Századok – 1997

Közlemények - Fodor Pál: Együttműködés és válság a 15–17. századi oszmán–zsidó kapcsolatokban IV/895

OSZMÁN-ZSIDÓ KAPCSOLATOK 913 helyben tárolták, vagy a fővárosba szállították, de mindkét esetben maguk kezelték és készítették a bort belőle.6

7 Dernschwam szerint az isztambuli zsidóknál lehetett a legjobb borokat kapni. Nemcsak azért, mert másoknál gondosabban bántak velük (nem vizezték úgy, mint a görögök), hanem azért is, mert a legkülönbözőbb termőterületek fajtáit kínálták. (A 17. századi Evlia Cselebi szerint a legkiválóbb európai borok is megtalálhatók voltak készleteikben.) Ahogy a boruk, úgy kereskedelmi pozícióik is egyre javultak a keresztényekéivel szemben. Az oszmán hatóságok a borforgalomra vámokat vetettek ki, s ezeket rendszerint adóbérletben szedették be. Az isztambuli mukátaa-rendszer működése és ezen belül a bor adóztatásának formái sajnos ma még feltáratlanok, de űgy tűnik, a fővárosba behozott bor és egyéb szeszes italok után valamifajta „tizedet" (reszm-i hamr vagy ösr-i hamr) és talán kikötői illetéket kellett fizetni.68

A bor-mukátaák rendkívül nagy jövedelmet hoztak, ezért nem meglepő, hogy a zsidó vállalkozók már a 15. század második felében monopolizálták őket. Nem változott a helyzet a következő században sem, sőt, a Mendez-Nászi család beköltözése tovább erősítette a zsidók helyzetét a bor- és a szeszüzletben. Alighogy Násziék Isztambulba érkeztek, rögvest megvették a hordókészítéshez szükséges fűrészáru behozatalának, majd röviddel ezután a szeszes italokra kivetett adók beszedésének jogát (1556). A hordófa-monopólium az isztambuli hajóépítő műhelyekre is kiterjedt, ami elvben kizárta a csempészet, illetve a vámok alóli kibújás lehetőségét. Az első alkalommal három évre szóló mukátaa megszerzése azért ment könnyen, mert Násziék előre kifizették a bérleti díj felét, amire rajtuk kívül valószínűleg kevesen lettek volna képesek.6

9 Nászi hercegi kinevezése mögött szintén nem nehéz meglátni a gazdasági indítékokat. Az égei-tengeri szigetek kiváló borait ugyanis nemcsak Isztambulba, hanem a Fekete-tenger vidékére és Lengyelországba is exportálták, s a Naxost és a Kykládokat magában foglaló „hercegség" adóit évi 6000 aranyért szintén Nászi vette bérbe. Ezzel egycsapásra megszerezte az ellenőrzést a velencei kézen lévő Kréta északra irányuló borkivitele fölött is, mivel az kizárólag a Nászi által ellenőrzött oszmán területeken át juthatott el rendeltetési helyére. Ebből befolyó évi jövedelmét 15 000 dukátra becsülték. Nászi többek között azért támogatta a Ciprus elfoglalására irányuló terveket, mert az ottani nagyarányú bortermelés ugyancsak tekintélyes haszonnal kecsegtetett.70 A bortermelésben a 16. század nyolcvanas éveiben újabb lehetőségek nyíltak a pénzüket befektetni kívánó vállalkozók előtt. Ezek azonban már nem a magánszféra terjeszkedéséből vagy a piac bővüléséből adódtak, hanem az állami adóztatás változásából. A központi kincstár a készpénzbevételek növelésének kényszere miatt egyebek között a nem-muszlimok fejadóját, a dzsizjét is folyamatosan növelte, de sem ez, sem más intézkedések nem tudták megállítani a deficit rohamos növekedését. Amikor Kara Üvejszet, a birodalom egyik legkiválóbb pénzügyi szakemberét (korábbi budai beglerbéget) 1586 március végén ismét (immár harmadszor) kinevezték főkincstárnoknak, maga is arra kényszerült, hogy újabb bevételi források után nézzen. Minden valószínűség szerint ekkor (tehát 1586. március 31. és 1587. március 7. között) találta ki, hogy „bor- és pálinka-váltság" (baha-i hamr ve arak vagy egyszerűen bedel-i hamr) vagy más forrás szerint