Századok – 1997

Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck; Andrássy és a balkáni válság 1875–1877-ben III/557

BISMARCK, ANDRÁSSY ÉS A BALKÁNI VÁLSÁG 1875-1877-BEN 599 dalú kiállás. Hogy mennyire nem, az méginkább kiderült a Stolberg számára ugyanaznap készített utasításból, amely hivatalos válasz volt Andrássy november 24-én megfogalmazott, és december 7-én megismételt üzenetére. Bismarck ebben meglepetését fejezte ki, hogy Andrássy elégedetlen Németország magatartásával, és pozitív nyilatkozatot, a kancellár értelmezése szerint titkos különegyezményt óhajt Oroszország ellen. A válasz szerint ilyen már csak személyi körülmények miatt sem lehetséges, mert Andrássy utódai nem őriznék meg a titkot, és Németországot kiszolgáltatnák Oroszországnak. Az osztrák-magyar külügyminiszter kívánságát azonban tárgyi okok miatt sem teljesíthetik. Nem létező és nem várható eshetőségekre ugyanis nem szokás kötelezettségeket vállalni, márpedig a Monarchia és az Oroszország közötti konfliktus teljesen valószínűtlen. Oroszország, amely a Törökország elleni háborúra készül, nem dugja majd nyakát egy olyan hurokba, amelynek végét a Monarchia tartja a kezében. Logikusabb lenne ezért, ha Oroszország kérne, mint ahogy kért is szerződéses biztosítékot, a német válasz azonban erre egyértelműen elutasító volt. Világosan és félreérthetetlenül megmondták az orosz kormánynak, hogy Németország a három császár szövetségéhez igazodik, és egyik szerződőtársa mellé se köti le magát titkos megállapodással. Az instrukcióban nem esett szó arról, hogy Németország számára elfogadhatatlan, hogy a Monarchia „halálos sebet" kapjon, és arról sem, amit Bismarck ugyanaznap Károlyinak mondott, hogy ebben az esetben elérkezik az idő a német közbelépésre. Háború esetén Bismarck csupán a két fél közötti közvetítésre mondta magát hajlamosnak, de hogy a továbbiakban mi történik, azt majd a német érdekek függvényében szándékozott eldönteni.26

6 A rendelkezésre álló német és osztrák-magyar külügyi iratok nem tájékoztatnak a december 12-i utasítás bécsi fogadtatásáról, de bizonyára nem tévedünk, ha feltételezzük, hogy a hűvös szavak ott nem keltettek valami nagy lelkesedést. A várakozások ellenére eléggé egyértelmű jelzése volt ez annak, hogy Németország a Monarchia oldalára sem kívánja elkötelezni magát, hanem mindkét irányba egyenlő távolságot óhajt tartani. A meglehetősen cseppfolyós államközi kapcsolatok közepette pedig ez nem is volt igazán lehangoló. Ha Bécsben tudták volna, hogy Bismarck néhány héttel korábban még azt mérlegelte, hogy „tűzön-vízen át" együtt megy Oroszországgal, és messzemenő, végeredményben a Monarchia rovására teendő ellenszolgáltatásokra is késznek mutatkozott, akkor még örültek is volna, hogy a német hatalmi politika mutatója végül középen állapodott meg. * A hercegovinai felkelés, a szerb-török háború, majd az Oroszország és Törökország közötti háborús feszültség a nagyhatalmi politika figyelmének tárgya volt, és a külügyminisztériumok szinte egyébbel sem foglalkoztak, mint az egyre nagyobb méreteket öltő keleti válsággal. Az 1875 nyara óta bontakozó fejlemények azonban nemcsak a titkos diplomáciának adtak munkát, hanem a válság által érintett országok politizáló közvéleményét is mozgásba hozták. Említettük már, hogy a szláv komiték tevékenysége Oroszországban milyen széles visszhangot keltett, és hogy több ezer orosz önkéntes harcolt Szerbia oldalán a Törökország elleni