Századok – 1997
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck; Andrássy és a balkáni válság 1875–1877-ben III/557
BISMARCK, ANDRÁSSY ÉS A BALKÁNI VÁLSÁG 1875-1877-BEN 595 gára vállalja azt a hálátlan feladatot, hogy visszatartsa Oroszországot a Törökország elleni fellépéstől. Ilyen előfeltevésekből csak az következhetett, hogy a német érdekek szempontjából sok bizonytalansági tényezőt tartalmazó orosz-török háborút tudomásul kellett vennie, és erőfeszítéseit arra kellett koncentrálnia, hogy a háború további kiterjedését megakadályozza.23 7 Nem valamiféle nagyszabású színjátékról volt tehát szó 1876 őszén, amelyben Bismarck bábok módjára mozgatta a szereplőket, hanem arról, hogy a német kancellár kicsinyes és aggodalmaskodó módon alkalmazkodott a tőle függetlenül kibontakozó fejleményekhez. Nem Bismarck volt az egyetlen, akiről a kortársak azt gondolták, hogy kívánatosnak tart egy orosz-török háborút. Salisbury hasonlóan vélekedett Andrássyról. Az indiai ügyek brit minisztere útban a konstantinápolyi konferenciára november 24-én Bécsben három órán át tárgyalt Andrássyval, és azt a benyomást szerezte, hogy az osztrák-magyar közös külügyminiszter előre örül egy Törökország elleni orosz háborúnak. Mint jelentésében írta, Andrássy úgy véli, hogy a háború elmaradása csak alkalmat adna Oroszországnak arra, hogy egy vagy két év múlva megnövekedett erővel lépjen fel,amikor vasútjai úgyszólván teljesen kiépültek. Georg Hoover Rupp ehhez azt a kommentárt fűzte, hogy Salisbury helyesen következtetett, amikor azt írta, hogy Andrássy (Bismarckkal együtt) azt kívánja, hogy a konferencia fulladjon kudarcba, és Oroszország vesztegesse el erejét egy meddő erőfeszítésre, amely kimeríti jelenlegi erőtartalékait.238 Más közelítésben hasonló konklúzióra jutott Rainer E Schmidt, aki a „stratégiai egérfogót" állította Andrássy külpolitikai koncepciójának középpontjába, és a külügyminiszternek tulajdonított elgondolás csak akkor valósulhatott meg, ha Oroszország háborút indít Törökország ellen.239 Az osztrák-magyar közös külügyminisztérium és a Militärkanzlei aktái nem támasztják alá ezeket a vélekedéseket. Az iratok arra vallanak, hogy Bécsben inkább szorongással, mint várakozással tekintettek a küszöbön álló összecsapásra. Az uralkodó és közvetlen katonai környezete sem volt ez alól kivétel, annak ellenére, hogy az ő külpolitikai értékrendjükben Bosznia-Hercegovina állt az első helyen, és az orosz-török háború meghozhatta az alkalmat a régóta vágyott annektáláshoz. Az uralkodó az 1876. november 13-án tartott katonai-politikai konferencián240 nem kis aggodalommal a hangjában beszélt arról, hogy az Oroszország által megindított háború szláv-forradalmi háborúvá változhat, és az orosz kormány nem lesz képes arra, hogy betartsa a Monarchiával szemben vállalt szerződéses kötelezettségeit. Ebben az esetben a Monarchia kénytelen lenne háborút indítani Oroszország ellen. Az uralkodó nem sok reménnyel nézett a háború elé, amely, mint mondta, nagy veszélyeket rejt magában a Monarchiára nézve, és még sikeres lefolyás esetén sem hozna praktikus eredményeket. Hasonló aggodalmak töltötték el Albrecht főherceget, a hadsereg főfelügyelőjét, aki az uralkodó által jelzett orosz forradalmi fordulat esetére kilátástalannak vélte a Monarchia helyzetét. Az Oroszország elleni háborút ugyanis, amint azt a konferencia után készített feljegyzése tanúsítja, teljesen céltalannak ítélte, amelyet szerinte a Monarchia még egy európai koalíció keretében sem nyerhetne meg.24 1 Hogy a forradalmat hagyják inkább „megfulladni saját levében", az inkább vágyálom volt, mint valamire is használható cselekvési program. Andrássynak, aki eredetileg nem sok
