Századok – 1997
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck; Andrássy és a balkáni válság 1875–1877-ben III/557
BISMARCK, ANDRÁSSY ÉS A BALKÁNI VÁLSÁG 1875-1877-BEN 605 azok kerülnek kormányra, akik annak idején a Hohenwart-minisztériumot alkották. Márpedig egy ilyen fordulattal szemben a német külpolitika nem lehetne tartósan közömbös. A továbbiakban arról szólt, hogy nem ismeretlen előtte, hogy a magyar sajtó nagy része és a közvélemény elutasítja a Porta elleni aktív fellépést. A kancellár ezt a magatartást nem minősítette, de azt mondta, hogy ha a magyar kormány akadályt gördít Bosznia és Hercegovina megszállása elé, akkor az uralkodónak a tanácsadók feje fölött a nemzethez kell fordulnia, és végre kell hajtania azt, amit a Monarchia érdekében kívánatosnak és szükségesnek tart.30 0 Néhány nap múlva saját pohárköszöntőjét idézve azt mondta Károlyinak, hogy egy ilyen felhívás minden bizonnyal a „moriamur pro rege nostra" választ váltaná ki, és a magyar nemzetet az uralkodó mögé sorakoztatná.301 A tapasztalt magyar diplomata nem kommentálta a beszélgetésnek ezeket a romantikus regénybe illő fordulatait, de bizonyára tisztában volt azzal, hogy a nacionalizmus évszázadában nem lehet már Mária Terézia módjára eljárni. Feltehető, hogy maga a kancellár is tudta, hogy komolytalan az, amit mond, de ki tudja miért, így tartotta jónak, hogy a magyar nyakasság miatti rosszallását beszélgetőpartnere tudomására hozza. * Mialatt Bécsben a Monarchia és az Oroszország közötti katonai egyezményt szövegezték, és Berlinben a nyilvánosság elé tárták a német keleti politika alapelveit, Konstantinápolyban megkezdte munkáját a válság rendezésére hivatott nagyköveti konferencia. A december 11-én megnyíló előzetes tanácskozáson, egyelőre a török megbízott jelenléte nélkül, a párizsi szerződést aláíró hatalmak két-két delegátussal képviseltették magukat. A dolog természetéből adódott, hogy a nagykövetek voltak kormányaik elsőszámú mandatáriusai, Anglia esetében azonban ezt a tisztet Salisbury, az indiai ügyek minisztere viselte. Schweinitz szerint ez nem volt jó választás, mert Salisbury dilettáns volt a külpolitikában, nem ismerte a török ügyeket, és a keleti kérdésben járatos Ignatyev az ujja köré csavarta az angol politikust.302 A pétervári német nagykövetnek Salisbury megítélésében bizonyára igaza volt, mégis azt kell mondani, hogy az indiai ügyek minisztere volt a legalkalmasabb személyiség arra, hogy megtalálja azt a kompromisszumot, amely a török érdekek nagyobb sérelme nélkül elégíti ki az orosz ambíciókat. Az előzményeket ismerve inkább Ignatyev kiválasztása kelthet csodálkozást, mert a pánszláv vonzalmairól ismert és az orosz hatalmi politika kategóriáiban gondolkodó diplomata éppen nem volt a kompromisszumok embere.303 A konstantinápolyi orosz nagykövet azonban, amint ugyancsak Schweinitznél olvasható, ebben a tekintetben még Gorcsakovnak is kellemes meglepetéssel szolgált,30 4 és olyan benyomást keltett, hogy Oroszország valóban a válság békés megoldására törekszik. Az Ignatyev-Salisbury együttműködés, a többi delegátus jóindulatú asszisztálása mellett, mindenesetre váratlanul gyors eredményt hozott, és a nagyköveti konferencia közös álláspontot alakított ki Bulgária és Bosznia-Hercegovina jövőjét, valamint a Szerbiával és Montenegróval kötendő békét illetően. Bulgária, amelyet Tirnovó, illetve Szófia központtal észak-déli irányban kettéosztottak, az Oszmán birodalom egy-egy autonóm tartománya lett, amelyek élén
