Századok – 1997

Történeti irodalom - Árpád előtt és után. (Tanulmányok a magyarság és hazája korai történetéről) (Ism.: Thoroczkay Gábor) V/1192 - Franz A. J. Szabo: Kaunitz and enlightened absolutism 1753–1780 (Ism.: Szántay Antal) IV/973

973 TÖRTÉNETI IRODALOM évszázaddal később, ugyancsak megvalósult —, és ezért az egyetemre szánt összeget más célra kell fordítani. A kötet dokumentumait és a bevezető tanulmányt végigolvasva sem kap határozott választ az olvasó arra a joggal felmerülő kérdésre, hogy végül is mikor tekinthetünk egy oktatási intézményt egyetemnek. Nekem úgy tűnik, hogy a privilégiumokban rögzített rang és az oktatás tényleges színvonala egyaránt szükséges feltétel volt ahhoz, hogy egy iskola esetében valóban egyetemről beszélhessünk - az ismét egyetemalapítások lázában égő Magyarországon nem is tűnik olyan haszontalannak a régi akadémiák, líceumok, univerzitások és stúdium generálék dokumentumait újraolvasni. Tóth István György Franz A. J. Szabó KAUNITZ AND ENLIGHTENED ABSOLUTISM 1753-1780. Cambridge University Press: Cambridge 1994. 380 o. Kaunitz és felvilágosult abszolutizmus 1753-1780 Meg kell állapítani: az angol nyelv immár a Mária Terézia korabeli Habsburg Monarchiával foglalkozó történetírásban is elfoglalta a vezető helyet. P G. M. Dickson és Derek Beales munkái mellett Szabó könyvét is ismernie, olvasnia kell a korszak specialistáinak és a legfrissebb eredmények iránt érdeklődőknek. Franz Szabó, osztrák-stájerországi eredetű család sarja, az ottawai Carleton Egyetem professzora. Kaunitzot a középpontba állító első könyve, több mint másfél évtizedes kutatómunka eredménye. Szabó hatalmas feladatot vállalt magára: széleskörű és részletekbe menő levéltári kutatások alapján bemutatni Wenzel Anton Kaunitz-Rietberg életét, személyiségét és tevékenységét, és ezzel teljesíteni a 18. századi Habsburg Monarchiával foglalkozó történetírás egyik régi adósságát. Kaunitzról, a korszak egyik főszereplőjéről ugyanis átfogó és alapos biográfia eddig nem íródott. A 19. századi osztrák történészek természetesen foglalkoztak Kaunitz-cal: A. Arneth, A. Beer, S. Brunner és H. Schiitter főként dokumentumokat publikáltak, С. Hock és H. I. Bidermann pedig Kaunitz „főművét", az Államtanácsot (Staatsrat) mutatták be. Arneth miután befejezte Mária Terézia uralkodását bemutató hatalmas, tízkötetes munkáját, melyben Kaunitz-cal magától értetődően, mint az egyik legfontosabb mellékszereplővel foglalkozott, belekezdett Kaunitz életrajzának megírásába. Hamarosan felismerte azonban, nem vállalhatja, hogy más szemszögből ismét feldolgozza Mária Terézia korát, így a halála után, 1900-ban publikált kétszáz oldalas életrajztöredék Kaunitz ifjúkorát és politikai karrierjének kezdetét, 1750-ig mutatta be. E témakörből diplomácia-és politikai eszmetörténeti kérdéseket tisztázott J. W McGill, és e témát elevenítette föl Grete Klingenstein 1975-ben publikált kitűnő könyve is, mely a Kaunitz család felemelkedését, és különösen a fiatal Kaunitz formálódását, tanulmányait részleteiben is bemutatva jutott el az államkancellári kinevezés (1753) időpontjáig. Az államkancellár Kaunitz tevékenységéről, politikájáról a diplomácia-, eszme- és egyháztörténészek (E Walter, F Maaß, К. О. v. Aretin, H. Klueting, J. Karniel) mellett elsősorban a Monarchia sajátos különállással bíró területeinek történetével foglalkozó kutatók tártak fel gazdagabb anyagot. Olasz és belga, illetve a 18. századi Lombardiával vagy Osztrák Németalfölddel foglalkozó történészek nem mellőzhették Kaunitz személyét, Magyarország vonatkozásában pedig H. Balázs Éva több tanulmányában hangsúlyozta és tézisekben kijelölte Kaunitz szerepének jelentőségét. Szabó könyve, a régen várt Kaunitz-biográfía sem teljes azonban, és nem is a hagyományos értelemben vett életrajz. A szerző Kaunitz politikai tevékenységét, a Habsburg Monarchia-beli felvilágosult abszolutizmus formálódásában játszott szerepét kívánta feltárni és bemutatni. A hagyományos életrajzi megközelítés erre alkalmatlannak bizonyult, hiszen Kaunitz politikai szerepe olyan összetett, hogy ez nemcsak e politikai tevékenység kontextusának figyelembe vételét, hanem magának a kontextusnak, a Habsburg Monarchia központi kormányzati törekvéseinek újraértelmezését követelte meg (XIII. old.). A könyv címe azonban nemcsak ezt jelzi, hanem a témát 1753, Kaunitz államkancellári kinevezése és 1780, Mária Terézia halála közötti időszakra korlátozza. A hagyományos értelemben vett biográfia, Kaunitz családi hátterének, neveltetésének és karrierje kezdetének főként G. Klingenstein munkáját összegző bemutatása (7-20. old.), valamint Kaunitz