Századok – 1998
Tanulmányok - Miskolczy Ambrus: „Mi a magyar?” Nemzetkarakterológia és nemzeti mitológia válaszútján VI/1263
NEMZETKARAKTEROLÓGIA ÉS NEMZETI MITOLÓGIA VÁLASZÚTJÁN 1279 vezetének ily szétbomlása közben a hagyományos népi jellemvonások sem funkcionáltak többé". Mohácsot nem ebből vezette le természetesen, de a nagy vereség a bomlás és káosz természetes velejárójaként jelenik meg. Vezető eszménye az, akit a nép és ország egységének célja és igénye vezet. ,A XVI. század bűnökben fetrengő francia történetéből szinte egyedül emelkedik ki Coligny admirális tiszta alakja; a történészek nem is tudják eléggé csodálni. A mi történetünkben jóformán minden nagyobb alak ilyen Coligny-féle, azzá teszi mindegyiket mély vallásos érzése, mely politikáját is át meg áthatja." Arra persze vigyázott, hogy a református Bocskai, aki mélyen átélte az eleve elrendeltetés élményét, nagyobb machiavellista legyen mint a katolikus Fráter György vagy Báthory István. „Fráter György lelke mélyen aszkéta szerzetes volt — fejtegeti Szekfű —; az isteni parancs szerint szerette az embereket és lelki gyötrődést szerzett neki a jobbágyság szomorú sorsa, melyen mindenkép segíteni szeretett volna. Bocskai sok vért ontott, de mint hadvezér és mint az állam rendjének és biztonságának őre, politikai szükségből és kényszerűségből, de nem könnyelműen, az emberéletet semmibe nem véve."4 9 így Bocskai csak a pozitív álnokság képviselője, holott a hajdúk megtelepítésével és a székelyek megnyugtatásával véget vetett a belső polgárháborús állapotoknak. Arról sem esik említés, hogy elkötelezett kálvinistaként vallotta a vallási türelmességet. És a végén még olyan benyomásunk támadhat, mintha Bocskai végrendeletét Fráter György írta volna... Szekfű Gyula az ősi nemzeti egység megbomlását panaszolta fel, de 1848 nemzeti egységét nem akarta teljes jelentőségében felismerni. Sőt, bűnbak-jelenségként állította elénk. „48 meghozta a reformot, a katasztrófát és az idegen elnyomás korszakát." 67 is inkább csak lehetőség maradt. Mert: „Azon a 67-es alapon, töretlen magyar jellem, ősi realizmusával, nagyot és tartósat alkothatott volna, semmint az az ország, mely 1918-ban süllyedt el." Az ok: „a vezetők politikai bölcsessége elvesztette az ősi mértéktartást", és a világkapitalizmus térhódításának az a fejleménye, hogy „a gazdasági élet nagyjövőt nyújtó helyeit a mágnások és nemesek egyértelműleg átengedték a túlnyomó többségében idegenből jött kapitalista zsidóságnak." Emellett: „a szellemi élet sok terét is a zsidóság foglalta el; a régi vezető osztályok passzivitása annyira ment, hogy még hazafiasságuk formáinak kialakítását és irányítását is átengedték a jövevényeknek". A középosztály szintjén: „a megzavarodott vezető réteg, a megszaporodott állami feladatokat számszerűleg sem tudta többé ellátni, s így kénytelen volt saját soraiba idegeneket bevenni, előbb a Bach-korszakból itt maradt, nagyszámú német és cseh hivatalnokot és gazdasági embert, azután a hazai német kisebbségből felemelkedőket, a városi polgárság megmagyarosodott családjai után a falusi, sváb községeknek a hivatalokhoz sodródó egyedeit". Ezek számára „a töretlen magyar jellem átvétele annál nehezebb volt", mert nem volt ki átadja, és így: „mi sem természetesebb, mint hogy ebből az új keverékből első sorban az államvezetés öröklött művészete veszett el". Szekfű Gyula valami nagy változásra készülve vázolta fel így a magyar történelem fő vonalait. Mert: „Most már benne vagyunk az új világkrízisben, amikor orientáló képességünk semmit sem erősödött, amikor idegen hatásoknak könnyelműen teret engedve, vezető rétegünknek még meglévő csekély konzisztenciáját is felbomlással 49 Mi a magyar? 528-529.
