Századok – 1998
Közlemények - Balogh Margit: A katolikus egyház és a forradalom. (Események a források tükrében 1955 őszétől 1956 őszéig) V/1053
A KATOLIKUS EGYHÁZ ÉS A FORRADALOM 1077 foglalták össze követeléseiket: „a népelnyomó Rákosi rendszer egyházellenes bűnei"nek megszüntetését, az egyház jogainak visszaadását, az elítélt papok szabadon bocsátását, jogtalannak nyilvánították az Állami Egyházügyi Hivatal működését és ávós szervnek minősítették, követelték a békepapság támogatásának megszüntetését, egyeseket közülük besúgónak neveztek, követelték a katolikus sajtó korlátlan szabadságát, a szerzetesrendek visszaállítását, az oktatás állami monopóüumának megszüntetését és végül a Vatikánnal való diplomáciai kapcsolatok felvételét. A követeléseken túlmenően a röplap kijelentette, hogy a nagybirtokokat nem akarják vissza, nem akarnak „fekete reakciót" és helyette igazi vallásosságot, demokráciát, társadalmi és gazdasági erkölcsöket, békét akarnak.5 3 A szeminaristákat lelkesítette a szabadság szele, a jobb jövő feléledt reménye, s az is, hogy az egyetemes egyház vezetője, XII. Pius pápa október 28-án a Vatikáni Rádióban is ismertetett Luctuosissimi eventus kezdetű enciklikájában üdvözölte a felkelést, imára szólított fel annak győzelméért. A pápa leghatározottabban kiállt a „gyilkosságok" beszüntetése és az „igazságosságon, szereteten és jogos szabadságon alapuló igazi béke" mellett.54 XII. Pius encikükáját követően Virág Ferenc pécsi püspök is közzétette — öt év óta először cenzúrázatlan! — pásztorlevelét, amelyben összefoglalta a katolikus egyház kirívó sérelmeit. „Kedves Híveim! Őszentsége XII. Piusz pápa hazánk sorsával kapcsolatban az egész világ előtt kifejézést adott főpásztori szeretetének, aggodalmának, gondoskodásának. E pápai megnyilatkozás szellemében intézem hozzátok püspöki szózatomat. Az utóbbi napokban súlyos megpróbáltatásokat élt át hazánk. Az elmúlt évek sok fájdalma felszakadt és véres sebeket okozott. Sokan hősi halált haltak a haza védelmében. Imádkozunk értük, hogy Isten adja meg nekik a hősök jutalmát. Általános meggyőződés, hogy hibák voltak a közéletben. A hibákat azonban nem elég csak emlegetni, hanem ki is kell javítani. A különböző társadalmi osztályok, foglalkozási ágak, üzemek egymás után emelik fel szavukat, mondják el sérelmeiket és követeléseikkel orvoslást keresnek rájuk. Ezek a követelések végeredményben arra irányulnak, hogy amint a haza minden polgára egyenlőképpen kell hogy kivegye részét a kötelességek teljesítéséből, úgy egyformán, osztálykülönbség nélkül részesüljön a jogrend és szociális igazságosság áldásaiban is. Az Egyház sem hallgathat, mert neki is voltak és vannak sérelmei. És ha most ezeket szóvá teszi, az nem azért történik, mintha egyéni sérelmeket akarna felhánytorgatni, hanem mert szabad működését kívánja biztosítani. Hogy az Egyházaknak erre a szabadságra Isten-adta joga van, az kitűnik az Üdvözítő szavaiból: «Elmenvén az egész világra, tanítsatok minden népet, megkeresztelvén őket az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében, tanítván őket mindarra, amit parancsoltam nektek.» (Mt. 28, 19.) 1. Az apostoloknak és utódaiknak, vagyis a tanító Egyháznak tehát kötelessége az embereket igaz hitre tanítani. De hogy ennek a küldetésnek megfelelhessen, teljes működési szabadságra van szüksége. A múltban ez a működés súlyos akadályokba ütközött. 53 Uo. 54 Az enciklika szövegét közölte az Acta Apostolicae Sedis, 1956, 741-744. Magyar fordításban közzétette: Salacz Gábor: A magyar katolikus egyház tizenhét esztendeje... 141-142.; Szántó Konrád: Az 1956-os forradalom és a katolikus egyház... 31-33.
