Századok – 1997

Közlemények - Kozma István: Családnév-változás és történelem (1894–1956) II/383

414 KOZMA ISTVÁN dődően egyre gyakrabban szerepel a dossziékon az az előadói feljegyzés, hogy az elutasítás oka a kérelmező zsidó származása, annak ellenére, hogy sokan közülük nem is tartoztak az 1939. évi IV tc. hatálya alá. Figyelemre méltó momentum, hogy míg a kérelmeket felterjesztő számos helyhatóság és más intézmény a második zsidótörvény kritériumait komolyan véve melegen pártolta és javasolta a zsidótörvény hatálya alá nem tartozó kérelmezők névmagyarosítását, addig a döntéshozó minisztérium többnyire ezeket a kérelmeket is elutasította, a „zsidóság" definícióját a törvény szövegénél is jóval kiteijesztőbben értelmezve. E korszak zsidó vonatkozású kérelmei megrázó dokumentumok. A kirekesztés, az önmegtagadás és a zsidóságtól való görcsös elhatárolódás védekező mechanizmusának lenyomatai. És ahogy közeledünk az 1944. évi végkifejlet felé, egyre nyomasztóbb, egyre abszurdabb, egyre hisztérikusabb sorok olvashatók ezeken az iratokon. Az izraelita vallásban született kérelmezők egyre kétségbeesettebben próbáltak elhatárolódni a nevük által is szimbolizált származásuktól, felsorolva és magukra vonatkoztatva mindazokat az érdemeket, amelyekről úgy vélték, hogy a korszak etikettje szerint jó magyarrá érdemesítené őket, s amelyek felsorolásától azt várták, hogy megindítják a legkőszívűbb bürokratákat is. Még 1944-ben is voltak olyanok, akik szívósan próbálkoztak a névmagyarosítással, hátha csoda történik, és megkapják a jó magyar nevet, és ez a név majd azilum lesz a számukra. Hátborzongatóak azok az indoklások, amelyekben a kérelmezők úgy fogalmaznak, mintha átvették volna az antiszemiták értékítéletét és zsidóellenes érveit, mondván: azért akarnak megszabadulni zsidós nevüktől, mert a zsidósághoz tartozni bún, a zsidóság összeegyeztethetetlen a magyarsággal, s egykori hovatartozásuk utolsó, külső jegyeit azért akarják felszámolni, mert még a látszatát is el akarják kerülni annak, hogy közük lehet egy gyanús, nemzetidegen, eleve bűnös kollektivumhoz. (Függelék 11.) - Nem zsidó kérelmezők százai szintén nem minden aggodalom nélkül igyekeztek megszabadulni „zsidós" hangzású neveiktől - nehogy véletlenül összetévesszék őket a megbélyegzettekkel. A zsidós hangzású név a gyanú árnyékát vetette még a legtökéletesebb „pedigrével" rendelkező keresztényre, sőt a leglelkesebb antiszemitára is. Számos nem zsidó kérelmező is arról panaszkodik, hogy neve miatt kezdik elkerülni az emberek, üzletük forgalma megcsappant, nehezen tudnak elhelyezkedni, inzultusoknak vannak kitéve stb. A zsidóktól való görcsös elhatárolódás némelyeknél odáig fajult, hogy magyar, illetve magyarosított nevük helyett eredeti nevüket kérték vissza, illetve egy másik magyar névért folyamodtak, mondván: sok zsidó van, aki az általuk viselt névre magyarosított. (Függelék 12.) Hogy ez utóbbi „anomália" kiküszöböltessék, Udvarhely vármegye törvényhatóságának közgyűlése 1942 októberében, a szegedi Honszeretet egyesület pedig 1944. áprilisában azzal a javaslattal kereste meg a Belügyminisztériumot, hogy vonják vissza a zsidóktól a nekik „adományozott" régi magyar neveket, illetve hogy a továbbiakban „rendeletileg tiltassék meg magyar családneveknek zsidók általi felvétele". (Függelék 13.) 1944 decemberének utolsó harmadában az ország hatalmi szempontból ketté szakadt. Debrecenben megalakult a Németországnak (és a nyilasoknak) hadat üzenő ideiglenes kormány, s ezzel egyidejűleg, egyre szűkülő területen regnált a Szálasi Ferenc vezette „m. kir." kormány. E sajátos helyzet dokumentumai az