt, önellátó gazdaság volt jellemző. Bár kb. 1560-as évekig érezhető növekedés, azt követően a végbemenő társadalmi-politikai események egy több évtizedig tartó hanyatló periódust indítanak el. A gazdaság és a társadalom fejlődésének felvázolása után összegzésében azt hangsúlyozza igen meggyőzően, hogy annak sajátosságai az európai történelemnek egy jóval korábbi időszakát idézik fel, s Oroszországban is — mint Európában — a kettős szerkezetű nagybirtok a meghatározó, a társadalom képe a földesurak és a parasztok európai típusú dichotómiáját mutatta. A földesúr fő jövedelme az önállóan termelő paraszti gazdaságokból származott. A magánföldesúri joghatóság alatt élő parasztok mellett a feudális falu másik társadalmi csoportja a rabszolga jogállású holop volt. Az orosz felső társadalmat a bojárság alkotta, középső rétegei az ún. szolgáló emberek voltak, azok jelentős részét a nem szabad „udvari szolgálók" (dvorjanyinok) tették ki. A moszkvai uralkodó a szolgáló emberek egységesítésére törekedett. De a bojár arisztokráciához is érdeke fűzte az uralkodót, mivel az a bojárduma révén nélkülözhetetlen funkciót látott el az országban. Az uralkodó osztály tagjai besorolási rangjuk szerint különböztek egymástól. III. Iván nyitotta meg a „hosszú" 16. századot, s különféle eszközöket felhasználva a négy évtizedes uralkodása alatt „összegyűjtötte" az orosz földeket. Elsőként a Novgorodi Köztársaságot szerezte meg, leigázása 1471-ben vette kezdetét és közel három évtizedig tartott, majd a Tveri Nagyfejedelemség következett. A szerző kiemeli, hogy III. Iván sikereit részben annak köszönhette,