Századok – 1998

Tanulmányok - Miskolczy Ambrus: „Mi a magyar?” Nemzetkarakterológia és nemzeti mitológia válaszútján VI/1263

1264 MISKOLCZY AMBRUS Ha Szűcs Jenő fejtegetéseit egyetlen mondatban összegezni szeretnénk, azt mondhatnánk, hogy a vállalkozás bűne és erénye egy tőről fakad: a kérdésre, hogy „mi a magyar?" óhatatlanul olyan válaszok születnek, amelyek a fajelmélet felé mutatnak vagy éppen vezetnek, miközben a fajelmélet ellenében tették fel így a kérdést és keresték a választ. Ezt Szűcs Jenő ítélete talán azért nem érzékelteti kellőképpen, mert elemzésének éle a nacionalizmus és szellemtörténet ellen irányult. ,Д történetírás akkor tölti be hivatását, akkor marxista (sőt, hogy ezzel az elmúlt másfél száz év alatt oly sokféle értelemben kimondott, sokfelé meghempergetett fordulattal éljek: nemzeti érdekeket is akkor szolgál), ha a fogalmak, régi ideológiai mechanizmusok kritikai analízise révén mindenfajta mítosztól megszabadítja a történelmet. Nacionalizmus és szellemtörténet lappangó árnyaitól is akkor szabadul meg."4 Az kétségtelen, hogy a kérdés „Mi a magyar?", mint látni fogjuk, veszélyes kérdést szült: „Ki a magyar?" A szellemtörténet viszont nem feltétlenül negatív örökség, viszonylag nagy mozgásteret biztosított. Lukács György például legszebb tanulmányait a szellemtörténész Dilthey hatására írta. A 80-as években Lackó Miklós már több megértéssel mutatta be a munkát. Annál is inkább, mert az ún. szellemtörténet egészét nem marasztalta úgy el, mint Szűcs Jenő. Megdicsérte a kiemelkedő szaktanulmányokat, felsorolta a szerzőket is. Ugyanakkor hangsúlyozta: „Ismeretes az a sovány eredmény, amely a Szekfű tervezte »módszeres« és »interdiszciplináris« tudományosságból végül is megszületett. Az ősidőktől fogva szabadságszerető, vitéz, realista, politikus, de a modern koráramlatoktól elforduló konzervatív magyar képét, ahogyan az a. Mi a magyar ? című tanulmánykötetben kifejezésre jutott, a kritika már többször elemezte, kimutatta e karakterkép módszertani és tartalmi ürességét, s azt is, hogy a benne foglalt antifasizmus miért és hogyan párosult oly erőteljesen a „korszerűség" elutasításával. "5 Szekfű tanulmányában „a radikális szellemtudományi módszer hajlékony és szellemes »üveggyöngyjátéka« nehézkességgé változott, a realista és pozitivista erőfeszítések egy szellemtörténeti kérdésfeltevésen - a mondanivalót már születésekor avíttá szürkítették".6 Kérdés, lehet-e többet vagy mást mondani erről a műről? Érdemes-e revízió alá venni ezeket a véleményeket? Igen, de alapvetően az említett szerzők nyomán haladva. Az ő vegyes érzelmeik, ítéletükbe foglalt dicséret és elmarasztalás is jelzi, hogy ez a mű megtestesíti a reformkonzervativizmus nagyságát és nyomorúságát. Az egyes munkák rejtett üzenetét lehet kiemelni, és a vállalkozás egészét jellemző sokszínűséget. Ugyanakkor, amit ma határozottabban lehet hangsúlyozni, az a mű antirasszista jellege. Ez akkor jelenik megilyen élesen, ha a reformkonzervatív iránnyal szemben meredő egykorú — horribile dictu: korszerű — alternatívákra figyelünk. Fasizmus, kommunizmus, nyugati liberális demokráciák álltak egymással szemben, és készülődtek a gigászi küzdelemre, miközben a reformkonzervatív irány a maga harmadik útját próbálta kimunkálni. A kötet szerzői számára a nagy alternatíva: korszerű mitológia vagy nemzetkarakterológia. Két — úgymond — korszerű mitológia állt egymással szemben: a fasizmusé és a kommunizmusé. A kommunista mitológia a racionális utópia varázsával 4 Szűcs: i. m. 323. 5 Lackó Miklós: Sziget és külvilág. Bp. 1996. 286 6 Lackó: i. m. 289