Századok – 1997

Tanulmányok - Zeidler Miklós: A Magyar Revíziós Liga. Trianontól Rothermere-ig II/303

304 ZEIDLER MIKLÓS irányítása és Papp Antal államtitkár vezetése alatt dolgozott, működésével kapcsolatban azonban mindvégig súlyos kifogások merültek fel. A központon belül a Népies Irodalmi Társaság, a Szent Gellért Társaság és a Rákóczi Szövetség intézte a romániai, jugoszláviai és csehszlovákiai magyar kisebbség ügyeit — feladatuk egyre inkább a kisebbségi magyarság segélyezése lett — s ide sorolták be a Nemzeti Szövetséget is.4 A békeszerződéssel szemben kifinomultabb módszerekkel fellépő szervezetek sorában feltétlenül említést érdemel az 1920 áprilisában alapított Magyar Külügyi Társaság, mely nemcsak személyi összetételénél és politikai sűlyánál fogva, hanem távlatos célkitűzései révén is a legmagasabb színvonalat képviselte. A politikusokból, tudósokból, diplomatákból és szakírókból álló testület tudományos tevékenysége mellett kapcsolatot tartott számos ország rokon szervezeteivel és rendszeres meghívottja volt nemzetközi — köztük népszövetségi — konferenciáknak, ahol több alkalommal ismertette a magyar kisebbségek sérelmeit és bírálta a békeszerződést. A Társaság a magyar közönség tervszerű külpolitikai képzését és a külföld helyes tájékoztatását szabta saját feladatául. Ehhez előadásokkal, rádióban tartott felolvasásokkal és szabadegyetem jellegű külügyi szemináriumokkal, valamint a már említett konferenciákon való aktív részvétellel és más országok hasonló társulatainak meghívásával járult hozzá. Később megalakult Ifjúsági Csoportja is, amelynek számára rendszeres képzést indítottak.5 A társadalmi alakulatok közül a legnagyobb és legtevékenyebb az 1927-ben alakult Magyar Revíziós Liga volt. Am ahhoz, hogy egy ilyen, nevében is nyíltan Trianon-ellenes szervezet létrejöhessen, Magyarországnak az ún. aktív külpolitika korszakába kellett lépnie. Amíg Magyarország nem volt legalább formailag teljes jogú szereplője a diplomáciai életnek, addig a kormány kifelé csak igen óvatos kritikával illethette a békeszerződést s hangja azért is gyönge volt, mert nem állt mögötte komoly politikai erő. 1927 áprilisában, az olasz-magyar barátsági és választott bírósági szerződés megkötésekor végül mód nyílott arra, hogy az ún. magyar problémára hangsúlyozottabban felhívják a nemzetközi közvélemény figyelmét. Bethlen és Mussolini levélben egyezett meg a politikai kapcsolatok szorosabbra fűzéséről s ez olasz részről támogatást jelentett Magyarország revíziós propagandája számára. A szimpátia hangjai és a Párizs környéki békeszerződéseket elítélő kritikák ugyan korábban sem hiányoztak a nemzetközi közéletből, ám ez az esemény természetesen újdonságot jelentett.6 Mussolininak a trianoni békeszerződéssel kapcsolatosan tett ígéretei egy feljövőben lévő, a békerendezéssel úgyszintén elégedetlen nagyhatalom vezérének szájából hangzottak el, aki korábban már többször bizonyította, hogy a nemzetközi porondon is kész merészen fellépni. Másfél hónappal a szerződés aláírása után már a külpolitikai kérdésekben addig ritkán felszólaló Bethlen is határozottabb hangot ütött meg. Zalaegerszegi beszédében rendkívül plasztikusan „klíringhivatalhoz" hasonlította a világtörténelmet „amelyben a nemzetek tartozásai és követelései kiegyenlítést nyernek. Ha a tartozás kifizetése és a követelés beszedése után valahol egy saldo marad, azt a világtörténelem folyamata szokta kiegyenlíteni. Ez a nemzet a békeszerződésben a maga tartozásait kifizette, de fennmaradtak és nem egyenlíttettek ki az ő jogos követelései. Mi a világtörténelem folyásától, saját erőnktől, összetartásunktól, s