Századok – 1998

Közlemények - Tilkovszky Loránt: Budapesti szlovák és cseh egyesületek történetéhez. VI/1305

1312 TILKOVSZKY LÓRÁNT 1928-ban alapított, és azóta általa nagy gonddal vezetett 24 tagú vegyeskarának mindig nagyszerű élményt és komoly vonzerőt jelentő szereplését, amely nem szorítkozott a Körnek a 30-as évek közepétől már „az Actio Catholica keretében" meghirdetett rendezvényeire, vagy — minden hónap első vasárnapján — a „tót mise" fényének emelésére a józsefvárosi plébániatemplomban, hanem hamarosan a Pesti Vigadó nagy­termében rendezett szlovák hangversenyen, illetve a Magyar Rádióban való fellépései is növelték művészi színvonalának hírnevét.34 A karnagy fizetése és a kar fenntar­tásával kapcsolatos egyéb költségek oly megterhelést jelentettek a Kör számára, hogy örömmel fogadta az 1934-ben felajánlott, és a következő évtől rendszeressé vált 300 pengős anyagi támogatást a nagymúltú — 1885-ben alapított — Magyarországi Tót Közművelődési Társulat (Uhorskokrajinsky Vzdelávacy Spolok Slovensky) részéről.35 Ennek ügyvezető alelnöke, Janovecz Lajos, már régóta látogatta a Kör rendezvényeit, s arra a gondolatra jutott, hogy érdemes volna ennek lokális, budapesti működését szorosabb kapcsolatba hozni az általa irányított országos szlovák szervezettel. így például a Kör színjátszóit meghívta szereplésre a Tót Közművelődési Társulat egy békéscsabai kulturális rendezvényére.36 Másfelől viszont a Kör vállalta, hogy kultú­restjein bemutatja, méltatja, népszerűsíti a Társulat kiadványait,3 7 és segít azok ter­jesztésében isabudapesti szlovákokkörében.3 8 Ez a kapcsolat azzal a következménnyel járt, hogy ezentúl már nemcsak Pechány kormánybiztos, hanem Janovecz jelentéseiből is rendszeres tájékoztatást kaphatott a miniszterelnökség nemzetiségi ügyosztálya a Budapesti Katolikus Tót Munkáskör tevékenységéről, amelyre Janovecz Társulata irányító befolyást kívánt gyakorolni, kiterjesztve rá maga részéről is az ellenőrzést a szlovák-magyar testvériség ápolása tekintetében. A Kör hazafias szellemiségének egyik szép bizonyítékát látta abban, hogy mióta az országgyűlés — 1927-ben — tör­vénybe iktatta március tizenötödikének nemzeti ünnepként való megünneplését, erről a Kör sohasem feledkezett meg.3 9 A Kör hazafiságát nem kérdőjelezte meg az a kapcsolat, amelyet a Trianon által Csehszlovákiának juttatott Felvidék katolikusaival a Budapesti Katolikus Tót Munkáskor akkor is fenntartott és ápolt, amikor egyébként — két évtizeden át — meglehetősen feszült volt a két ország viszonya. A Kör könyvtárát 1929-ben 250 kötetes ajándékával gyarapító, Nagyszombat székhelyű Szent Adalbert Társulat (Spo­lok Sväteho Vojtecha) meghívására a Budapesti Katolikus Tót Munkáskör 14 tagja Alfréd káplán. - III. évf. (1929), 5-6. sz.: Egyházközségünk 1928. évi működése. (Főtitkári beszámo­ló). 34 Főtitkári beszámoló az egyházközség 1931. ill. 1933. évi működéséről, és Pechány jelentése, Bp. 1934. június 14. (OL, K28. MENŐ, 30. cs. 75. t. E. 15211/1934) 35 Elnökségének helyisége a Báthory u. 8. sz. alatt volt. 36 Bernolák Nándor elnök és Janovecz Lajos ügyvezető alelnök jelentése, Bp. 1933. szeptember 18. (OL, K28. MENŐ, 30. cs. 75. t. E. 15683/1934) 37 Pl. egy 1935. áprilisi kultúresten Boglári Ferencné bemutatta szlovák költők Csecsotka Károly által szerkesztett antológiáját (Anthologia slovenskych básnikov z r. 1847-1900). Pechány jelentése, Bp. 1935. április 23. (OL, K28. MENŐ, 30. cs. 75. t. E. 15314/1935) 38 A Társulat által kiadott naptár (Novy Domovy Kalendar) 100 példányát vették át. Bernolák és Janovecz jelentése, Bp. 1937. június 17. (OL, K28. MENŐ, 30. cs. 75. t. E. 15045/1937), és 1938. május 8-i jelentésük is (OL, K28. MENŐ, 30. cs. 75. t. E. 15849/1938) 39 Bernolák és Janovecz jelentése, Bp. 1938. augusztus 23. (OL, K28. MENŐ, 30. cs. 75. t. E. 19026/1939)

Next

/
Thumbnails
Contents