Századok – 1997
Közlemények - Kozma István: Családnév-változás és történelem (1894–1956) II/383
448 KOZMA ISTVÁN jogú tagja; minthogy továbbá ezen egyenjogúság egyedül az országban divatozó többféle nyelvek hivatalos használatára nézve, és csak annyiban eshetik külön szabályok alá, amennyiben ezt az ország egysége, a kormányzat és a közigazgatás gyakorlati lehetősége s az igazság pontos kiszolgáltatása szükségessé teszik; a honpolgárok teljes egyenjogúsága minden egyéb viszonyokat illetőleg épségben maradván..." 12 Ld. Karády: A zsidóság polgárosodásának és modernizációjának főbb tényezői a magyar társadalomtörténetben. In: A zsidókérdésről. Szombathely, 1989. 95-135. 13 Szövegét és értékelését ld. pl. Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika c. könyvében (az 1944. évi kolozsvári kiadás reprintje, Optimum kiadó, é. п., 65-69. 14 Ld. pl. uo. 501-506.; megjelent az Országos Törvénytárban 1868. december 9-én 15 A Bánffy-kormány nemzetiségi politikájának dolgozatunk tárgyához közel álló vonatkozásai közül ki kell emelni a honvédelmi miniszter 1896. évi 65788. sz. rendeletét (forrás: Kemény G. Gábor: Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez Magyarországon a dualizmus korában П. kötet (1892-1900) Budapest, 1956. 503-504.) amely kötelezővé tette a nem magyar ajkú sorkötelesek utóneveinek magyarra fordítását és a különböző okmányokban ilyképpen való szerepeltetését; továbbá a község-és egyéb helynevekről szóló 1898. évi IV tc-et, amely kivonta a települések névadását a községek hatásköréből, átruházván ezt a feladatot a központi kormányra, lehetővé téve azt, hogy magyar neveket adjanak nemzetiségek által lakott községeknek is. 16 Karády, Századvég 1990/2, 9. 16/a For r ás: Magyarország története 1848-1890. (Főszerk.: Kovács Endre) Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979. II. kötet, 1149. 16/b Forrás: Magyarország története 1890-1918. (Főszerk.: Hanák Péter) Akadémiai Kiadó, Budapest, 1983. I. kötet, 414. 17 A cs. kir. polgári és katonai kormányzónak 1849. dec. 15-i, 3366. sz. (erd. helyt.) rendelete „a lefolyt évek alatt a magyar ministerium helybenhagyásával történt névváltoztatások iránt". Olvasható Telkes: i. m. 57-59. oldalán. 18 Ld. uo. 19 A cs. kir. polgári biztos 3724/G. sz. rendelete. Olvasható Telkes: i. m. 60. 20 Telkes: i. m. 61-62. - Telkes egyenként felsorolja a néwáltoztató személyeket. 21 1850-től 1863-ig minden hatósághoz intézett beadványt 15 krajcáros bélyeggel kellett ellátni. 1862-ben az 1850. évi ideiglenes bélyegtörvényt módosították, és ennek 43. с. 1. pontja szerint a bélyeg névváltoztatásra 5 forintban állapíttatott meg. Telkes: I. m. 62. 22 A társaság hivatalosan 1881. április 18-án alakult meg, miután a BM elfogadta alapszabályát, s megtartották alakuló közgyűlésüket. A társaság iránti érdeklődés a századforduló után csökkent, majd elenyészett, olyannyira, hogy a belügyminiszter 94.618/1909. B. M. sz. rendeletével a társaságot „önmagától megszűntnek jelentette ki", továbbműködését betiltotta. A rendelet indokai között az is szerepelt, hogy a társaságnak akkorra tulajdonképpen csak egyetlen tagja maradt: az alapító Telkes Simon. (Ld.: Belügyi Közlöny, 1909. évi 43. szám, 1909. október 3., 563. oldal.) A társaságról ld. még Telkes idézett munkáját. 23 Telkes i. m. 74-78. 23/a Ld. Karády kimutatását a zsidók részarányának megemelkedéséről az 1881-1885 közötti néwáltoztatók között. Karády, Világosság 1993/3, 56. 24 Ezzel kapcsolatban ld. pl. Telkes i. m. 84-95. 25 Az 1918 utáni gyakorlattal ellentétben, amikor a keresztény-nemzeti kurzus a zsidóság névmagyarosítását — s általában véve: asszimilációját — inkább gátolni igyekezett, mintsem támogatni azt, a dualizmus korszakában asszimilációjuk végigvitele volt a meghatározó álláspont. Ebből a szempontból érdemes hivatkozni a Szegedi Híradó 1872. január 24-i számában napvilágot látott cikkre. Ebben a cikkben — írja Telkes id. művének 66-67. oldalán — a szerző a zsidóság tömeges névmagyarosítása mellett szállt síkra, „...olyanformán, hogy hivatkozással II. József császárnak 1787. július hó 23-ról kelt...törvénytelen rendeletére, mellyel a zsidókat német vezetéknevek felvételére kényszerítette, figyelmeztette ezeket, hogy immár elérkezettnek véli az időt arra, hogy magyar érzelmöknek az által is kifejezést adjanak, hogy azon reájok nézve szégyenteljes és őket polgártársaiktól elkülönítő válaszfalat, melyet az önkény emelt, lerombolják és hogy a magyar nemzethez való bensőbb ragaszkodásuknak ez úton [ti. névmagyarosítással - К. I.] is jelét adják." 26 Telkes: i. m. 78-79, és 84-85.