Századok – 1997
Közlemények - Kozma István: Családnév-változás és történelem (1894–1956) II/383
416 KOZMA ISTVÁN közül. A nemzeti sorskérdések közül az újjáépítéssel, az agrárreformmal és a társadalmi átalakulás irányának megválasztásával összefüggő küzdelmek kerültek előtérbe. A jóvátételi kötelezettségek és a békeszerződés egyéb gazdasági előírásai eleve kiszolgáltatottá tették az országot. A gazdasági és társadalmi feszültségeket fokozta, a nemzeti sérelmeket elmélyítette és a körülöttünk élő népekhez fűződő viszonyt mérgezte a megalázott és jogkorlátozásokat elszenvedett kisebbségi magyarság menekülése, illetve betelepítése néhány szomszédos országból. A koalíciós korszak átmeneti illúziója után a nemzet társadalmi-gazdasági-politikai életének, intézményeinek és jövőképének meghatározása (ismét) nem a magyar nép kompetenciájába tartozott. Az ország idegen megszállás alá került, és hosszú időre elveszítette szuverenitása számos lényeges attribútumát. * Az 1944/45. évi történelmi fordulatot a névmagyarosítások újabb, kiemelkedően magas hulláma kísérte. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1944. december 22-i megalakulásának másnapjától kezdve tömegesen érkeztek a kérelmek Debrecenbe, majd 1945 márciusától a BM budapesti kirendeltségéhez is. 1945 telének és kora tavaszának zilált hatalmi és igazgatási viszonyai közepette egyes városok polgármesterei is engedélyeztek névváltoztatásokat.7 6 A hivatalosan regisztrált névváltoztatási kérelmek száma 1945 márciusa és az év vége között meghaladta a 25 ezret. Feltehető, hogy ezen felül még legalább 1500-2000 kérelem jutott el a hatóságokhoz.7 7 így összességében, a családtagokkal együtt, közel 50 000 embert érintett az 1945. évi névváltoztatási konjunktúra. 1945 augusztusától kezdődően jelentős mértékben csökkent a folyamodók száma (április-július átlaga 3680/hó, ezzel szemben augusztus-december átlaga már „csak" 1811/hó.), ám 1946-ban még így is több mint 10 000-en, 1947-ben kb. 5000-en, 1948-ban pedig több mint 3000-en fordultak névmagyarosításért a Belügyminisztériumhoz.7 8 A koalíciós korszak néwáltoztatóinak döntő többsége a német és a zsidó származásúak közül került ki. E két aggregátumhoz tartozott 1945-ben a néwáltoztatók 92%-a, 1946-ban 86%-a, 1948-ban 77%-a. Az utóbbi arány már az addigi legmagasabb, dualizmuskori adatokra emlékeztet (1894-1918 között 72% a szóban forgó két népességcsoport képviseltetettsége), ám az 1945/46. évi reprezentációjuk ezt messze meghaladta. Két év leforgása alatt annyi zsidó származású (családtagokkal együtt mintegy 17 000) személy még nem változtatta meg a nevét, illetve a német származásúak részaránya még soha nem volt olyan magas (55%), mint 1945/46-ban. Ugyanakkor a szláv származásúak részvételi hányada még soha olyan alacsony nem volt, mint éppen a koalíciós korszakban (1945: 3,2%, 1946: 8,4%, 1948: 14,5%). A néwáltoztatók között 1945-ben mindössze 1,5%-ra tehető a magyar nevűek aránya, további 0,2% pedig idegen hangzású eredeti nevét kérte vissza. 1946-tól kezdve fokozatosan emelkedik a magyarról-magyarra változtatni óhajtók aránya, olyannyira, hogy az 1946. évi 3% után 1948-ban már 6,8%-os részvételük mutatható ki, miközben abszolút számuk is lassacskán növekszik. A visszaszlávosítók aránya az 1946-os relatív „csúcs" (az összes ez évi kérelem 1,4%,
