Századok – 1997

Tanulmányok - Szalay Miklós: Ifjabb Andrássy Gyula gróf pályájának első szakasza (1860–1904) III/623

636 SZALAI MIKLÓS kinevezett tisztviselő mellett működő vegyes bizottság, nem pedig a tűi nagy létszámú és tehetetlen vármegyei közgyűlés formájában kellene intézményesíteni. Ezek a „vegyes" közigazgatást célzó elképzelések persze nincsenek benne a javaslatban, de ő mégis elfogadja a javaslatot, mert meg van arról győződve, hogy a kormánypártnak is ilyen vegyes rendszer a végső célja, és csak az adott magyar viszonyok (az önkormányzathoz szükséges jólét, és „közbizalom" hiánya) miatt centralistább, mint amilyennek ő szeretné. Az ellenzék szónokai dicsérték Andrássy beszédének színvonalát, azonban rámutattak arra, hogy a „vegyes" közigazgatásra vonatkozó elképzelései idegen eszmék befolyását tükrözik, és a magyar viszonyok között soha gyökeret verni nem fognak. Mivel a közigazgatási javaslat első szakaszáról szóló vitát az ellenzék elhűzta augusztus elejéig, és beláthatatlan volt, a javaslat egészét mikorra lehet letárgyalni, ezért Szapáry végül is meghátrált, és beérte egy, a közigazgatás államosításának elvi szükségességét kimondó törvényjavaslat törvénybeiktatásával. Az ellenzék tehát sikert aratott az obstrukciós taktikával, ennek pedig végzetes következményei lettek a magyar parlamentarizmus további fejlődésére, mert ezentúl előszeretettel nyúlt ehhez a fegyverhez. A Szabadelvű Párt soraiban is tudatosult, hogy valamit tenni kellene az elharapódzó obstrukció ellen, azonban a parlamenti vitának házhatározattal való lezárásának, az ún. klotürnek az eszméjét csak kevesen fogadták el, így annak behozatalát visszautasította Andrássy is, mert úgy gondolták, az obstruálás lehetőségére szüksége lehet még a magyarságnak akkor, ha netán az uralkodóház és Magyarország között alkotmánykonfliktus robbanna ki. A Szabadelvű Párt helyzetét tovább nehezítette, hogy a Mérsékelt Ellenzék 1891 őszén felvette a Nemzeti Párt nevet, és most már egyértelműen a kiegyezés alapján megvalósítható nemzeti vívmányok: a külön magyar udvartartás, címer és katonai oktatás szószólójává lett. Ebben az időben látott hozzá — nyilván nem függetlenül ezektől az aktuálpolitikai feszültségektől — Andrássy a maga a kiegyezésről szóló nagy művének megírásához, amelynek fő mondanivalója éppen az Apponyi-féle reformkoncepció kritikája volt.2

7 Szapáry miniszterelnök a vita után a maga meggyengült helyzetét új parlamenti választásokkal kívánta megerősíteni. Az 1892-es választásokban már jelentős szerepe volt az egyházpolitikai küzdelemnek, a felekezeti kérdésnek. Az 1887-92-es országgyűlés alatti, tulajdonképpen nem túl jelentős, azonban sikeres szerepléseivel Andrássy egyértelműen bebizonyította, hogy a hatvanhetes alapelvekhez feltétlenül lojális, komoly képzettséggel és szónoki készségekkel rendelkező politikus. Bizonyára ez is magyarázza, hogy ezúttal már a távoli Csikszentmárton képviselésénél komolyabb parlamenti helyet, a budapesti VI. kerület, a Terézváros mandátumát szánták neki. Ez a mandátum különleges fontossággal bírt, mert a terézvárosi választók jó részét a művelt, politikailag öntudatos zsidó polgárság tette ki. Ezért a terézvárosi mandátum sokkal többet jelentett, mint egyetlen képviselői helyet: a választás tétje az volt, meg tudja-e a kormánypárt szerezni a liberális reformok ígéretével az ekkora már jelentős társadalmi és gazdasági pozíciókat kivívott asszimilált zsidó polgárság támogatását, vagy sem? Andrássy pedig kiváltképp alkalmas volt erre a feladatra, mert az Andrássy-család, és konkrétan ő maga mindig is szinte tüntetett filoszemitizmusával. Természete-