Századok – 1998

Történeti irodalom - Földes György: Az eladósodás politikatörténete. 1957–1986 (Ism.: Szakács Sándor) V/1206

TÖRTÉNETI IRODALOM 1211 Néhány 'dolog' azonban meglehetősen világossá vált (bizonyos mértékig azon túl is, amit a könyv megemlít). Tudomásul adták, a Szovjetunió „nincs abban a helyzetben", hogy meghatározó mértékű segítséget nyújtson. Az ide is, oda is politika „szakadékba" visz. A „balos" reform-ellenzéket „háttérbe" kell szorítani. Az eladósodás „szükségszerű" velejárója a gazdaság működőképességének. Vagy ez vagy a pénzügyi „összeomlás". Egyensúly vagy működőképesség! Egyensúlyon itt természetesen hatalmi képességet kell érteni. Márpedig: ha a gazdaságpolitikát alá kell rendelni a hatalmi-gazdasági egyensúlyi szempontnak, azaz a „fizetőképesség"-nek, akkor vissza kell fogni a „belső felhasználást", „fogyasztást" (beruházás, lakossági, szociális, kulturális ellátás), vagyis kemény „önkorlátozást" kell érvényesíteni... - Az „Elgondolások a hatodik ötéves terv gazdaságpolitikai koncepciójának kialakításáról" c. - a szerző által is tömörítetten használt - dokumentumban (1978) szinte mindez kifejezésre jut. (1978 végén 8 milliárd dollár a bruttó adósság: pont elég ahhoz, hogy a ,,gazdpol"-ban nem túl járatos vezetést sokkolja. [Huszár István kapta a (nyilván nem kért) feladatot, hogy elsőként vezesse át a közvéleményt egy új fogalom — az „eladósodás", egyfajta új függőségi érzés — hatalmába.]) Ez, vagy ilyesféle a háttere annak is, amit Földes György így fogalmaz, avagy ad közre: „1978 végén Kádár János kénytelen-kelletlen beleegyezett, hogy az életszínvonalat bizonytalan időre befagyasszák"...; „Jól kitapintható a nemzetközi pénzügyekért felelős vezetők, a mértékadó szakemberek szerepe is az adósságállomány megsokszorozódásában"; „Kudarcot vallott az előremenekülés stratégiája"...; „Megrendült az MSZMP több mint másfél évtizedes politikája;..." meghalt mielőtt valóban életre kelt volna a fejlett szocializmus"; kezdetét vette a „betegség", ami „agóniába" torkollott; „Magyarország évről-évre mélyebben sétált bele az adósságcsapdába"... A befejezetlen végjáték előzményei közül a nyolcvanas évek eleji fizetési válságnak, illetve a nyolcvanas évek első felének az eladósodás aspektusából dokumentált, szókimondó, a dolgokban magukban rejlő drámai rajza emelhető ki. Tulajdonképpen ezzel (az Egyensúlyozás c.) fejezettel szakad ama történetnek vége, ami a szerzőt könyvének megírására inspirálta. Ez az oka, hogy ezt követően már csak egy szakasz következik: az igazán csak 1986-ig kitekintőleges „Menekülés előre, másodszor" című. Bizonyos értelemben kár, hogy a „végjáték" (akár vázlatos) rajza (is) elmaradt. Másrészt van valami indoka. Egyrészt azért, mert egy „rendszer" bukása sohasem szűkös értelemben vett immanencia kérdése. Másrészt mert — éppen a külsőleg immár hisztérikus vonásokat halmozó Jelenkor" példázza — a „bukást" is, mint minden megtörténtet újraértelmeznek következményei, újraértelmezi szinte minden rákövetkező fejlemény, benne a fogalmak hatalma is. Talán mindennek tudatában vagy inkább a kutatói értesülés és értékelés kényszerűnek vett korlátai miatt, a szerző e fejezetekben is azt nyújtja, ami vállalkozásának fő értéke. Dokumentumok segélyével kalauzolja az olvasót az írott szöveg elejétől végig, jó szándékkal: művét utat mutatni szánva azok számára, kik az ő munkáját is forrásként veszik majd kézbe. Szakács Sándor