Századok – 1997
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck; Andrássy és a balkáni válság 1875–1877-ben III/557
BISMARCK, ANDRÁSSY ÉS A BALKÁNI VÁLSÁG 1875-1877-BEN 589 dott, ez azonban nem volt több, mint az utóbbi hetek csapongó kombinációinak egyike. Münch jelentésének hitelességéhez egyébként nem férhet kétség. Az egykori berlini osztrák-magyar ügyvivő olyan precizitással adta vissza Bismarck kijelentéseit, hogy azok szinte szószerint egyeznek a német külügyi aktákban található megfogalmazásokkal. A jelentés egy vonatkozásban német részről is visszaigazolást nyert. Bismarck október 6-án tollba diktálta az olasz magatartásról kialakított véleményét, amelyet Münchnek is elmondott.210 Az irat persze jóval több, mint a Münch-jelentés hitelességét igazoló dokumentum, mert a kancellár értékrendjébe és gondolkodásmódjába is betekintést nyújt. A feljegyzés arra vall, hogy az osztrák-magyar küldöttel folytatott beszélgetés során érintett kérdések közül Bismarck nem Bulgáriát, nem is Boszniát, hanem a lehetséges orosz-osztrák-magyar konfliktust és annak vonzatait tartotta a legfontosabbnak. Hogy Németország miért nem hajlandó elkötelezni magát Olaszországgal szemben, az megegyezik a Münchnek mondottakkal, csupán annyival több annál, hogy a kancellár itt azt is leszögezte, hogy hivatalos osztrák-magyar megkeresés esetén ki kell térni a válaszadás elől. (Az osztrák-magyar megkereséssel kapcsolatos feltételezés jó érzékre vallott, mert Andrássy ráírta Münch jelentésének margójára, hogy a dolgot nem hagyja annyiban, hanem újra szóba hozza Stolberg előtt.)221 A rutineljárást kilátásba helyező magatartásnál azonban jóval fontosabb az, ahogyan Bismarck az Oroszország és a Monarchia közötti esetleges háborúról nyilatkozott. Leszögezte ugyan, hogy a német érdekek megkövetelik, hogy a Monarchia, mint független nagyhatalom továbbra is fennmaradjon, de hozzátette, hogy arra az esetre, ha a Monarchia fennmaradása veszélyeztetettnek látszik, csak az összeurópai helyzet tekintetbe vételével lehet döntéseket hozni. Talán nem tévedünk, ha feltételezzük, hogy ebben a homályos megfogalmazásban a szeptember 13-i felterjesztésben foglalt, végeredményben a Monarchia rovására történő kompenzációs megoldás gondolata köszönt vissza. Az október 6-i feljegyzés a konkrét helyzetelemzésen túl is érdekes dokumentum, ugyanis ebben Bismarck Andrássy külpolitikai metódusáról is véleményt nyilvánított. Andrássy hibás hajlamának tartotta, hogy túl sokat foglalkozik a jövővel kapcsolatos kombinációkkal, és emiatt elszalasztja a jelen lehetőségeinek célszerű kihasználását. Mint írta, az osztrák-magyar külügyminiszter nemcsak orosz és olasz, de török helyi vonatkozásban is valamiféle ideális és végleges megoldással számol, holott az itteni évszázados kuszaságnak ebben az emberöltőben aligha léphet végleges rend a helyébe. Bismarck jóslata ebben a tekintetben bevált, hiszen a végleges rend a Balkán-félsziget egy részén még ma is várat magára. Az Andrássyval kapcsolatos vélekedésében is volt némi igazság, mert bár az osztrákmagyar külügyminiszterből nem hiányzott a helyzet megkövetelte rugalmasság, a benne lévő görcsös orosz félelem sokszor akadályozta a higgadt mérlegelésben. De hát hasonló fóbiáktól Bismarck sem volt mentes, és jóllehet könnyen és igen gyakran minősítette doktrinereknek saját kortársait, ő maga sem tudta átlépni saját árnyékát. Az osztrák-magyar tájékozódásra Münch báró űtján adott válasz után még a német-orosz kapcsolat is tisztázásra várt. Bismarck, mint fentebb említettük,
