Századok – 1998
Tanulmányok - Miskolczy Ambrus: „Mi a magyar?” Nemzetkarakterológia és nemzeti mitológia válaszútján VI/1263
NEMZETKARAKTEROLÓGIA ÉS NEMZETI MITOLÓGIA VÁLASZÚTJÁN 1301 liberális nemzeti átalakulást, károsnak és magától idegennek érezte, és miközben Széchenyi reformeszményeit magasztalta. Igazában a Mária Terézia konfliktusmentes barokk ájtatosságának világában érezte jól magát, ez volt az ő refugiuma. Babits kei-ülte a konfliktust a szerkesztővel. És talán már korábban is, amikor a zsidótörvény ügyében állástfoglalt. Mintha Szekfűnek szólna az ő 19. századának dicsérete: „Rosszul ismeri ezt a szomorú XX. századot, aki a »nacionalizmus korának« nevezi. A nacionalizmus kora a liberális XK. század volt, ez alkotta meg a modern nemzeti közösségeket, éppen azáltal, hogy különböző elemeiket egyenlő jogok birtokosaivá s közös kultúra és hagyomány részeseivé tette. A mi századunk most megbontja ezeket a szellemi kapcsokat; kedvesebb neki a testi kötelék, amit a faj jelent, vagy az érdekközösség, amit az osztály képvisel, így destruálja, nemzeti jelszók alatt, magát a nemzet elvét."89 Babits cikkének kéziratában még a liberalizmust a magyar történeti hagyományokkal és a kereszténységgel is összekapcsolta. Ilyen — {} — kapcsos zárójelbe tesszük azt, ami cikkéből kimaradt, és szögletes zárójelbe azt, amit kihúzott, valamint azt, ami cikkében azután megjelent: „A szabadság pogány szeretete a béke és igazság krisztusi hitével találkozott ebben a szellemben, hogy megszüljék többek közt a magyar jogérzéket, mely nemzetünk egyik büszkesége. Ennek a nemzetnek szellemnek kivirágzása volt a XIX. század magyar liberalizmusa. A legtisztább keresztényi érzés sugallta: az emberszeret s az emberi lélek szabadságának tisztelete. [Nem kell hinni, hogy] Vajon ez is csak koráramlat [volt] lett volna, amellyel egyszerűen szembe lehet állítani, mint egyenrangú koráramlatot, napjaink antiszemitizmusát [a cikkben: „alacsony fajgyűlöletét]? Nem: ez a legnagyobb magyar szellemek keresztény világnézetének morális kiteljesedése volt. {Eötvös például mélyen vallásos lélek, akinek elvei a vallásos meggyőződés legszentebb gyökereiből fakadnak. Más nagyjaink nem ilyen tudatosan vallásosak. De elveik tiszta keresztényisége maga a legmagasztosabb vallás. Szó sincs róla, hogy elavult vagy elavulható [koráramlatról] korszellem lett volna ez. A kereszténység] kultúra tiszta szelleme volt ez,} Krisztus szelleme [acikkben: „Krisztus elveinek logikus alkalmazása."], aki előtt »nincs pogány, nincs zsidó«, aki az [erőszakkal a békét és igazságot állította szembe] embereket nem fajta szerint, hanem egyénenkint kívánta ítélni; aki testvérnek akart mindnyájunkat: szabadnak az emberi lelket e világ hatalmasaival szemben." Vajon mi lehetett az oka e lényeges változtatásoknak? Mert lényegesek. Ami napvilágot látott, jobban illeszkedik Szekfű Gyula liberalizmusellenes szemléletéhez. „Babits szépen és igazat írt" - olvashatjuk A magyar jellemről 1981-i újra kiadásának előszavában.9 0 Mennyivel szebben és igazabban, ha például beveszi azt is, amit egy évvel korábban írt, és benne azt is, amit kihúzott. A Mi a magyar? című kötet eredendő bűne valóban a kérdésfeltevés, mert tipologizál. A tipológia azonban a kor bűne is. A nagy világégés után lehetett ezt a diskurzust meghaladni, amikor a „mi a magyar?" és „ki a magyar?" kérdések válságirodalmából oly látványosan emelkedett ki Bibó István demokratikus diskurzusa.91 Ennek a tipológia-kényszernek lett az áldozata az 1939-i mű is, amikor belső pluralizmusát nem méltatták eléggé figyelemre, és óhatatlanul úgy ítélték meg, mint mar-89 Babits-. Esszék, 569. 90 Babits Mihály-. A magyar jellemről. Szerk. Szigethy Gábor. Bp. 1981. 7. 91 Dénes Iván Zoltán-. Bibó István szellemi viszonya Németh Lászlóhoz (1838-1979). Kézirat
