Századok – 1998

Tanulmányok - Tófalvi Zoltán: Az 1956-os magyar forradalom visszhangja Romániában; Erdélyben V/989

AZ 56-OS FORRADALOM VISSZHANGJA ROMÁNIÁBAN, ERDÉLYBEN 1003 is megerősítette a jelenleg Chicagóban élő Vastag Lajos, és az ítélet egy fénymásolatát is postázta.) A diákság a teremben zúgolódott, elégedetlen volt azzal a móddal, ahogyan Farkas Zoltán a gyűlést vezette. Vastag Lajos frappáns válasza hatalmas tapsot váltott ki. Mindenki számára világos volt, hogy itt most bűnbakot keresnek. A taps füttykoncertbe csapott át. Farkas Zoltán ekkor felállt az asztaltól, előrejött, s azt mondta: álljanak fel azok, akik tapsoltak! Nem állt fel senki. Álljanak fel azok, akik fütyültek! Nem állt fel senki. Bár fel akartam állni, egyszál egyedül én sem mertem. Majd elintézzük magukat - mondotta Farkas Zoltán. És elkezdődött a vallatás-sorozat. Sorban hívták be az embereket, legalábbis a mi évfolyamunkról (negyedik évfolyamról van szó - T. Z.) mindenkit. Behívtak, megkérdezték: kit láttam tapsolni, kit láttam fütyülni? Természetesen senkit nem említettem. Magyaráztam: olyan helyen ültem, ahonnan nem láttam semmit. Azt nem kérdezték, hogy én tapsoltam, fütyültem-e? Elteltek a kihallgatások s következett az újabb nagygyűlés. Erre már pontosan emlékszem: 1958. november 4-én volt. Hallatlan feszültségben éltük át az az egy hetet, amíg folytak a vallatások. A megelőző gyűlés talán október 26-án volt. Senki nem bízott senkiben, senki nem kommunikált senkivel. A második nagygyűlést Takács Lajos rektor személyesen vezette. Akkor már ő volt a rektor. A dékánok, egyetemi tanárok a színpadon foglaltak helyet. Annak a nagygyűlésnek a témája a bölcsészhallgatók korábbi viselkedése volt. Név szerint felolvasott hét embert, akiket eltávolítanak az egyetemről. És ott hallottam a saját nevemet is. Rendszerellenes magatartással vádoltak, hogy megzavartuk a rendet. Kértem, hogy adják írásba, hogy én most már mi vagyok. Erre nem voltak hajlandók. Semmilyen írásos bizonyítékom nincs, hogy kizártak az egyetemről! Másnap kellett jelentkeznünk a városi IMSZ-bizottságnál. Kik maguk? Mondtuk: kizártak az egyetemről, vissza kell adnunk аъ IMSZ-tagsági könyvünket! Később úgy kaptam a katonai behívót, mint egyetemista. A kicsapott egyetemi hallgatók névsora: László Anna, Bárányi László, Lázár Erzsébet, Horváth Anna, Metz Katahn, Asztalos Lajos, Csoma Zoltán, Istenes Gebriella, Csőgör Enikő, Tibád Levente, Szekemyés László, Mátyás Erzsébet. 1958. október 26-a „füttyös gyűlés" néven íródott be a Bolyai Tudományegyetem másfél évtizedes történetébe. Utána valóságos boszorkányüldözés kezdődött az egyetemen. Már korábban — 1957-ben— letartóztatták és 7 évi börtönbüntetésre ítélték Bartis Ferencet. (Az ügyész előbb halálos ítéletet, majd 25 évi börtönbüntetést kért.) 1958. október 31-én az Ocskó Teréz Leánykollégiumból hurcolták el Péterífy Irént. A Traian utcai szekuritáté magánzárkájába zárták, 10 évi nehéz börtönbüntetésre ítélték. 16 évi börtönbüntetéssel sújtották az elsőrendű vádlottat, Varró Jánost, 12 évre ítélték Lakó Elemér tanársegédet, 6 évre a festő-költő Páll Lajost. Vastag Lajost a „füttyös gyűlésen" elhangzott frappáns kijelentéséért 8 évi szigorított börtönbüntetéssel és további 5 évi jogvesztéssel Jutalmazták". Iamandi Emilt (az édesapja ókirályságbeli származású román, az édesanyja magyar tanítónő, ő maga magyar egyetemre járt, a gyerekeit a kettős nemzetiségi tudat szellemében nevelte), valamint Szilágyi Árpádot 5-5 évi börtönbüntetésre ítélték. A letartóztatások, bebörtönzések, a diákok kizárása az egyetemről azt a hamis látszatot sugallták, hogy a Bolyai Tudományegyetem nem akar és nem tud beilleszkedni Románia egyetemeinek és felsőfokú tanintézeteinek sajátos politikai és ideológiai