Századok – 1998

Történeti irodalom - Lukacs John: A történeti Hitler (Ism.: Pritz Pál) VI/1384

TÖRTÉNETI IRODALOM 1389 javára, s ebből a második világháború kirobbanásáig a Szovjetunió mennyit tudott ledolgozni, akkor (szerény véleményünk szerint) aligha vitatható el, hogy — a patkányketreces szörnyű szindrómával együtt is — a bolsevik uralmi rendszer igenis felszabadította a Szovjetunióban élők alkotó kedvét, nagy eredmények elérésére ösztönzött. Csupán a terror igájában nem lehetett volna mindazt elérni, amely révén a Szovjetunió az iparosítás, a városépítés, az iskoláztatás terén eljutott. Van abban is mit megszívlelni, amit Lukacs a különféle Hitler-ellenes német csoportosulásokról ír: „csodálkozhatunk, hogy milyen mozgásszabadság volt abban a rendőrállamban; hogy bizonyos emberek viszonylag milyen könnyen léphették át mindkét irányban az országhatárt, vagy találkozhattak Berlinben külföldi diplomatákkal, akikkel kellő óvatossággal bár, de mégis majdnem nyíltan beszélhettek. A Szovjetunióban (és néhány más rendőrállamban) ez elképzelhetetlen lett volna. A nemzetiszocialista Németország, a Gestapo és az SD ellenére, több volt és kevesebb is volt rendőrállamnál."(124-125.) Már ezen a megállapításon is csodálkozhatunk, hiszen az aligha lehet kétséges, hogy a német ellenállás azért nem tudott ütőképessé válni, mert a terror légkörében, a lebukástól való félelem miatt az egyes csoportosulások nem találtak egymáshoz utat. Csodálkozásunk azonban meghökkenéssé válik, amikor ennek a dialektikus „több és kevesebb" megállapításnak a konkretizálását vesszük szemügyre. Lukacs Carl Schmittet, a „Harmadik Német Birodalom jogtudósát és prókátorát" idézve — aki szerint 1933-mal Németországban a Beamtenstaat-ot felváltotta a Volksgenossenstaat, vagyis a hivatalnokállam helyére a népállam lépett, amelyben az állam a nép eszköze — azt állítja, hogy Hitler birodalma „a Volksgenossenstaat és a Beamtenstaat keveréke volt."(125.) Vajon, ha így lett volna, akkor miképpen jutott ez az állam totális csődbe, vajon miért nem működött a nép által gyakorolt ellenőrzés, vajon a német ellenállás miért nem tudta a német népet az 1945-ös infernótól megmenteni? Amit Lukacs Speer nyomán bizonyítékként említ — ti., hogy még 1945 márciusában is Krupp vasmunkásai Hitlerben és a végső győzelemben hittek (uo.) — az (felfogásunk szerint) éppen a részlegesen sem létezett népállamiság, illetve a totális állam gyakorolta totális propaganda totális népbutításának lehet a bizonyítéka. Ezekkel a különbségtevésekkel Lukacs azt kívánja bizonyítani, hogy a német nemzetiszocializmus nem volt fasizmus. Ez természetesen fundamentális kérdés. Nyilvánvalóan helyes minden olyan törekvés, ami arra irányul, hogy a különféle fasizmusok közötti tényleges különbségeket számba vegyük, pontosan lássuk. Arra azonban mindenkor nagyon kell ügyelni, nehogy a sok árnyalás a lényegi azonosság — ebben az esetben az, hogy a liberalizmusnak az első világháborúval nyilvánvalóvá vált mély csődje nyomán a polgárság a fasizmus alkalmazásával kísérelte meg uralmát fenntartani — elmosásához vezessen. Ezért kerül szembe John Lukacs Ernst Nolteval is: „Hitlert és a nemzetiszocializmust a fasizmus egyik formájaként leírni, ahogy Ernst Nolte tette, tévedés -aminthogy pontatlan és téves az a baloldali gyakorlat is, amely minden radikálisan jobboldali mozgalomra és rendszerre a 'fasiszta' jelzőt akasztja rá."(128.) Ez a baloldali gyakorlat —jól tudjuk — valóban létezett, s nem lehet kétséges, hogy valóban pontatlan és elhibázott volt. Azonban ez már jó ideje nem felfogása a baloldalnak sem, hiszen annak idején nem a pontatlanság és a tévedés volt a lényeg, mert az akkor nagyon is célzottan és pontosan a népi demokratikusnak nevezett rendszerekben legitimáló funkciót töltött be. Azon is van bőven eltöprengeni való, hogy a kommunizmus oldaláról olyannyira tagadott, a fasizmussal azt ténylegesen rokonító vonások elmosásában Sztálinnak is megvolt a maga szerepe, amikor 1932 táján — amint azt Lukacsnál olvashatjuk — megtiltotta a „nemzetiszocializmus" kifejezés használatát, s a hatalmában lévők számára előírta, hogy helyette a „fasiszta" vagy „hitlerista" kifejezést használják.(114.) Annak érdekében, hogy a múltat, illetve az onnan a mába vezető utat világosabban lássuk, természetes ennek is megvan a maga jelentősége, ám nem szerencsés ennek olyképpen történő számbavétele, hogy közben a még lényegesebb összefüggés láthatatlanná válik. Kételyek, ellenvélemények tehát bőven sarjadhatnak az olvasóban John Lukacs könyve forgatása közben. A lényeget azonban mégis abban látjuk, hogy nagy nyeresége a hazai könyvpiacnak a szóban forgó munka magyar nyelven történt közreadása. Mert mindazoknak, akiknek az a törekvésük, hogy a múltat nem a későbbi történések szemüvegén, hanem a saját ténylegesen volt valóságában ismerhessék meg, akik a német nemzetiszocializmusról és vezéréről, Adolf Hitlerről reális(abb) képet akarnak birtokolni, azok számára nagyon sok segítséget ad e munka. És még azokon a pontokon is, ahol kételyeket támaszt, vitára ösztönöz, ott is megvan az a nagy haszna, hogy tisztultabb látásmódra, volt és meglévő tévedéseinkkel való szembenézésre inspirál. Prit г Pál