Századok – 1998

Történeti irodalom - Szerep és alkotás. Női szerepek a társadalomban és az alkotóművészetben (Ism.: Kéri Katalin – Fericsán Kálmán) IV/979

980 TÖRTÉNETI IRODALOM 980 feltárásával. Világszerte sorra készülnek azok a nőtörténeti monográfiák, melyek lapjain a legkülönbözőbb tudományok művelői szólalnak meg, és a történelmet a maga teljességében szemlélő történészek teszik közzé kutatási eredményeiket. E sorba illeszkedik az a szép kivitelezésű kötet, mely „Szerep és alkotás" címmel a Csokonai Kiadónál jelent meg, Nagy Beáta és S. Sárdi Margit szerkesztésében. A kötet egy — 1996 tavaszán a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartott — konferencia előadásaiból készült válogatás. A tanulmányok szerzői között éppúgy találunk történészt, mint irodalmárt, szociológust vagy művészettörténészt. Miként a könyv alapjául szolgáló konferenciának, úgy e kötetnek is az a legfőbb célja, hogy az érdeklődő olvasóval megismertesse a nők társadalomtörténetének és alkotóművészetben betöltött szerepeinek jellegzetességeit. A kötet szerkezete is eszerint alakult ki: első egységében női művészekről, második részében pedig a magánéletről, a nőnevelésről, a nőmozgalmakról szóló és egyéb társadalomtörténeti témájú írások kaptak helyet. Bár a könyv két fő részében található tanulmányok sorrendje — mivel a szerkesztés elve időrendi és nem tematikai volt — talán nem a legszerencsésebb, az olvasó a mozaikszerűség ellenére is képet kaphat a nők történetének elmúlt két évezredéről. (Bár hangsúlyozandó, hogy a kötetben szereplő tanulmányok nagyobb része a 18-20. századi magyar nők történetéhez szolgál adalékokkal.) A kötet első részében számos jelentős — mára már jórészt elfelejtett — nőről, főként alkotóművészekről szóló írás olvasható. Várhelyi Ilona bibliai nőalakokról írott bevezető tanulmánya csak részben kapcsolódik ugyan ehhez a témához, de a „klasszikus" női szerepek leírása jó kiindulópont a nőtörténeti kutatásokhoz. írásának fő gondolata az, hogy szükséges elvégezni a Biblia újraértelmezését a férfi és nő viszonyát illetően, szerinte ugyanis „téves egyházi értelmezés volt évszázadokon át a női nemiség negatív megítélése". A kötetben fókuszba kerülnek olyan alkotók, mint Bessenyei Anna, Ferenczy Teréz, Petróczy Kata Szidónia, Takáts Éva, Dukai Takács Judit, Szendrey Júlia és sokan mások, akiknek életműve bizonyíték arra, hogy a nők — ha körülményeik engedték — íróként vagy költőként maradandó és értékes alkotásokat hoztak létre. Elgondolkodtató és további kutatásokra sarkalló S. Nagy Katalin „Nők a magyar képzőművészetben" című tanulmánya, valamint E. Csorba Csilla fotográfus nőkről szóló írása. A kötet második nagy egységét képező kutatási összefoglalók kétségkívül hasznos adalékokat nyújtanak a magyar társadalomtörténet megismeréséhez és tanításához. Melegh Attila a 18. századi Kiskunhalas és Tapolca népességét érintő statisztikai elemzések során női és férfi életpályákat írt le. Kutatásai nyomán előtűntek azok a „névtelen" emberek, akikhez más, nem számszerű források feltárásával alig-alig lehet közelebb kerülni. A nőkről — a két mezőváros vizsgálata alapján — elmondható, hogy „életpályájuk legfőbb és szinte kizárólagos állomása a (...) házasság volt". Hudi József szintén a magánszféra vizsgálatával próbálta gazdagítani nőtörténet-írásunkat. Egy 18. századi válóper kapcsán, Sándor Zsuzsa és Tuba Sándor egyéni sorsát bemutatva tárta elénk a korabeli szokásokat, erkölcsöket. írása irodalmi szempontból is valóságos gyöngyszem, úgy kalauzolja végig olvasóját Zsuzsika kicsapongásainak helyszínein, hogy valóságosan is a régi Pápán érezhetjük magunkat. Míg az említett szerzők a magánélet szféráját vizsgálták, Forrai Judit tanulmánya a milleniumi ünnepségekhez kapcsolódóan a társasági életbe nyújt bepillantást. A századforduló Budapestjének fényeit és árnyait villantja olvasói elé, mutatványosok, énekes- és táncosnők, kurtizánok tűnnek fel írásában, valamint a korabeli cirkuszok, mulatók, daltermek közönsége. Kutatásainak homlokterében a főváros századvégi lakosságának 2,2%-át kitevő prostituáltak helyzete áll. A századforduló nőképének, nőábrázolásainak vizsgálata irányította több szerző tollát. Gyáni Gábor az 1867-1945 között leggyakoribb városi női foglalkozási szerepet, a házi cselédséget tette kutatása tárgyává. Tanulmányában hangsúlyozta, hogy „a nagy elméletek adta szellemi biztonság eltűntével helyet kell szorítani a történeti képben mindannak, amit maguk az érintettek világukról és benne saját magukról érvényesnek gondoltak." Számos korabeli, a cselédkérdésről írott művet tanulmányozott, és ezek segítségével írta le a cseléd-imázsok főbb típusait. Acsády Judit Gyáni Gáborhoz hasonlóan sok-sok korabeli forrás segítségével próbálta feltárni a századforduló magyar feminizmusának nőképét. Azt vizsgálta, vajon miféle igazságtartalma volt annak a közkeletű sztereotípiának, mely szerint a feminista mozgalom „veszélyt jelent a nők nőiességére". Szerinte a 20. század elején tevékenykedő feministák valódi törekvése a férfi-nő viszony harmóniájának megteremtése volt, és a két nem közötti kapcsolatot szerették volna szimmetrikusnak látni.