Századok – 1997
Közlemények - Fodor Pál: Együttműködés és válság a 15–17. századi oszmán–zsidó kapcsolatokban IV/895
904 FODOR PÁL Oroszlánrésze volt a ciprusi háború kirobbantásában; mivel szerette volna, ha a levantei kereskedelem hasznát Velence helyett az Oszmán Birodalom fölözi le, rábeszélte II. Szelimet Ciprusnak, a Köztársaság kulcsfontosságú támaszpontjának a megtámadására. A szigetet el is foglalták, ám az agresszió egy hatalmas keresztény liga létrejöttéhez és az oszmánok katasztrofális lepantói vereségéhez vezetett, ami Nászi befolyásának csökkenését eredményezte.2 7 Jóllehet a udvarban Nászi halála (1579) után is találunk befolyásos zsidó tanácsadókat, ők legfeljebb megközelíteni tudták azokat a magaslatokat, ahová Nászi feljutott. Ideig-óráig sikerült megkapaszkodnia az udvar közelében az 1585-ben betelepedő Alvaro Mendeznek, aid elsősorban a magával hozott irdatlan mennyiségű, 850 ezer - 1 millió dukátra becsült készpénznek köszönhette meleg fogadtatását. Igaz, elérte azt is, hogy Nászi mintájára Mytilene hercegének nevezzék ki, de 1592 körül már komoly politikai nehézségekkel küszködött. Ebben közrejátszhatott nyíltan vállalt angolbarátsága, ami kevéssé tetszhetett bizonyos udvari köröknek.28 Átmenetileg komoly politikai hatalomra tett szert az a Dávid Passzi is, aki az 1580-as évek második felében, illetve az 1590-es évek legelején élvezte III. Murád (1574-1595) szultán bizalmát (és aki ezért nagy versenyben állott Alvaróval). Bár Passzi gazdasági ereje valószínűleg jócskán elmaradt Násziétól, mégis a szultáni udvar meghatározó személyiségévé nőtte ki magát. Róla alább még bővebben szólok, ezért itt csak annyit jegyzek meg, hogy valószínűleg az egyik utolsó volt a számottevő udvari befolyással bíró zsidók sorában.29 A szultánok körül működő tanácsadók segítségével a kellő szakértelemmel és tőkével rendelkező zsidó vállalkozók, kereskedők és iparosok már a 15. század második felében meghatározó szerephez jutottak az oszmán gazdaságban.3 0 Egyes ágazatokban különösen szembetűnő a jelenlétük. Ide tartozott a textil- és a fűszerkereskedelem, ahol közvetítőkként működtek az európai és a keleti piacok között. A nyugati kereskedőktől elsősorban ők vásárolták fel a jó minőségű spanyolországi és firenzei gyapjúszövetet és terítették szét a Balkánon, a Fekete-tenger vidékén és Kis-Ázsiában. Cserébe gabonát, nyers gyapjút és fűszert vittek ki. A keleti kereskedelmi utak nyugati végpontjaiban: Burszában és Isztambulban pedig a firenzeiekkel és genovaiakkal versengve iráni selymet, keleti fűszert és festékanyagot szereztek be és továbbítottak a balkáni, a fekete-tengeri és a nyugati piacokra. Bekapcsolódtak az ankarai mohair velencei exportjába, valamint a főváros és a tartományok közötti belső kereskedelem lebonyolításába is. A Spanyolországból menekült zsidók néhány év alatt az Oszmán Birodalomban is megszervezték a cadizihoz hasonló (bár annak minőségét el nem érő) gyapjúszövet gyártását. A Szalonikiban és Szafedben felállított posztószövő műhelyek termeléséből a századforduló körül már exportra is jutott. A szaloniki gyapjúipar megszületésével az oszmán kormányzat rengeteg pénzt takarított meg, mert a janicsárokat és más katonai alakulatokat immár kielégítő minőségű hazai szövettel tudta ellátni (az elit számára azért továbbra is bőségesen vásárolt firenzei posztót). Nem kizárt, hogy a szultáni udvar éppen ezt szem előtt tartva döntött úgy, hogy befogadja a Spanyolországból és Portugáliából menekülő zsidókat. A kereskedelem és a különféle iparok mellett a zsidók rendkívüli jelentőségre tettek szert az állami pénzügyigazgatásban. Általános vélemény szerint a marrá-
