Századok – 1998
Tanulmányok - Tófalvi Zoltán: Az 1956-os magyar forradalom visszhangja Romániában; Erdélyben V/989
1014 TÓFALVI ZOLTÁN Az EMISZ-tagok 1957. március 15-én, Fehéregyházán, a Petőfi-emlékműnél megszervezték az ötvenes évek második felének egyik legfelemelőbb emlékünnepségét. Mindez akkor történt, amikor a szekuritáté egyre-másra tartóztatta le a magyar forradalommal és szabadságharccal szolidaritást vállalókat, amikor a Szabad Európa Rádió vagy az Amerika Hangja hallgatása is elegendő volt ahhoz, hogy embereket börtönbe zárjanak. Az EMISZ-tagok 1957. március 15-i bátor megemlékezése így kap „történelmi hátteret". 1957. március 15-én mintegy 20 fiatal gyűlt össze — már a kora reggeli órákban — a fehéregyházi turulmadaras emlékműnél. Orbán László beszédében összehasonlította az 1848-as és az 1956-os forradalmat, kihangsúlyozta a két forradalom eszmei azonosságát. A fiatalok Petőfi-verseket szavaltak, éltették 1848 és 1956 örökségét. Bár mindenkinél volt nemzetiszínű kokárda, senki nem merte kitűzni a kabátja hajtókájára. A megemlékező műsor másfél órát tartott, senki és semmi nem zavarta annak ünnepélyességét. A fiatalok rendkívül büszkék voltak bátor tettükre. 1848 és 1956 számukra a világszabadság szent eszméjét jelentette. Ennek bukását siratták Fehéregyházán. Az ünnepség után mindenki hazautazott, azzal a felemelő büszkeséggel, hogy mindezt a tiltások ellenére is meg merték tenni. Ezt követően némi lanyhulás következett be a szervezet életében, de a tagtoborzás tovább tartott. Sándor Balázs úgy lett az EMISZ alapító tagja, hogy unitárius teológusként 1956. november elején Brassóban egy unitárius lelkészt helyettesített. Ekkor találkozott és ismerkedett meg Orbán Lászlóval. Tulajdonképpen ekkor határozták el az EMISZ létrehozását. Orbán Lászlóval úgy egyeztek meg, hogy a brassói központot vezesse az alapító elnök, a kolozsvárit pedig Sándor Balázs. Orbán László állandóan levelekkel ostromolta Sándor Balázst, hogy tartsa magát a megállapodáshoz. Sándor Balázs a magyar forradalom vérbefojtása után értelmetlennek tartotta az egészet, nem válaszolt Orbán Lászlónak. Orbán László minden levélnek egy másodpéldányát megőrizte, már-már megszállottan mindent feljegyzett. Egy kék borítékba helyezett levél révén bukott le valójában az EMISZ. A brassói székhelyű szervezetnek nem volt gyűlésterme. Ezért Orbán László levelet írt a brassói római katolikus és unitárius lelkészeknek, amelyben kérte: biztosítsanak egy kis termet, ahol időnként összegyűlhetnek, elbeszélgethetnek. Lay Imrét bízta meg Orbán László a levél átadásával. Lay Imre nem volt templombajáró, ezért átadta a barátnőjének, Bajzát Máriának, aki továbbította a lelkészeknek. Ezek később elismerték: alattomos provokációra gyanakodtak és a levelet felvitték a szekuritátéra. A felgöngyölítés — a grafomániás Orbán László feljegyzései révén — nagyon gyorsan ment, azonban a hatalom, a szekuritáté rendkívül aljas módon kivárta, hogy a kisdiákok nagykorúvá váljanak, s felnőttekként hozzanak ellenük elrettentő ítéleteket. Az alapító elnök, Orbán László ellentmondásos személyiség volt. Minden egykori EMISZ-tag ebben egyetért. Gagyi Balla István idézett tanulmányában részletesen elemzi ezt.2 6 Orbán László széles látókörű, szónoki tehetséggel, érzékenységgel megáldott fiatalember volt, aki egyformán járatos volt az irodalomban, a napi politikában és a művészetben. 26 Magyar '56. Gagyi Balla István tanulmánya. II. kötet, 243.
