Századok – 1997
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck; Andrássy és a balkáni válság 1875–1877-ben III/557
BISMARCK, ANDRÁSSY ÉS A BALKÁNI VÁLSÁG 1875-1877-BEN 567 metország ezáltal kikerült a hatalmi politika fókuszából. Bismarck rögtön a hercegovinál felkelés után örömét fejezte ki, hogy most végre nem Németország Franciaországhoz való viszonya lesz a beszédtéma,6 0 és Bülow a kancellár instrukciói szerint azt írta Schweinitznek, hogy nagyon jó, hogy most az egyszer olyasvalami történik, ami nem tartozik Németországra.6 1 Hasznosnak ítélték Berlinben a balkáni válságot azért is, mert az a német külpolitika számára manőverezési lehetőségeket kínált. Ha a tüz valóban fellángol, diktálta tollba Bismarck szeptember első napjaiban, a lehető leghosszabb ideig várakoznunk kell, és kezünket a tűznél melegíteni.6 2 A belső használatra szánt kijelentésen érződött, hogy Bismarck a válság elhúzódását és kiterebélyesedését tartja kívánatosnak. Az első gyakorlati lépéseket mindamellett még nem ezek a messzibbre tekintő elgondolások inspirálták. Schweinitz augusztus első napjaiban arra kapott utasítást, hogy mindent jelentsen, de semmiben se kezdeményezzen, és hogy csatlakozzék a Monarchia és Oroszország közös akcióprogramjához.63 Ennek megfelelően a bécsi német nagykövet támogatásáról biztosította Andrássyt és Novikovot, akik úgy látták jónak, hogy a helyszínen működő konzulokat bízzák meg először a békéltető misszióval.6 4 Bismarck arra is kész volt, hogy Andrássy október 16-i kezdeményezését fenntartás nélkül támogassa.6 5 December elején elégedetten vette tudomásul, hogy Gorcsakov hajlandó kiküszöbölni Pétervárott a Monarchiával szemben mutatkozó kisebb fenntartásokat, és biztosította az orosz kancellárt, hogy a német külpolitika nem kívánja a törökországi fejleményeket semmilyen irányba befolyásolni. Mint mondta, Németország elsősorban a három császár szövetségének fenntartására törekszik, de attól is óvakodik, hogy a szövetségen belül bármelyik hatalmat majorizálják.6 6 A német külpolitika a Monarchia és az Oroszország közötti kapcsolatok tekintetében valójában nem volt ennyire pártatlan, és inkább a Monarchia felé hajlott. Az utóbbi időszak kedvezőtlen tapasztalatai és főként Gorcsakov 1875 májusi „békementő" szerepe után ez nem is lehetett másképp. Andrássy Ausztriája eddig mind a francia, mind a római kérdésben több jóakaratot mutatott, mint Gorcsakov Oroszországa, diktálta tollba Bismarck 1875 augusztus elején,6 7 nyilvánvalóan még mindig a kellemetlen tavaszi eseményekre emlékezve. A Monarchia iránti preferenciában azonban a régi külpolitikai alapelv: a magyar befolyás és Andrássy pozíciója erősítésének kívánalma is szerepet játszott. A fentebbi levélben, miközben Andrássyt dicsérte, azt is sajnálattal állapította meg, hogy a Németország iránt barátságos magyarok nem állnak eléggé szilárdan az ügyek élén. Ez a közelítés a magyarázat arra, hogy a Törökországban egyébként emberileg természetes reformokat nem tartotta a német külpolitika érdekében állóaknak. Attól tartott ugyanis, hogy ezek a reformok nemkívánatos hatást gyakorolnak a Monarchia szláv népességére, és ezzel tovább gyengítik a magyar befolyást. Nagy körültekintéssel kell eljárnunk, írta szeptember elején, hogy Andrássynak ne okozzunk nehézségeket és ne tegyük tarthatatlanná helyzetét.6 8 Ugyanez a törekvés volt érzékelhető a balkáni krízissel kapcsolatos osztrák-magyar belső ellentétek tekintetében. Nincs nyoma annak, hogy Bismarck tudott volna arról, hogy Rodich tábornok a neki szóló instrukció ellenére továbbra is a felkelt tartományok megszállását szorgalmazta, és hogy Andrássy a tábornokot olyan egérhez hasonlította,
