Századok – 1997
Közlemények - Kozma István: Családnév-változás és történelem (1894–1956) II/383
NÉVVÁLTOZTATÁS ÉS TÖRTÉNELEM (1894-1956) 397 magával a regermanizációs agitáció, de a magyar állam és a magyar nemzet iránti lojalitás, ha az előbbinél kisebb hangerővel is, de megszólalt és érvényesült köreikben.3 4 - A 30-as évektől — különösen az értelmiségi és közületi alkalmazásokra aspirálók irányában — erősödött az asszimilációs nyomás, ami pl. éppen az évtized közepén tapasztalható névmagyarosítási propaganda formájában, vagy a nemzetiségi iskolapolitika ellentmondásaiban nyilvánult meg. A várható európai átrendeződés légkörében, főképpen alsóbb közigazgatási szinteken, immár kevésbé érvényesültek a jogszabályokban rögzített kisebbségvédelmi normák. A területi revíziók és a háború idején súlyos atrocitásokra is sor került (Újvidék, stb.), bár ezek inkább a fegyveres erők számláját terhelik. A zsidókérdést a nemzetiségi kérdéstől több tényező is megkülönböztette a két világháború között. Először is: a zsidóság sem ekkor, sem korábban nem minősült külön nemzetiségnek. Hivatalosan egészen a második zsidótörvényig (1939: IV tc.) vallásfelekezet volt, ezután pedig a zsidóságot fajként határozták meg. Másodszor: a zsidóság törekvése a magyarságba való integrálódásra, s nem etnikai különállásra irányult, és az önkéntes önasszimiláció — mint már fentebb utaltam rá — kevesebb, mint egy évszázad alatt elvezetett nyelvi elmagyarosodásukhoz. A „mi mózeshitű magyarok vagyunk" felfogás domináns magyar-zsidó önértelmezési mintává vált. Harmadszor: ellentétben a megelőző korszak felfogásával és gyakorlatával, az ellenforradalomból kinőtt rezsimben a politikai elit és a közvélemény egyre jelentékenyebb része a „zsidók befurakodási szándékát, aknamunkáját" (Karády) látta integrációs törekvéseikben, leállítani, akadályozni igyekezett azt, s az asszimilált zsidóság „visszaminősítését", magyarságból való kirekesztését követelte. (A folyamat végkifejlete ismert.) Ezzel szemben a nem zsidó allogének asszimilációs megnyilvánulásai elé nem gördítettek akadályokat, sőt, ennek megnyilvánulásait megelégedéssel vették tudomásul, és hol rejtettebb, hol nyíltabb formában ösztönözték is azt. * Az 1919 utáni nyersszámok látszólagos apályt jeleznek, pedig a névmagyarosító mozgalom — a húszas évek ingadozásai ellenére — a trianoni Magyarország lakosságának számához képest valójában inkább megerősödött. A békeszerződés után a magyar állam össznépessége a korábbi 40%-ára zsugorodott. Ehhez képest az évi névmagyarosítások száma az 1920/21-es mélyponton ugyan még csak az 1918. évi érték kb. 15%-a volt, de 1924-ben már elérte annak 40%-át. Ezután néhány évig csökkenő tendencia érvényesült, ám 1929-től kezdve ismét konjunktúra következett. 6. táblázat Az évente beadott és engedélyezett kérelmek száma, illetve az összes névváltoztató száma (családtagokkal) 1919-1932 között Évek Engedélyezett kérelmek száma* Összesen hány emberre terjedt ki** Évek Engedélyezett kérelmek száma* Összesen hány emberre terjedt ki** 1919 999 n. a. 1926 739 1482 1920 315 n. a. 1927 565 1217
