Századok – 1998

Történeti irodalom - Réti György: Budapest-Róma Berlin árnyékában (Ism.: Borhi László) VI/1392

TÖRTÉNETI IRODALOM 1393 kapcsolatokat befolyásolta. Figyelemre méltó Réti György munkája abban a tekintetben is, hogy érvényessége nem pusztán két ország egy adott időszakban érvényesülő, de lezártnak tekinthető viszonyára terjed ki, hanem mintegy modellezi egy európai középhatalom és egy kis ország egymásra gyakorolt hatását is. Réti György munkájában az együttműködés csúcspontjától annak teljes összeomlásáig kísérhetjük figyelemmel a magyar-olasz kapcsolatokat. Örvendetes módon Réti szakítani látszik azzal a megközelítéssel, amely a magyar külpolitika alárendelődését a hitleri Németországnak úgy mutatja be, mint a Horthy korszak külpolitikájának elkerülhetetlen következményét. Teszi ezt annyiban, hogy a revizionista külpolitika által szabott kényszerpályán túlmenően az európai hatalmi konstellációk kedvezőtlen alakulásában keresi a negyvenes évek legelejére jellemző egyoldalú német orientáció okait, 1933-ban Mussolini kifejtette, hogy a Duna-medence Olaszország hátországa, amiről ha lemondana, jelentéktelen szerepre kárhoztatná magát. Ezzel magyarázható érdeklődése Magyarország, illetve Ausztria iránt. Míg Bethlen számára Róma támasza lehetett a revízió megvalósításának, a Duce szempontjából Magyarország arra szolgált, hogy elszigetelje Jugoszláviát, Ausztriával együtt lefékezze a német revizionizmust és nyomást gyakoroljon Franciaországra a kisantant révén, írja Réti. Ugyanakkor Gömbös az olasz és német nacionalizmus összehozására törekedett, amely megváltoztathatta Európa térképét, viszont „kifelé" Olaszországra kívánt támaszkodni. A Németország erejének kiaknázására, illetve ezzel egy időben expanziós potenciáljának féken tartására irányuló közös magyar-olasz politikában az osztrák függetlenség fenntartása eleinte kulcskérdés volt, bár Réti bizonyos hangsúlyeltolódást fedezett fel ebben. Gömbös német orientációjának felerősödésében Réti lényeges szerepet tulajdonít annak, hogy Mussolini olyan négyhatalmi paktumot készített elő, melyből kimaradt Olaszország revíziót támogató álláspontja. Hitler részleges revíziót támogató álláspontja is csalódást okozott, de Gömbös remélte, hogy Csehszlovákia ellen német, Jugoszlávia és Románia ellen pedig olasz támogatással léphet majd fel. Ez képezte a szerző szerint Gömbös kettős orientációjának alapját, amely a bethleni külpolitika folytatását jelentette Berlin szerepének fokozatos erősödése mellett. A magyar miniszterelnök a közép-európai helyzet rendezését Róma, Berlin, Bécs és Budapest közötti harmonikus együttműködésben jelölte meg, míg a Duce először szoros osztrák-magyar együttműködést akart, majd a második szakaszban ki akarta ezt terjeszteni Németországra és a kisantantra is. Az utóbbitól Gömbös ódzkodott és csak a magyar követelések kielégítése esetén tartotta lehetségesnek. A magyar-olasz viszony csúcspontját az 1933 júniusában aláírt jegyzőkönyv jelentette, amely a kisantant hasonló javaslatait elutasítva kétoldalú gazdasági együttműködést irányzott elő és leszögezte, hogy az olasz külpolitika „egyik programadó és alapvető direktívája marad" a magyar revízió támogatása. Réti állítása szerint Magyarország ezután a két fasiszta nagyhatalom közötti erőviszony tükrözője volt, mindig az éppen erősebb felé orientálódott jobban, bár Mussolini előtt Gömbös aggodalmát fejezte ki a német terjeszkedés miatt. Az 1934-ben kodifikált osztrák-magyarolasz trilaterális viszony már bizonyos visszalépést jelentett a Mussolini-Gömbös jegyzőkönyvhöz képest. Ugyanakkor, bár Magyarország kérte ezt, az olasz kormányfő nem volt hajlandó kinyilvánítani, hogy a római paktum nem irányul Németország ellen. Réti érdekes kettősséget sejtet a magyar külpolitikában, hiszen Horthy 1934-ben az osztrák kérdés német elképzelések szerinti rendezését javasolta, bár ekkor még a gömbösi külpolitikában Olaszország központi szerepet játszott. 1935-ben viszont már bizalmi válság állt elő Róma és Budapest között az olasz-francia közeledés, a stresai front, valamint az olasz-jugoszláv nyitás miatt, hiszen mindez megkérdőjelezte az olasz vezetés elkötelezettségét a magyar revíziós törekvések támogatása mellett. Mussolini külpolitikájában az abesszin agresszióra adott brit-francia válasz jelentett fordulópontot, ami abban nyilvánult meg, hogy meghátrált az osztrák függetlenségét garantáló korábbi álláspontjától, bár — és ez ellentmondás, amit a szerző nem old fölt — Mussolini osztrák-magyar-olasz vámuniót javasolt és javasolta, hogy a három ország barátsága alakuljon antanttá. A Berlin-Róma tengely létrehozása után az olasz-magyar együttműködés fokozatosan elvesztette korábbi tartalmát, a dél-kelet európai német terjeszkedés útjában álló erőként. Ausztria, Olaszország és Magyarország 1936. november 1-12-i találkozóján a három ország vezetői eltávolodtak attól az elképzeléstől, hogy megsegítik egymást egy külső agresszió esetén és csak Jóindulatú semlegességet" vállaltak. Miután 1937. március 25-én olasz-jugoszláv megállapodásra került sor, a magyar diplomácia igyekezett a tengelyhatalmakhoz igazítani a kisantanttal kapcsolatos politikáját. Csehszlovákia elszigetelése érdekében Jugoszláviával megegyezésre, Romániával modus vivendire törekedett.