Századok – 1997
Közlemények - Hoffmann Tamás: „Egy marék rizs” IV/937
„EGY MARÉK RIZS" - KULTÚRHISTÓRIAI VÁZLAT 941 egyengették a felszántott talajt, a száraz gazdaságban pedig fogakkal teletűzdelt fahengereket vagy bordázott kőhengereket használtak erre a célra. Számos — oktató célú — táblát rajzoltak az okszerű mezőgazdaság munkaműveleteiről, amelyeket kifüggesztettek a hivatalokban, azt remélve, hogy a parasztok okulnak a látottakon. Mindenesetre a legtöbbet a rendszeres trágyázásnak köszönhették. CSEN FU (aki egy gazdasági értekezést írt a 13. században) azt állította, hogy „a földműves házának oldalán mindig van egy házikó a trágya számára. A cölöpökre rakott tető mélyen lenyúlik, hogy felfogja a szelet és az esőt. A trágya számára szolgáló házikó alá mély gödröt ásnak és téglával vagy más cseréppel bélelik ki, hogy a trágya ne tudjon elszivárogni. A hulladékot, a szitálásnál fennmaradó héjakat és lehullott leveleket összegyűjtik és elégetik, majd folyékony trágyával dúsítják és komposzthalomba rakják." Ilyen körülmények között a fekália összegyűjtése jövedelmező üzlet lett. Még olyan nagyvárosban is, mint a 12. században félmillió lelkes Hangcsou, kimeregették a pöcegödröket és eladták az ürüléket. Sok helyütt (városokban) facsebrekben gyűjtötték — volt, ahol naponta — azt, amitől bő termést reméltek. A kanálisokból kikotort iszapot is földeken terítették szét. Másutt összekeverték mészporral és ezt a keveréket (tkp. műtrágyát) használták földjeik javítására. A mészkőbányászat jól jövedelmezett a 13. században. Rájöttek arra, miként kell palántáról rizst ültetni. Délen ezeket egyes sorokba, hatos csomókba ültették, egymástól öt-hat hüvelyknyi távolságban. PENG KUJNIEN a 12. században azt állítja a hupeji parasztokról, hogy „a vidék gyéren lakott, és az emberek a földművelési módszerek tekintetében hanyagok. Vetéskor nem ültetnek palántákat: ezt az eljárást népiesen 'széthintésnek' nevezik. Ha kapnak is termést, az rendkívül silány. Még a bőség éveiben is csak a helyi szükségletek kielégítésére elegendő." Egyik kortársa, VANK JENG sem volt jobb véleménnyel sok parasztról. Azt mondta róluk, hogy ,,... palántázás és gyomlálás nélkül vetnek. Ha véletlenül gyomláltak is, trágyázást nem alkalmaznak, így tehát együtt nőnek a magok és más hajtások. Hatalmas területeket művelnek meg, de gyatra termést takarítanak be." Ennek oka szerinte abban van, hogy a vidék gyéren lakott. Ezek szerint rájött arra, hogy az öntözéses rizskultúra és a magas népsűrűség feltételezi egymást. Az ázsiai rizstermesztő övezetekben van a világon a legnagyobb (vidéki) népsűrűség. Kínában és Japánban már a 16. században is meghaladta az 500 fő/km2 , sőt Kínában voltak körzetek, ahol ennek az értéknek háromszorosát érték el. Nemsokára Korea, Vietnam, Nyugat-Bengál és a Malabár part laksűrűsége is csaknem 1000 fő/km2 lett. Ennek oka részben a rizs magas eltartóképességében keresendő, részben abban, hogy idővel a parasztok igényei, ha a kelleténél többen voltak - egyre jobban alászálltak. Ezeken a területeken mindenütt számottevő száraz gazdálkodás is található. A száraz gazdálkodás az elmúlt két-három, évszázadban érzékelhetően kiterjedt. Indiában, ahol a művelt földeknek csak az. egyharmadát öntözik, a száraz gazdálkodás egyharmadnyi területtel nagyobbodott az elmúlt százhúsz évben, miközben az öntözött terület egyötödével nagyobb lett. A középkori Kínában rájöttek arra, milyen rizsfajtákat kell művelniök ahhoz, hogy kétszer arathassanak. A felfedezéssel kapcsolatos tapasztalatok széles körben teijedtek. A középkori Kínában az innovációs folyama-
