Századok – 1998

Dokumentumok - Tischler János: Az MSZMP és a lengyelországi válság 1980–1981 V/1133

1138 DOKUMENTUMOK és készek lettek volna segíteni, ha az első csapás nem jár sikerrel. Fél évvel korábban ugyanezen a fórumon mondta egy másik PB-tag, hogy „Lengyelországban lengyel tűzszerészeknek kell felszedniük az aknákat". „Nemzedékek átkoznának minket — tette hozzá —, ha barátainknak kellene tankokkal jönniük". 1981. december 5-én talán mindenki osztotta ezt a meggyőződést, aki részt vett a döntés meghozatalában, és vállalták a kockázatot. A legújabb szovjet dokumentumok tükrében sem lehet eldönteni, hogy Moszkva valóban elszánta volna-e magát a beavatkozásra, ha ezt Jaruzelski tábornok nem teszi meg. Ügy tűnik, hogy a külső segítség bármiféle nyílt formáját a lengyel vezetés csak végső eshetőségként vette figyelembe, ha kiderülne, hogy a hadsereg, a rendfenntartó erők és a LEMP-apparátus képtelen lenne úrrá lenni a helyzeten. Minden jel arra mutat, hogy Jaruzelski tábornok a maga hatalmát igyekezett elsősorban menteni, ugyanis ha tovább halogatta volna a hadiállapot bevezetését, a LEMP legfelső vezetésében akadt volna olyan személy, aki szívesen a helyébe lépett volna, még olyan áron is, hogy behívja a szovjet hadsereget. Bár a Kreml valóban régóta sürgette a „megoldást", igazából nem vágyott katonai beavatkozásra, tisztában volt azzal, milyen árat fizetne ezért a lépésért politikailag és anyagilag egyaránt, nem is szólva arról, hogy akkor már mélyen belegabalyodott az afganisztáni kalandba. A hadiállapot bevezetése teljesen váratlanul és felkészületlenül érte a „Szolidaritást" s általában véve a lengyel társadalmat, éppen ezért a megvalósítás nagyon hatékonyan folyt. Ennek ellenére sztrájkok és utcai megmozdulások az ország szinte minden pontján előfordultak, ezeket azonban — éppen az összeköttetés hiánya, az elszigeteltség miatt — rendkívüli kegyetlenséggel mindenütt viszonylag hamar elfojtották, sztrájkhullámra nem került sor. Különösen erős ellenállást fejtettek ki Sziléziában, a bányák mélyén sztrájkoló munkások tiltakozását volt a legnehezebb megtörni. Ott, a „Wujek" bányában nyitott tüzet a karhatalom, ami kilenc bányász életét oltotta ki. Sokszor használtak fegyvert, ha rohamoztak vagy feloszlatták a tömegeket az utcán (többek között Gdanskban, a Katowice kohóban, Wroclawban), ez legalább öt halálos áldozatot követelt. Az viszont felmérhetetlen, hogy a hadiállapot miatt közvetve hányan haltak meg, például a betegek közül, akikhez a mentők nem tudtak kimenni. Számukat több százra teszik. Összességében több mint ötezer személyt internáltak, illetve ítéltek el (utolsó nagyobb csoportjuk az 1986-os amnesztiával szabadult), köztük Lech Walesát, akit 11 hónapig teljes egészében elzárva tartottak a külvilágtól. Az 1981. december 22-i PB-ülésen Jaruzelski már megkönnyebbülve jelenthette ki, hogy „megnyertük az első csatát". Sőt, megnyerték a hadjáratot is, hiszen az elkövetkező néhány hónap alatt teljesen mai lettek a helyzetnek, olyannyira, hogy 1983. januárjában felfüggesztették, majd júliusban eltörölték a hadiállapotot. A háborút azonban mégsem nyerték meg. A hadiállapot ismét csak azt bizonyította, hogy a kommunista rendszer nem reformálható, agresszív (sőt, kegyetlen, elég csak Jerzy Popieluszko atya 1984 októberi brutális meggyilkolására utalni), és képtelen elviselni, hogy elveszítse az ellenőrzést a társadalom — és az állam — fölött. A rendszer válságát 1981-ben csak elnapolni sikerült, és 1989-ben már semmi sem mentette meg az összeomlástól. *