Századok – 1998
Tanulmányok - Miskolczy Ambrus: „Mi a magyar?” Nemzetkarakterológia és nemzeti mitológia válaszútján VI/1263
NEMZETKARAKTEROLÓGIA ÉS NEMZETI MITOLÓGIA VÁLASZÚTJÁN 1287 Eckhardt Sándornak ez a keserű diagnózisa a magyar reformkonzervatív politikának a szkeptikus világszemléletét is tükrözte. Mentes a felhőkben járó moralizálástól, a heroikus pátosztól. Ha van tanulmány a kötetben, amelyben nyoma sincs a nemzet metafizikájának, akkor ez az. ízig-vérig racionalista mű. Nem jellemzi Szekfü Gyula érzelmileg is telített, előítéletekben is bővelkedő konzervativizmusa. Bár Eckhardt Sándor sokra becsülte Szekfűt. 1938 októberében a kultuszminisztertől kérte, hogy a kormány és az Egyetem segítse ki Szekfü Gyulát — betegsége, kórházi kezeltetése és építkezése miatti — adósságaiból: „Szent meggyőződésem, hogy ezzel mindnyájan, barátai, a tudomány, a kormány és az egész nemzet tartozik nagy barátunknak."59 Tudományos engedményt aligha tett Eckhardt Sándor. Ha lehetne mottója az ő tanulmányának, akkor a Krónikás könyvéből idézhetnénk: „Hiúságok hiúsága"... A középkort oly mélyen ismerő irodalomtörténész olykor valamiféle komikusjelleget öltő haláltáncba rendezte az imázs-alkotókat és azokat, akikről szóltak. Tanulmánya azonban azt is jelzi, hogy szerzője konzervatív szűrőn keresztül figyelte a fejleményeket. Ez nem akadályozta meg, hogy Keyserling magyar-kultuszát némi szkepszissel kezelje. Az ezoterikus gróf ugyanis a magyar arisztokrácia dicsőítésével önmaga arisztokratizmusát igazolta. Meg lehetett volna azonban említeni, hogy Keyserling éppen már említett művének „Magyarország" című fejezetében emlékezik meg arról, hogy volt ő már radikális demokrata, szocialista forradalmár, mielőtt felismerte volna, hogy ahaladás: az arisztokrácia.60 Ugyanakkor Eckhardt Sándor láttatni tudta az arisztokrata szolidaritás mögött meghúzódó valóságot: „A magyar társadalom »feudális« hírneve sem volna olyan általános, ha nem lebegne a külföldi ember emlékében a nagy szolganépséggel rendelkező magyar mágnás kiskirály képe. Az eucharisztikus kongresszus külföldi beszámolóin a díszmagyarba öltözött képviselők tribünjén is csak a magyar »mágnások« kasztját látta a különben igen jóindulatú külföldi tudósító." A konzervatív szűrő azonban torzított is. Láttuk, Anonymusból a kártékony agitátor ősét alakította ki, mert egyetlen mozzanatot kiemelt a krónikás diskurzusának egészéből. A képalkotóban nem mindig látta meg a politikai gondolkodót. Auguste de Gerando a legjobb példa erre. Hiszen az erdélyi arisztokráciába benősült romantikus ifjú nemcsak a puszta-romantikát gyökereztette meg Franciaországban. Még bővebben mutatta be Eckhardt Sándor De Gerandónak Gobineau fajelméletére gyakorolt hatását. Éspedig azt, hogy éppen a francia romantikusnak a hun-magyar rokonságot hirdető könyve alapján fejtegette, hogy a magyarok ún. fehér hunok, azaz árják. Márpedig Auguste de Gerando mély politikai gondolkodó volt. A hun-magyar rokonságot is politikai okokból karolta fel; aggasztotta a cári terjeszkedés lehetősége, a félelem attól, hogy a finnek rokonaiként is ismert magyarokat be akarja kebelezni a cár, ha már a finneket leigázta. Erdélyi útleírása sem olcsó romantika. Még kevésbé az a magyar közvéleményről szóló műve, amely a magyar liberalizmus mélyreható elemzése. Az említett konzervatív szűrő alkalmazása azonban öncsonkító politika volt. Paradoxona, hogy amíg Eckhardt Sándor a francia forradalmi hagyományt elfogadja, a magyart elhanyagolja és elveti. Ugyanakkor valamiféle ördögi és vigasztalan mechanizmus jelenik meg az imagológia világában. Van benne valami mélyen pesszimista mozzanat, a kötet legkomorabb tanulmánya. Ellenpólusán Zolnai Béla esszéjét találjuk. 59 MTAKK, Ms 4288/271, Ms. 951/31. 60 Graf Hermann Keyserling-. Das Spektrum Europas. Stuttgart - Berlin, 1931. 223.
