Századok – 1998

Történeti irodalom - A magyarországi németség története Szent István korától napjainkig (Ism.: Szőts Zoltán) IV/974

TÖRTÉNETI IRODALOM 975 Tilkouszky Lóránt előadásában a német nemzetiségnek a magyar hazához való hűségét tekintette kulcskérdésnek. Megállapította, hogy a történelmi Magyarországon a németek közül az erdélyi szászok szembeszegültek a magyar nemzeti függetlenségi törekvésekkel, így az 1848-49-es szabadságharc idején is. A 18. században betelepült svábság együttélése a magyarsággal jóidéig harmonikusnak bizonyult, zavarok akkor támadtak, amikor a 19. század végén a magyarosítás a kormánypolitika szintjére emelkedett. 1918-19 forradalmi kormányai szakítottak az asszimilációs politikával, nemzetiségi iskolarendszer, területi autonómiák kiépítésére törekedtek. Trianont követően Bleyer Jakab mozgalma több tekintetben okkal bírált - a tradicionális nemzethűséget hirdette a magyarországi svábság körében. Bleyer 1933-ban bekövetkezett halála után Bäsch Ferenc vezetésével egy a náci Németország iránt elkötelezett csoport tört előre, a hitleri népcsoportpolitika megvalósítására törekedve. A revíziós törekvések német támogatásáért a magyar kormány részéről tett engedmények azonban — a Volksbund létrehozása és a bécsi népcsoportegyezmény, SS- toborzások engedélyezése — később súlyos következményekkel jártak: a magyarországi németek kitelepítésének eredetileg hitleri tervét kapták büntetésül a háború után. Szita Szabolcs az etnikai hovatartozás koronként eltérő jelentőségét hangoztatta. Csak a 18-19. századtól, a modern nemzetek és a nacionalizmus kialakulásától vannak etnikai konfliktusok. A trianoni békediktátum csak növelte az ilyen jellegű feszültségeket a térségben. Jászi Oszkár véleményét idézte,mely szerint 1867-ig egy természetes asszimiláció zajlott le az ország középső részén. 1918-ig 2 millió elmagyarosodott lakos a magyarság nyeresége, egyharmaduk zsidó, egynegyedük német, egyötödük szlovák. A magyar politikai vezetőréteg biztosította a nemzetiségek egyéni szabadságjogait a nemzeti kollektívumok elismerése nélkül. Nincs olyan brutális elnemzetlenítő politika, mint Orosz-, Porosz- vagy Törökországban. A monarchia nyugati részéhez viszonyítva viszont a magyarországi nemzetiségek hátrányokat szenvedtek. Katus László a 19. századi magyar történet egyik legfontosabb folyamatának tartja az etnikainyelvi magyarosodást. Fölteszi a kérdést: a kétmilliós asszimilációs nyereség magyarosodás vagy magyarosítás eredménye? A magyar történészek és sok, a korabeli monarchiával foglalkozó külföldi szakemberrel együtt vallja: spontán magyarosodási folyamat játszódott le, mely összefüggött a modernizációval. Az iskolapolitika lehetett a magyarosítás eszköze. Nagy veszteségeket ezen a téren a németek és a szlovákok szenvedtek el. A németek asszimilációja a különböző német csoportokat különböző módon érintette. Az erdélyi szászok rendelkeztek mind a hét gimnázium felett. A magyarországi német városi polgárság beolvadása a középkor óta folyamatos. A Hanák-féle modell a 19. század második felének jellemzője. Másképp ítéli meg Katus László a reformkori folyamatokat. Ekkor az érzelmi-politikai azonosulás megelőzi a nyelvit. A század közepétől új szakaszba lépett a németség asszimilációja, mert elkezdődik a 18. századi telepes svábok beolvadása, ez azonban nem családok, hanem a kisebb fiúk — törzsöröklési rendből fakadó — felemelkedése a magyar középosztályba. Solymár Imre, aki a dél-dunántúli németség gazdasági magatartásának kutatásában úttörő szerepet vállalt korábbi alapvetéseiben, a német betelepítést követő harmadik-negyedik generációtól kezdve vizsgálta a svábság mentalitását. Ezen nagyszabású forrásfeltárásból kiindulva megállapította, hogy az említett időszakban következett be a németség értékrendjének tudatosodása. Mentalitástörténetének módszere a változás megragadása, és az összehasonlítás más etnikumok, más vidékek mentalitásával. Ezt a metódust alkalmazta előadásában, amikor az 1900-tól 1945-46-ig terjedő fél évszázad forrásaiból tulajdonság-katasztereket és példatárakat állított össze. A Dél-dunántúli regionális, kistáji és községi jellemzésekben két meghatározó tulajdonságot ragad meg: a szorgalmat és a takarékosságot. Az egészség rovására kifejtett „túlhajtott szorgalom" a „kényszeres szorgalom" kultuszáig fokozódik. A sváb takarékosság, a „spórolás" etnikai identitásmodelljéhez „viselkedési forgatókönyv" is tartozott - állapította meg az azóta tragikusan fiatalon elhunyt kutató. Füzes Miklós németországi levéltári kutatásra támaszkodva arra kereste a választ, hogyan illeszkedtek be a kitelepített magyarországi németek. A kelet-európai területekről menekült, kiűzött, kitelepített 12,5 millió német sorsában osztozott ez a mintegy 180 000 ember. 1949-ben az amerikai és angol zóna több mint 20%-os népességgyarapodást könyvelhetett el. Ez volt a „német csoda" egyik alappillére. A polgári közigazgatás megteremtésével fokozatosan épült ki a nyugati zónák menekültügyi szervezete. A gazdasági integrálódást nagyban elősegítette az 1948-as pénzreform, a következő évben meghozott gyorssegély-törvény. Csak a teherkiegyenlítési törvény alapján 70 milliárd márkát fordítottak az elűzöttek gazdasági integrálására. A lakosság csaknem fele táborokban, barakkokban élt. 1951-ig 16,8 millió lakást építettek fel. 1971-ben számolták fel az utolsó lágert.