Századok – 1997

Történeti irodalom - Árpád előtt és után. (Tanulmányok a magyarság és hazája korai történetéről) (Ism.: Thoroczkay Gábor) V/1192 - Jacob Katz: Kifelé a gettóból. A zsidó emancipáció évszázada 1770–1870 (Ism.: Bácskai Vera) I/300

TÖRTÉNETI IRODALOM 301 Katz először az előzményeket — a gettó-időket — vizsgálja, újszerűen mutatva be a gettóba szorított, s korábban többnyire zártnak minősített és társadalmilag homogénnek tekintett zsidó közösségek életét. Feltárja a hitközségeken belül mutatkozó vagyoni-társadalmi rétegződést, a vándorló zsidók közösségen kívüliségét és ennek következményeit magatartásukra. E közösségek, a látszat ellenére nem voltak olyan zártak, hiszen gazdasági téren egyre több volt az érintkezés lakóhelyük keresztény lakóival, ismerték azok szokásait, s egy kisebbség már e korai időkben is kísérleteket tett a társadalmi integrációra. Másrészt állandó kapcsolatban voltak hazájuk és más országok zsidó közösségeivel, ami erősítette egy szélesebb zsidó közösséghez való tartozás tudatát, és ez a beilleszkedés egyik akadályává is vált. Katz a zsidó hagyományhoz, annak szimbólumaihoz, szertartásaihoz való ragaszkodást nem egyszerűsíti le az ellenséges külvilág hatása elleni védekezés stratégiájává, hanem a zsidóság tradicionális társadalmi létének sajátosságaival kapcsolja össze. E sajátosság abban állt, hogy a zsidóság önmeghatározása társadalmuk egészét, vallásukat és kulturális értékeiket egyaránt a távoli múltból, az ókorból, a Biblia és a Talmud idejéből eredeztették, ezek voltak a jelenben való tájékozódásuk forrásai, ezekben látták fennmaradásuk zálogát. A zsidó történelmi tradíció tehát merevebb és a változtatással szemben rezisztensebb volt, mint a keresztény történelmi hagyomány, s ez is nehezítette a zsidó közösségek társadalmi átalakulását, modernizálódását, tagjainak társadalmi integrálódását. Ennek ellenére a változás előjelei — többek között az állami befolyás növekedésének hatására, illetve a közösségből kiszakadó „udvari zsidók" akkulturációja és befolyása révén — már a vizsgált változási folyamatot megelőző évszázadban kirajzolódtak. A további fejezetekben Katz azt mutatja be, hogy a felvilágosodás, a racionális gondolkodás elterjedésének hatására hogyan, s ugyanakkor milyen korlátok között érlelődik az emancipáció gondolata a keresztény és zsidó gondolkodóknál, szembesítve a két fél különböző elvárásait. Hasonlóan differenciáltan mutatja be a mindkét oldalról erőteljesen megnyilvánuló ellenkezést: a középkori eredetű sztereotip asszociációk és előítéletek felelevenítését keresztény oldalról és a zsidó közösség felbomlását megakadályozni kívánók, a tradícióhoz, vallási szabályokhoz mereven ragaszkodók fellépését a reformokat követelőkkel és megvalósítókkal szemben. Behatóan elemzi a modern iskolázás hatását a kor tudományos eredményeinek megismerésében és a zsidó ifjúságnak a hazai nemzeti kultúrához való közelítésben. Árnyalt képet ad a társadalmi beilleszkedést a zsidó közösség elhagyása, kikeresztelkedés révén megvalósítani remélőkről, s újszerűen világítja meg ezeknek családjukhoz való további viszonyát és kapcsolatrendszerét. A zsidók állampolgári egyenjogúsításához vezető út időtartamát tekintve Európa különböző országaiban eltérően alakult, de mindenütt olyan küzdelem eredménye volt, amely összefonódott az illető országok modernizációjával és átfogóbb alkotmányosságához vezető társadalmi és politikai változások folyamatával. A polgári egyenlőség azonban nem jelentette azt, hogy a zsidók állami és társadalmi integrációjával szembeni fenntartások eltűntek volna. Katz meggyőzően bizonyítja, hogy a zsidóság társadalmi beilleszkedését nemcsak a befogadó társadalom vonakodása, a keresztények — kenyérféltésből, rivalizálásból eredő, vagy a másság el nem fogadására vagy egyszerűen a középkori sztereotípiára alapozott — hagyományos idegenkedése gátolta, de szerepet játszott benne a zsidók „elhárító mechanizmusa" is. A zsidó kohézió, állapítja meg Katz, a hagyomány és vallási elkötelezettség gyöngülése, az erőteljes akkulturációs folyamat ellenére is fennmaradt. A közös eredet tudata nem enyészett el, szinte változatlanul fennmaradt a csoporton belüli házasodás, a társasági elkülönülés szokása. A hagyományos elemek mellett a viszonylagos gazdasági koncentráció, a társadalmi elszigeteltség és bizonyos kulturális sajátosságok a 19. század végén még mindig jellegzetes csoporttá alakították őket. „A zsidók beléptek az európai társadalomba, de nem olvadtak össze vele. Közösségük inkább egy új és egyedülálló társadalmi entitás lett, és egyszersmind a régi zsidó közösség teljesen átalakult, mégis felismerhető változata " - írja Katz a könyv zárófejezetében. E rövid ismertetés nem teijedhet ki az egyes kérdések rendkívül sokoldalú és árnyalt elemzésének bemutatására, de talán a fenti sorokból is kiderül, hogy a szerző a zsidók emancipációjának oly gyakorta érzelmi alapon megvilágított folyamatát szociológiai megközelítése, az európai összefüggések mély ismerete, s elsősorban történetírói objektivitása révén új megvilágításba helyezi. Bácskai Vera