Századok – 1997

Történeti irodalom - Árpád előtt és után. (Tanulmányok a magyarság és hazája korai történetéről) (Ism.: Thoroczkay Gábor) V/1192 - Tanulmányok Pécs történetéből 1.; 2–3. Pécs népessége 1543–1990. Az 1993. december 15-én rendezett konferencia előadásai (Ism.: Nagy Mariann) IV/975

976 TÖRTÉNETI IRODALOM A megkezdett alapkutatások részeredményeit mutatják be az évente megrendezésre kerülő konferenciákon, melyekből 3 kötet jelent már meg a kiadásokat összefogó sorozat — Tanulmányok Pécs történetéből — keretében. Az első kötetben Pécs fordulatos történelme egy-egy fontos korszakának népesedési viszonyairól kapunk áttekintést. A még nem kellően feltárt levéltári források miatt a város demográfiai fejlődésének áttekintése a 16. században kezdődik. Szita László és Móró Mária Anna tanulmányai, melyek az 1848 előtti — elsősorban az adóztatást szolgáló — összeírásokat vehették alapul, a források adottsága következtében nem adtak lehetőséget a modern népességstatisztikai szempontok érvényesítésére. Szita László tanulmányából — amely a török megszállás alatti város népesedési helyzetéhez szolgál újabb adatokkal — megtudhatjuk, hogy Pécs lakossága a város 1543-as török kézre kerülése után jelentős változáson ment keresztül: az őslakosság száma egyrészt nagyon megcsappant, másrészt a külvárosokba, illetve a városfalon kívül növekvő városrészekbe szorult, miközben a katonaság létszáma megemelkedett és a török uralom megszilárdulása után megindult a civil kereskedők és iparosok beáramlása. E változások következtében Pécs egyre inkább zömmel civilek lakta török várossá vált. A török adóösszeírások tanúsága szerint azonban nemcsak a muzulmán, hanem — bár kisebb mértékben — a keresztény lakosság száma is megnőtt. A muzulmánok nagyrésze (96%), a martalócokról készült zsoldfizetési listák alapján, a Balkánról származó muzulmánná lett szerb, bosnyák és szlavóniai horvát volt. A 16. század végi pécsi szandzsák-defter adatai megdöbbentő képet festenek a kor vagyoni viszonyairól is: az 1579 birtokból, melyet a városban összeírtak, csupán 4.5 % volt keresztény kézen, azaz a magyar és a horvát lakosság tulajdonában. A 17. századból sajnos nincsenek hasonlóan értékes források, de Szita László véleménye szerint nem következett be a magyar lakosság számára kedvező változás a város helyzetében. Móró Mária Anna a török alóli felszabadulás és 1848 közötti időszakban vizsgálja Pécs lakosságának alakulását. Az 1698-as összeírás részletes adatokat közöl a lakosság vagyoni helyzetéről, a családfő származási helyéről, nemzetiségéről és a Pécsre költözés időpontjáról. Eszerint 1698-ban a lakosság 63%-a 10 évnél rövidebb ideje lakott a városban és az itt élők csupán 37%-a volt magyar. A 18. századi anyakönyvek feldolgozása sajnos még nem történt meg, ezért a városban a században végbemenő demográfiai változásokról részleteket még nem tudunk, az országos viszonyokkal való összehasonlítás még nem áll módunkban. A II. József által elrendelt népszámlálás és az 1828-as országos összeírás ad lehetőséget arra, hogy a 18. század eleje óta végbement fő tendenciákat érzékelhessük. Mindezentúl képet kapunk arról is, hogy a 19. század elején, ha lassan is, de élénkül a város ipari élete, bányák létesülnek — melyekben azonban tanult bányász még nem dolgozik — és egymást érik a gyáralapítások és csődbemenetelük. Az 1848-1990 közötti időszakot 3 tanulmány vizsgálja és már mindhárom a modern népességstatisztika módszereivel. Katus László az időben leghosszabb korszakot — 1848-1920 — tárgyalja munkájában. Pécs lakosságának gyarapodása ebben az időszakban országos viszonylatban is magas volt, ám e növekedés forrásait keresve kiderül, hogy a természetes szaporodás mérlege negatív volt, a népesség növekedése tehát teljes egészében a bevándorlásokból származott. Hasonló bevándorlási arány a vidéki törvényhatósági jogú városok esetében csak Nagyváradon és Temesváron volt, Európában pedig Szentpéterváron. Több szempontból is érdekes a bevándorlók alaposabb vizsgálata: egyrészt egyharmaduk a közvetlen környékről jött, másrészt több mint 10 %-uk külföldi születésű volt, legtöbben közülük a Monarchia másik feléből jöttek a szénbányászat fellendülése és a modern iparosodás kezdeti szakasza idején. De nemcsak a be-, hanem a kivándorlás is jelentős mértéket öltött, különösen a 20. század elején. Az alacsony természetes szaporulatot két tényezőre vezeti vissza a szerző: az alacsony születési számra — amely 1900 előtt jelentősen eltér a törvényhatósági jogú városokétól — és a magas halálozási arányra, ami viszont 1900 után jóval magasabb, mint a többi törvényhatósági jogú városban. A halandóságot tekintve kiemelt jelentőségű a férfiak nagy mortalitása, amely kétségkívül összefüggött a szénbányászattal, ahol közülük a legtöbben dolgoztak. A születések alacsony arányszámát nagymértékben befolyásolta, hogy mind az országos, mind a megyei átlaghoz képest Pécsett kevesebb házasságkötés jutott ezer 15-49 éves nem házas nőre, valamint az, hogy Magyarország törvényhatósági jogú városai közül Pécs az utolsó előtti helyen állt a házasságok termékenységi mutatójának tekintetében. Pécsett jelentős mértékű asszimiláció ment végbe a 19. század közepén, elsősorban a délszláv népesség körében. Azonban a német nyelvű bevándorlók folyamatos érkezése lehetővé tette a németség relatív súlyának fenntartását, és csak a századforduló után csökken mind százalékarányuk, mind abszolút számuk a város lakosságában. A népesség foglalkozási szerkezetét illetően pedig Pécs 1910-ben egyike volt annak a 6 magyarországi városnak, amelyekben az iparforgalmi szektorokban foglalkoztatottak, valamint a közszolgálati és